November elején Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója bejelentette, hogy 2026-ban egy vadonatúj, taktikai vetélkedőt mutatnak be. A szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz (eredeti címén The Hustler) egy kastély könyvtárszobájában fog játszódni. Minden adásban öt játékos közösen válaszol majd a feltett kérdésekre, hogy minél több pénzt gyűjtsenek, miközben próbálják kideríteni, ki közülük a szemfényvesztő – az a versenyző, aki minden kérdésre előre tudja a választ, és nem a saját tudására hagyatkozik. Ha nem sikerül leleplezni, ő viheti haza a nyereményt.

Vasárnap késő este pedig a Sztárban sztár All Stars élő adásában leplezték le, hogy ki vezeti majd a taktikai vetélkedőt. A szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz! házigazdája Jáksó László lesz. A legendás műsorvezető 2000-2016 között az RTL egyik népszerű képernyőse volt és olyan műsorokat vitt, mint a Heti Hetes, a Kész Átverés! vagy éppen a Szombat Esti Láz 2016-os évada. Jáksó nagy meglepetésre 10 év után tér vissza televíziózáshoz.

Bemutatjuk, hogy mit kell tudni Ázsia Expressz 7. évadának játékosairól

Novemberben új gasztroműsor indul Borbás Marcsival

69 évesen meghalt Kuna Károly, számos ismert magyar sorozat színésze

Ez a 8 sorozat és film érkezik októberben az Amazon Prime Videóra

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)