2024 áprilisban kiderült, hogy a Sztárbox mellett egy újabb, nemzetközi boxversenyt is közvetít az RTL. A gála tavaly november 10-én indult a csatornán, és 7 adást követően december 22-én ért véget. A produkció két műsorvezetője Gelencsér Tímea és Szujó Zoltán voltak. A fináléban bejelentették, hogy 2025-ben folytatódik a műsor. Most az is kiderült, hogy mikor: élőben augusztus 23-án, szombaton 18:00-tól az RTL+ Premiumon lesz látható, 20:00-tól pedig az RTL közvetíti. Részletek a médiavállalat közleményében:
A küzdősport rajongói számára idén nyáron újra lángra kap a ring: 2025. augusztus 23-án a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban startol a HELL Boxing Kings új szezonja, amely minden eddiginél grandiózusabb felhozatallal és izgalmakkal várja a közönséget. Az ötállomásos, négy országot érintő profi ökölvívó gálasorozat első állomása Budapesten történelmi estének ígérkezik: kilenc látványos mérkőzés, öt olimpikon, sztárok, visszavágók és világsztárok egyetlen éjszakán, az esemény pedig élőben lesz látható az RTL+ Premium streaming platformon és az RTL műsorán, így a rajongók országszerte átélhetik a HBK forradalmi show-ját.
“A HELL Boxing Kings célja mindig is az volt, hogy új szintre emelje a bokszot, és egy olyan élményt adjon a közönségnek, amilyet korábban nem láthattak. Az idei szezonban a nemzetközi jelenlétünk tovább erősödik, és a budapesti gálán már az első pillanattól érezni fogja mindenki, hogy ez több mint sport, ez egy Las Vegas-i show. Olimpikonok, profi világsztárok, közönségkedvencek és a showbiznisz legismertebb szereplői lépnek a ringbe, hogy új történelmet írjunk a magyar és a nemzetközi bokszban. A nyár egyik legnagyobb és legszínvonalasabb sporteseménye vár mindenkit Budapesten”
– mondta Mádi Tamás, a Hell Boxing Kings ügyvezetője.
Az RTL+ Premium felületén a televíziós adás előtt már két órával, 18:00 órától követhetik a HELL Boxing Kings mérkőzéseit, eseményeit az érdeklődők. A szünetekben pedig kizárólag a streaming platformon látható extra produkciók várják a nézőket.
A gála egyik legnagyobb dobása a visszavágó, amelyről hónapok óta beszél az ország. Boráros Gábor, az MMA fenegyereke, és Bárdosi Sándor, olimpiai ezüstérmes birkózó ismét egymásnak feszülnek. Az előző összecsapásuk parázs hangulatban ért véget, és azóta mindkét sportoló keményen készült, hogy pontot tegyen a vita végére.
“Ezúttal nem hagyok kétséget afelől, ki a jobb ökölvívó”
– üzente Boráros Gábor MMA-harcos.
“Nem beszélni jöttem. Azért vagyok itt, hogy elhallgattassam őt”
– reagált rá Bárdosi Sándor birkózó.
A két sportlegenda összecsapása minden bizonnyal az este egyik leglátványosabb pillanata lesz. A showbiznisz világát is felforrósítja a HBK: Istenes Bence, a veretlen celeb bajnok és az extravagáns énekes, Varga „Vitéz” Viktor csapnak össze a középsúlyú címegyesítő mérkőzésen. A páros már hetek óta szavakkal provokálja egymást a közösségi médiában.
“Ez baromi kínos lesz, Viktor, amikor egy műsorvezető elver téged!”
– reagált Istenes Bence műsorvezető a kihívásra.
“Itt az ideje, hogy kiszálljon abból az isteni buborékból, amiben mostanában él”
– vágott vissza Varga Viktor énekes.
A celebmeccs garantáltan megtölti majd a lelátókat és az online közvetítést is. De a gála nemcsak a visszavágókról és a celebmeccsekről szól, a magyar és nemzetközi profi ökölvívás elitje is Budapestre érkezik: Tayfur Aliyev, a tavalyi HBK könnyűsúlyú bajnok, a tapasztalt dél-afrikai David Rajuili ellen bizonyíthat. A közönségkedvenc Kovács „Kruzító”, aki újabb győzelemre hajt a finn Korede Lawrence ellen. Olimpikon újonc Csemez András profi debütálása a szerb Goran Sucevic ellen. A magyar boksz ikonja, Bacskai Balázs, a szlovák tehetség Lukas Ferneza ellen küzd a nagyközépsúlyú ranglista éléért. A HBK mérkőzésein pedig olyan neveket láthatunk, mint Kiliti Tamás, Lazar Dimitrov, Oláh Levente, Csiki Róbert, vagy a visszatérő Törteli Balázs.
Az est nemcsak a sportteljesítményekről szól, hanem arról a forradalomról is, amit a HELL Boxing Kings hozott a küzdősportba. Az egyedülálló show, a digitális jelenlét és a világszínvonalú közvetítés révén a rajongók eddig soha nem látott közelségből élhetik át az ökölvívás izgalmait.
“Aki ott lesz, történelmi pillanatoknak lehet tanúja, új bajnokok születhetnek, régi legendák térnek vissza, és a HBK újabb lépcsőfokot lép a nemzetközi bokszvilág élmezőnye felé”
– tette hozzá Mádi Tamás.

130 alkotás, köztük a Hunyadi sorozat is ingyen nézhető egy magyar streaming szolgáltatáson

Az egyik legmegosztóbb cápa is visszatér a Cápák között 9. évadában, ekkor jön az új szezon

Karácsonyi különkiadással jelentkezik az Újratervezés

Ekkor fejeződik be a HELL Boxing Kings 2. szezonja az RTL-en

Ismét műsorváltozás lesz vasárnap este az RTL-en



