Novemberben 16 produkcióval bővültek az RTL+ Premium csomagjai. Decemberben viszont elképesztően sok újdonságra számíthatnak az előfizetők: több mint 40 alkotás kerül fel a platformra. Sok más mellett érkezik számos karácsonyi tartalom, egy premiersorozat, egy nagyszabású történelmi széria, több kosztümös film, különkiadások, valamint különféle animációs alkotások is.

Sissi – A magyarok királynéja
1-jén debütált a 2023-as A gróf karácsonya (A Not So Royal Christmas) című romantikus film, amelyben egy bulvárlap újságírója interjút készít egy magát grófnak kiadó kertésszel. 2-án érkezett egy másik ünnepi darab is, a 2021-ben bemutatott Főnök karácsonyra (Christmas CEO). Ebben egy kis játékgyártó cég összeolvadhat egy óriásvállalattal, ehhez azonban a vezérigazgatónak szüksége van egykori üzlettársának aláírására is.
2-án került fel az első magyar true crime dokumentumfilm-széria, a 3 részes A Kegyetlen – Magda Marinkó rémtörténete. A produkció a hírhedt ’90-es évekbeli sorozatgyilkos történetét dolgozza fel. Az események eddig soha nem látott archív felvételekkel, exkluzív tanúvallomásokkal és a mesterséges intelligencia által generált, a valóságot rekonstruáló filmbetétekkel elevenednek meg. A széria a bűncselekmények számos megválaszolatlan kérdését is körüljárja, beleértve a nyomozás furcsa körülményeit és a gyilkosságok motivációit.
3-án a 2020-as Ünnepi városmentés (Christmas at Maple Creek) című romantikus komédiával bővült a felhozatal. A történet szerint egy regényíró összefog a helyi kováccsal, hogy megmentsenek egy bájos falut karácsony előtt. 4-én a Murdoch nyomozó rejtélyei (Murdoch Mysteries) sorozat 2015-ös ünnepi különkiadása, a Nagyon Murdoch karácsony (A Merry Murdoch Christmas). A Yannick Bisson által megformált detektív ezúttal a Krampusz nyomába ered. Ugyancsak 4-én került fel egy 2020-as romantikus vígjáték, a Kicsomagolt karácsony (Christmas Unwrapped). Egy újságírónő utánajár egy férfinak, aki azt állítja, hogy jótékonysági szervezetének ajándékait a Mikulás biztosítja.
5-étől nézhető A kis királylány (Little Princess) című animációs sorozat 2., 3., 4. és 5. évada, összesen 105 rész. Ezekben a főszereplő kalandjait követhetjük figyelemmel, aki nagyon érdeklődik a világ működése iránt, kíváncsisága és makacssága viszont gyakran bajba sodorja. Szintén 5-én vált megtekinthetővé a platformon egy 2016-os romantikus komédia, az Esküvő karácsonyig (Married by Christmas). Egy magas beosztású vezetőnek karácsonyig férjet kell találnia ahhoz, hogy örökölhessen egy vagyont. 6-án jön a 2010-es Kedves Mikulás (Christmas Mail) című romantikus vígjáték, amiben egy postán dolgozó titokzatos nő elrabolja egy kiábrándult postás szívét.
December 7-től egy családi film, a 2009-es Jóbarát karácsonyra (Golden Christmas) igyekszik meghozni az ünnepi hangulatot. Egy nő karácsonykor meglátogatja a szüleit. Amikor meghallja, hogy eladták a házat, ő maga szeretné megvásárolni az egyedülálló vevőtől. 8-án a 2023-ban bemutatott Max, a karácsonyi kutyával (My Christmas Guide) folytatódik a romkomok dömpingje. Ebben egy egyetemi professzor megismerkedik egy vakvezető kutya kiképzőjével, miután elveszíti látását és örökbe fogad egy segítő kutyát. 9-én mutatkozik be a Szent Csodák Dennis Quaiddel (Holy Marvels with Dennis Quaid) című dokumentumszéria 11 részes 2. szezonja. A produkcióban a híres színész bevonásával szent tárgyakat, személyeket és írásokat mutatnak be.
9-én kerül fel a 2019-es Közös cél: Karácsony (Swept Up By Christmas). A romantikus vígjátékban egy régiségkereskedő és egy takarító összekülönböznek egy birtok miatt, ám ahogy felfedezik a ház kincseit, lassan változnak a dolgok. 10-én a 2020-ban bemutatott Ihletett ünnep (Christmas Ever After) című romantikus drámával bővül az RTL+ kínálata. Ebben egy regényíró találkozik egy jóképű férfival, aki pont úgy néz ki, mint a könyveinek főhőse. 11-én jön a 2019-es Karácsony, akár egy film (A Christmas Movie Cristmas) névre keresztelt ünnepi komédia. A történet középpontjában két nővér áll, akik karácsony estéjén kívánnak valamit, másnap pedig egy karácsonyi alkotásban ébrednek.
11-én debütál a Hagen – Királyságok háborúi (Hagen – Im Tal der Nibelungen/War of the Kingdoms) 6 epizódból álló 1. etapja. A nagyszabású történelmi sorozat a Nibelung-éneken alapul. A történet egy Hagen von Tronje nevű vikingre fókuszál, aki szövetségre lép az ősi istenekkel, és fegyvert ragad egy gátlástalan uralkodó ellen. A főszereplőt Gijs Naber (A feleségem története, Az utolsó pogány király) kelti életre.
12-én válik megtekinthetővé a 2015-ös Karácsonyi kísértetsztori (The Spirit of Christmas) című romantikus dramedy. Kate egy történelmi fogadó eladását próbálja lezárni, ám ott találja Danielt, egy férfi szellemét, aki egy évszázaddal korábban halt meg. Ugyancsak 12-én kerül fel egy animációs sorozat, a Tip, a kisegér (Tip the Mouse) 2. és 3. évada, összesen 52 epizód. A főszereplő egy kedves, ugyanakkor ravasz rágcsáló, aki különféle kalandokon keresztül járja végig a felnőtté válás útját. 13-án jön egy 2020-as romantikus dráma, a Karácsonyi tánclépések (The Christmas Ball). Clare az ünnepekre ellátogat Angliába nagynénjéhez, Bridgethez, ahol megismerkedik Liammel, a jóképű történésszel. A férfi azon dolgozik, hogy Bridget kúriáját történelmi műemlékké nyilvánítsák.
December 14-én érkezik a platformra a 2012-ben bemutatott Fergeteges szenteste (A Christmas Wedding Date) című romkom. Miután Rebeccát kirúgják, hazatér, hogy az ünnepeket édesanyjával töltse. Ottléte alatt részt vesz egy különleges esküvőn is. 15-én kerül fel egy 2023-as romantikus alkotás, a Mindenütt karácsony (Everything Christmas). A történet szerint Lori-Jo a legjobb barátjával, Victoriával elutazik abba a városba, ahol egész évben karácsony van. Útközben jóképű, hasonló gondolkodású idegenekbe botlanak. 16-án jön a platformra a 2019-es Karácsonyi fényben (The Christmas Temp). A romantikus vígjátékban egy munka nélkül maradt művész felfedez egy különleges karácsonyi munkaerő-közvetítő ügynökséget, amely számos ünnepi állással párosítja. Csakhogy gyengéd érzéseket kezd el táplálni a cég HR-menedzsere iránt.
17-én debütál az Amerikai kincskeresők (American Pickers) című reality 14 részes 26. évada, amelyben Mike Wolfe és Frank Fritz régiségvadászok újabb ereklyék után kutatnak. Szintén 17-én válik megtekinthetővé egy 2018-as romantikus dramedy, az És boldogan éltek (Marrying Father Christmas). Miranda Chester régóta kutakodik a biológiai édesapja után, nyomozása pedig elveheti ahhoz a családhoz, amelyre mindig is vágyott. 19-én a 2019-es Karácsony Montanában (Christmas in Montana) is csatlakozik az ünnepi alkotások listájához. Ebben a főszereplő, Sara Montanába utazik, hogy segítsen egy férfinak megmenteni a farmját.
19-én három Sissi-filmmel gazdagodik az RTL+ kínálata: ez az 1955-ös Sissi – A magyarok királynéja (Sissi), az 1956-os Sissi – Az ifjú császárné (Sissi – The Young Empress) és az 1957-es Sissi – Sorsdöntő évek (Sissi – The Fateful Years) is. A kultikus trilógia Wittelsbach Erzsébet, azaz Sissi osztrák császárné és magyar királyné életét mutatja be Romy Schneider főszereplésével. Így a Sisi című sorozat négy évada mellett a legendás filmek is elérhetőek lesznek a streaming szolgáltatáson. Ugyancsak 19-én kerül fel egy népszerű animációs sorozat, a Totally Spies! – Született kémek 5. és 6. szezonja, összesen 52 rész. A szériában három tinilány, Sam, Clover és Alex egyensúlyoznak a magánéletük, az iskola és a kémkedés között. 20-án jön egy 2020-as romantikus dráma, a Karácsonyi angyalom (A New York Christmas Wedding) a streaming szolgáltatásra. Ahogy közeleg Jennifer karácsony esti esküvője, meglátogatja egy angyal, aki megmutatja neki, mi történhetett volna, ha nem tagadja le a valódi érzéseit a gyermekkori legjobb barátja iránt.
