Az Amazon Prime Video novemberi premierjeit követően most bemutatjuk, hogy milyen produkciók kerülnek fel decemberben az Amazon streaming szolgáltatására. Ebben a hónapban összesen 4 filmre, 2 új sorozatra és 1 új évadra számíthatnak az előfizetők. Van közöttük több sztárgárdával készült alkotás és egy népszerű produkció folytatása is.

Fallout
1-jén került fel a Fakofák (The Merchants of Joy) című dokumentumfilm. Öt család minden télen azon fáradozik, hogy a járdákra ünnepi hangulatot varázsoljon. Az alkotás ezeket a karácsonyfanatikusokat mutatja be, miközben beszerzik, árusítják és őrzik ezt a veszélyben lévő családi hagyományt.
3-án vált elérhetővé egy vígjáték, az Ünnepanyu (Oh. What. Fun). A történet középpontjában Claire Clauster nevű nő áll, aki az ünnepek alatt összetartja a családot. De az idei ünnepek alkalmával a többiek nagy hibát követtek el: otthon felejtik őt. Ezzel betelik Claire-nél a pohár, és egyedül vág neki a kalandnak. Miközben a családja próbál a nyomára akadni, ő felfedezi a nem a tervek szerint alakuló karácsony különleges varázsát. A főszerepben Michelle Pfeiffer (The First Lady, Gyilkosság az Orient Expresszen) látható, a mellékszerepekben pedig olyan színészek bukkannak fel, mint Denis Leary, Felicity Jones, Chloe Grace Moretz, Jason Schwartzman és Eva Longoria.
7-én debütált a Holnap már biztosan (Surely Tomorrow) koreai romantikus dramedy-sorozat 12 részes 1. évada. Hetente két epizód kerül fel a produkcióból. A történet szerint a huszonéves Lee Gyeong-do és Seo Ji-woo két kapcsolat után különválnak. Egy évtizeddel később újra találkoznak: a férfi újságíróként dolgozik, aki egy házasságtörésről tudósít, a nő pedig annak a férfinak a felesége, akiről a botrány szól. A főszereplőket Park Seo-joon (Élősködők, A sötétség teremtménye) és Won Ji-an (Nyerd meg az életed, Dezertőrvadászok) keltik életre.
10-én érkezett meg a platformra a Charlie Cox (Daredevil, Árulás) és Zooey Deschanel (Új csaj, 500 nap nyár) nevével fémjelzett romantikus komédia, a Merv. Amikor imádott kutyájuk elveszíti életkedvét a szakításuk után, Anna és Russ a világ legkínosabb társasgazdiságába kényerülnek bele. Russ Floridába viszi a kutyát kirándulni, és feltűnik Anna is. Miközben az eb újra elkezdi élvezni az életet, kiderül, hogy összetört szívének meggyógyítása a szétment páron is segíthet.
December 12-én mutatkozott be a streaming szolgáltatáson egy spanyol dráma, a Mondd el halkan! (Dímelo bajito/Tell Me Softly). Kamilának sínen van az élete, egészen addig, míg hét év távollét után vissza nem térnek a szomszédai, a Di Bianco fivérek. Thiagótól kapta élete első csókját, Taylor pedig a legjobb barátja volt. Visszatérésük teljesen felforgatja a lány világát.
17-én rajtol el a Fallout című disztópikus akció-kalandsorozat 8 részes 2. szezonja. A premier napján 1 epizód kerül fel, a továbbiak hetente válnak elérhetővé. Az azonos című, kultikus videojáték alapján készült produkció az apokalipszis után játszódik 200 évvel. Egy földalatti menedék békés lakója kénytelen kimerészkedni a felszínre, és megdöbben azon, amivel a pusztaságban szembesül. A folytatás az első évad fináléja után veszi fel a fonalat: Lucy, a Ghoul, valamint Maximus ezúttal a Mojave-sivatagban és New Vegas neonfényes, veszélyekkel teli világában próbálnak meg boldogulni, ahol a túlélés, a hatalmi játszmák és a Vault-Tec további titkai kerülnek középpontba. A főbb szerepekben olyan színészek láthatók, mint Ella Purnell, Aaron Moten, Walton Goggins, Moises Arias és a Twin Peaks sztárja, Kyle MacLachlan.
18-án jön egy japán minisorozat, az 5 részes Human Specimens (Ningen Hyôhon) az Amazon Prime Videóra. A drámathriller-szériában egy lepkekutató bevallja, hogy hat fiút – köztük a saját fiát is – “emberi példányokká” változtatta.
A Disney+ újdonságait itt, a SkyShowtime-ét itt, az RTL+-ét itt mutattuk be. Az HBO Max vadonatúj sorozatairól itt írtunk. Hamarosan ismertetjük az HBO Max filmes felhozatalát, valamint a Netflix decemberi tartalmait is.

Ezek lehetnek a legérdekesebb tévés és streaming programok a Digital Media Hungary 2026-on

Kiderült, hogy folytatódik-e a Kincsvadászok a TV2-n

Már forgatják a Lakásvadászok új évadát

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit
