A novemberi felhozatal után most bemutatjuk, hogy milyen új produkciók érkeznek decemberben a legnagyobb streaming szolgáltatásra. Ismét premierözönnel készül a Netflix, ugyanis 10 vadonatúj szériával és 9 friss évaddal bővül a felhozatal. Köztük van két közkedvelt sorozat folytatása, több nemzetközi széria, valamint animációs különkiadás is.

Stranger Things
1-jén indult egy animációs sorozat, a Cocomelon sétány (Cocomelon Lane) 6. szezonja. A gyermekeknek szánt produkció ötvözi a legfiatalabbak kedvenc dalait és korai élményeit, például az első találkozást a Mikulással vagy az első hógolyózást. 2-től nézhető egy 4 részes dokumentumsorozat, a Sean Combs: A számvetés ideje (Sean Combs: The Reckoning). Az alkotás feltárja a háromszoros Grammy-díjas rapper és producer, P. Diddy ellen felhozott vádakat. Ehhez pedig felvonultat tabuk nélküli beszámolókat is az érintettektől.
4-én került fel Az elhagyottak (The Abandons) című drámasorozat 7 epizódból álló 1. évada. Kurt Sutter (Kemény motorosok, Kemény zsaruk) showrunner vadonatúj sorozata az 1850-es évek vadnyugati Washingtonjában játszódik. A középpontban két, befolyásos matrónák által vezetett család áll, amelyek a hatalomért csatároznak. A két asszonyt Lena Headey (Trónok harca, Dredd) és Gillian Anderson (X-akták, Szexoktatás) keltik életre, míg a mellékszerepekben olyan színészek láthatók, mint Nick Robinson (Egy szobalány vallomása, Szeretettel: Victor) és Lucas Till (MacGyver, X-Men filmek).
5-én debütált egy korai bűnügyi drámasorozat, A vallomás ára (Jabaekui Daega/The Price of Confession) 12 részes 1. szezonja. Egy férje meggyilkolásával vádolt nő számára egy titokzatos idegen kiutat kínál: vallomást tesz a helyében, ha a nő megöl valakit. 6-án vált elérhetővé a Pro Bono (Peurobono) című koreai dráma-miniszéria. 12 epizódon keresztül bontakozik ki egy bíró élete, aki kegyvesztettként csatlakozik egy pro bono ügyvédi csapathoz és újra felfedezi, hogy mit jelent másokon segíteni.
8-tól nézhető A Muppets idei ünnepi különkiadása, az Elmo és Mark Rober nagylelkű karácsonya (Elmo and Mark Rober’s Merry Giftmas). Ebben Mark Rober tartalomgyártó és feltaláló segít a Szezám utcai bandának, hogy az ötleteikből csodás ajándékok szülessenek – például egy hógolyókatapult. 9-én vált megtekinthetővé a Leszámolás Marseille-ben (Pax Massilia/Blood Coast) 6 részes 2. évada. A francia drámasorozatban egy korrupt rendőrkapitány és hűséges csapata a saját kezébe veszi a törvényt, miközben drogbandák háborúznak egymással a Marseille feletti uralomért.
10-én érkezett a Netflixre egy japán animesorozat, a Shuumatsu No Valkyrie (Record of Ragnarok) 15 epizódból álló 3. etapja. A történet szerint mielőtt az istenek elsöpörnék az emberiséget a Föld felszínéről, kapnak egy utolsó esélyt, hogy bebizonyítsák: méltók a túlélésre. Így megkezdődnek a Ragnarök csatái. Szintén 10-től nézhető A baleset (The Accident) című mexikói drámasorozat 2. évada. 6 részen keresztül bontakoznak ki egy születésnapi tragédia további utóhatásai.
11-én debütált Rowan Atkinson újabb minisorozata, a 4 felvonásból álló A férfi a csecsemő ellen (Man vs. Baby). A férfi a méh ellen című produkció eseményei után a kétbalkezes házfelvigyázó, Trevor Bingley egy londoni luxuslakában tölti a karácsonyt, ahol egy elveszett baba bonyolítja a helyzetét. Ugyancsak 11-én került fel a Tomb Raider: Lara Croft legendája (Tomb Raider: The Legend of Lara Croft) című animációs széria 2. szezonja. A világ egyik legismertebb kalandora ismét belecsöppen egy világ körüli hajszába. Miközben hajszolja az újabb ereklyét, folytatja a múltjával való szembenézést is. Lara Croftot Hayley Atwell (Marvel-filmek, Carter ügynök) szólaltatja meg.
