89 éves korában elhunyt Dávid Sándor sportkommentátor, riporter, volt kardvívó, a Hungaroring egykori sajtófőnöke – jelentette be a szomorú hírt a családja a Facebookon. Dávid Sándor karrierje során sportolóként, újságíróként, televíziós szakemberként is bizonyított. A magyar F1-es futamokat 1976-tól 1998-ig kommentálta a televíziónézők számára.
Dávid Sándor 1937. február 20-án született Budapesten. Fiatalon a Csepel Vasasnál vívott: az 1956-os ifjúsági világbajnokságon, valamint a felnőtt csapatbajnokságon is szép eredményeket ért el. 1959-ben a Népsportnál kezdődött újságírói pályafutása, amely közel 20 éven keresztül tartott – többek között az olimpiai sportágak rovatot is vezette. 1976-ban csatlakozott a Magyar Televízióhoz, ahol a riporteri munka mellett az Autó-Motor-Sport magazint szerkesztette.
Számos sporteseményen volt riporter és kommentátor, az Eurosport alapító tagjaként a magyar szerkesztőségben dolgozott, a Hungaroring sajtófőnökeként is tevékenykedett. A Formula 1-es futamokat 1976 és 1998 között kommentálta, de szakértőként később is részt vett a közvetítésekben. Több helyen is a magyarországi Forma-1-es kultúra megteremtőjeként hivatkoznak rá. 2008-ban a Sportújságírók Világnapja alkalmából a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Életműdíjjal, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) pedig Aranytollal ismerte el munkásságát.
„Nemcsak a közvetítőfülkéből vagy a könyvei lapjairól fog hiányozni: páratlan humora, kifogyhatatlan történetei és színes egyénisége pótolhatatlan űrt hagy maga után. Jellegzetes hangja örökre elnémult, de Lapaj szívünkben és emlékeinkben örökké velünk él.”
– írta a család Dávid Sándor Facebook-profilján.

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Bemutatjuk, hogy mit kell tudni a Most Wanted 2. évadának szökevényeiről

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezik egy török drámasorozat új évada

Rendkívüli időpontban ér véget A hegyi doktor újra rendel 19. évada a TV2-n

A vártnál később érkezhet a Vaják utolsó évada