21-én kerül fel a 2019-es Karácsonyi véletlenek (Another Christmas Coincidence). A romantikus drámában egy ruhabolt női tulajdonosa és egy orvosi eszközökkel kereskedő férfi újra meg újra egymásba botlanak az ünnepek előtt. Ezen a vonalon marad a 22-én érkező Belém szeretsz karácsonyig (Christmas Crush) is. A 2019-es romantikus komédiában egy nő azt kívánja, hogy a szomszédja beleszeressen, ám rossz embernél teljesült az óhaja. 23-án az Elmúlt karácsonyok szerelmeivel (Boyfriends of Christmas) folytatódik a sor. A szenteste közeledtével Laurent három volt barátjának szelleme látogatja meg, hogy megtanítsák, hogyan kell megnyitnia a szívét.
23-án debütál A történelem legnagyobb rejtélyei (History’s Greatest Mysteries) című dokumentumsorozat 20 részes 6. etapja. A műsor házigazdája a hollywoodi sztár, Laurence Fishburne, aki olyan misztikumok felgöngyölítésében vesz részt, mint a Titanic tragédiája, D. B. Cooper eltűnése és John Wilkes Booth sorsa. 24-én érkezik egy 2019-es családi dráma, a Karácsony 12 kiskutyája (12 Pups of Christmas). A történet szerint egy nőnek az ünnepek előtt az a feladata, hogy otthont találjon tizenkét elhagyott kiskutyának. Miközben teljesíti küldetését, a szerelem is rátalál. 25-én a Karácsonyi cselszövés (Christmas in Palm Springs) című vígjátékkal bővül az RTL+ felhozatala. Egy testvérpár tervet eszel ki, hogy újra összehozza külön élő szüleit.
25-én a Murdoch nyomozó rejtélyei sorozat újabb különkiadása mutatkozik be. A Murdoch nyomozó rejtélyei – Hazatérés az ünnepekre (Murdoch Mysteries – Home for the Holidays) cselekményében a detektív (Yannick Bisson) és felesége elutaznak a Vancouver-szigetre, hogy meglátogassák Murdoch testvérét. 26-án a Dínó farm (Dino Ranch) 1., 2. és 3. évada kerül fel. Ebben 78 epizódon keresztül követhetjük két fiatal cowboy és egy cowgirl kalandjait, amint olyan vidékeket járnak be, ahol a modern kori dinoszauruszok szabadon kóborolnak. 26-án válik megtekinthetővé a 2022-es Királyi dada (The Royal Nanny), amiben az MI5 egyik ügynökének egyszerre kell megvédenie egy család biztonságát és ellenállni Prince Colin sármjának.
December végén további karácsonyi filmekkel gyarapodik az RTL+. 27-én az Ünnepi szívrablás (Holiday Heist) című 2019-es romantikus dráma kerül terítékre, amiben egy frissen szabadult férfi vívódik a bűnözői élet és egy új kezdet között. 28-án érkezik egy 2022-es családi musical, az Örökzöld karácsony (Campfire Christmas). Peyton és legközelebbi barátai számára újra fellángol a szerelem egy ünnepi hangulatú találkozón, amelyet Peyton szülei rendeznek a családi tulajdonban lévő nyári táborban, mielőtt eladnák azt. 29-én debütál a 2023-as Karácsonyi túra (Holiday Road). Ebben kilenc idegen egy repülőtéren reked az ünnepek alatt, ezért összefognak, hogy közös karácsonyi autóútra induljanak Denverbe.
30-án a 2021-es Visszaút a szerelemhez (Love Strike Twice) című romantikus vígjátékkal gazdagodik a kínálat. A történet középpontjában Maggie áll, aki harmónia nélküli házasságban él és újrakezdésre vágyik, amikor egy nap 15 évvel korábban ébred fel. 31-én kerül fel egy 2023-as romantikus komédia, a Jégpalota románc (An Ice Palace Romance). Egy újságíró újraértékeli az életét, amikor visszatér a szülővárosának jégpályájára tudósítani.
A Disney+ újdonságait itt, a SkyShowtime-ét itt mutattuk be. Hamarosan ismertetjük az HBO Max, a Netflix és az Amazon Prime Video decemberi tartalmait is.

Meglepetésre napokon belül befejeződik A mi kis falunk 10. évada

Premierözön májusban: 19 produkció érkezik az RTL+-ra

Scherer Péter halála miatt hétvégén műsorváltozás lesz az RTL-en

Új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Rendkívüli műsorváltozás lesz pénteken Scherer Péter halála miatt az egyik országos csatornán