11-én mutatkozott be egy 8 részes török bűnügyi thriller-minisorozat, A város (Kasaba/The Town). A történet középpontjában négy jó barát áll, akik kisebb vagyonra bukkannak, amely megzavarja az értékrendjüket. 12-én az Árnyak városa (Ciudad de sombras/City of Shadows) című spanyol dráma-miniszériával gazdagodott a Netflix kínálata. Egy elszánt nyomozó és társa Gaudi műveihez kötődő emberrablások és brutális gyilkosságok sorát igyekszik megállítani.
December 12-én debütált egy indiai dramedy-sorozat, az Egyedülálló apa (Single Papa) 6 epizódból álló 1. etapja. Amikor Gaurav egy csecsemőt talál a kocsija hátsó ülésén, szembe kell szállnia a családjával, az örökbefogadási ügynökséggel és a társadalmi normákkal, hogy egyedül felnevelhesse. 12-én vált elérhetővé az Új barát karácsonyra (Home for Christmas) című norvég drámasorozat 3. szezonja. A harmincas Johanne családi drámákkal és szerelmi kihívásokkal küzd karácsony környékén, volt pasikkal és új románcokkal keresve a kapcsolódást. A legújabb ünnepi kalandjai 8 epizódban bontakoznak ki.
15-én egy animációs sorozat, a Szimatolók (The Creature Cases) 6. évadával bővül a streaming szolgálatás kínálata. A gyermekeknek szánt produkcióban Sam és Kit különleges ügynökök folyton úton vannak, hogy nyomozói képességeik, tudományos tények és menő kütyük segítségével megoldják az állatvilág számtalan rejtélyét. Az új felvonásban 10 kihívással néznek szembe. 18-án debütál az Emily Párizsban (Emily in Paris) 10 részes 5. évada. A romantikus dramedy-sorozatban egy amerikai marketingszakember, Emily Cooper megkapja álmai állását a francia fővárosban, ahol új életet kezd. A folytatásban Emily új lehetőségek után kutat, és közben igyekszik lavírozni olyan problémák között, mint a velencei divathét vagy éppen egy PR-katasztrófa. A címszereplőt továbbra is Lily Collins (Mank, Tolkien) kelti életre.
22-én érkezett a platformra a Szicilia expressz (Sicilia Express) című 5 részes vígjáték-minisorozat. Az olasz produkcióban két jó barát olyan kukákra bukkan, amely teleportálja őket milánói munkahelyük és szicíliai otthonuk között – de az új felfedezés egy rakás bajt hoz rájuk. 26-án jön egy koreai akciódráma-sorozat, A pénz hatalom (Kaesyeoro/Cashero) 8 epizódból álló 1. etapja. A történet szerint egy hétköznapi férfi megörökli apja szupererejét, amelyet egy gonosztevő el akar rabolni tőle. Csakhogy az ereje minden használatával apad a pénztárcája is.
November végén vált megtekinthetővé a Stranger Things 5. szezonjának első négy része, december 26-án pedig a következő három epizód kerül fel. A folytatásban hőseinknek egyetlen célja van: megtalálni és megölni Vecnát. A csapat még nehezebb helyzetbe kerül, amikor a kormány katonai karantén alá helyezi a várost, és igyekszik levadászni Tizenegyest. Közeleg a végső csata, és a csapat minden tagjára szükségük lesz, hogy véget vessenek ennek a rémálomnak. A mindent lezáró fináléra 2026. január 1-jéig kell várniuk a rajongóknak.
A Disney+ decemberi tartalmait itt, a SkyShowtime-ét itt, az RTL+-ét itt, az Amazon Prime Videóét pedig itt mutattuk be. Az HBO Max vadonatúj sorozatairól itt, a filmjeiről pedig itt írtunk. Hamarosan ismertetjük a Netflix decemberi filmes újdonságait is.

Meglepetésre napokon belül befejeződik A mi kis falunk 10. évada

Premierözön májusban: 19 produkció érkezik az RTL+-ra

Hivatalos: 6 évad után befejeződik a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata

Scherer Péter halála miatt hétvégén műsorváltozás lesz az RTL-en

Új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján
