Az Amazon Prime Video júliusi premierjeit követően most ismertetjük, hogy milyen produkciók érkeznek augusztusban az Amazon streaming szolgáltatására. Ebben a hónapban összesen 7 újdonságra és 3 új évadra számíthatnak az előfizetők. Van közöttük akciókomédia, kémthriller, animációs folytatás, bűnügyi dokumentumsorozat, valamint romantikus dráma is. 

A fuvar

Augusztus 6-án került fel az Eddie Murphy, Pete Davidson, Keke Palmer és Eva Longoria főszereplésével készült A fuvar (The Pickup) című akcióvígjáték. A történet szerint egy rutin pénzszállítás nem várt fordulatot vesz, amikor egy páncélautó különös sofőrpárosára, Russellre és Travisre elszánt bűnözők csapnak le, akiket a csavaros eszű Zoe irányít. A kialakuló káoszban a valószínűtlen párosnak veszélyek és nézeteltérések közepette kell átvészelnie ezt a nehéz napot, miközben az események egyre drámaibbra fordulnak.

13-án vált elérhetővé a Pillangó (Butterfly) 6 részes 1. évada. Az akciódráma-sorozatban David Jung, a Dél-Koreában bujkáló egykori amerikai hírszerző ügynök élete darabokra hullik, amikor szembesül egy múltbéli lehetetlen küldetésének következményeivel. Egy Caddis nevű, baljós kémszervezet fiatal bérgyilkosa, Rebecca veszi üldözőbe őt. David Jungot Daniel Dae Kim (Lost – Eltűntek, Avatár – Az utolsó léghajlító) kelti életre, míg a mellékszerepekben olyan színészek bukkannak fel, mint Piper Perabo (Yellowstone, Milliárdok nyomában), Charles Parnell (Barry, Esküdt ellenségek) és Louis Landau (Concordia, Riválisok).

13-án érkezett meg egy animációs sorozat, a Virsliparty: Utápia (Sausage Party: Foodtopia) 8 epizódból álló 2. etapja. A széria a 2016-ban bemutatott Virsliparti című film folytatása. A történet szerint a Nagy Kajacsata véget ért, az ennivalók legyőzték az emberiséget, és megpróbálnak létrehozni egy utópiát. De nem minden az, aminek látszik. A karaktereket többek között olyan színészek szólaltatják meg, mint Seth Rogen, Edward Norton, Michael Cera, Will Forte, Kristen Wiig, David Krumholtz és Marion Cotillard, akik közül többen szinkronizáltak már az eredeti filmben is.

15-én az Abandoned: The Woman in the Decaying House című bűnügyi dokumentum-minisorozattal bővült a kínálat. A készítők 3 részen keresztül tárják fel annak a nőnek a rejtélyét, aki évtizedeken keresztül rejtőzködött egy omladozó házban, São Paulo egyik legdrágább negyedében. Az alkotásban egy áldozat – közel 30 év hallgatás után – először osztja meg a nyilvánossággal azokat a sötét részleteket, amelyeket ebben a házban élt át. 15-én került fel a Betty la Fea – A történet folytatódik (Betty La Fea: The Story Continues/Betty la Fea: La Historia Continúa) című dél-amerikai szappanopera 2. évada is. A produkció az 1999 és 2001 között futott televonella, a Betty, a csúnya lány folytatása. A 2. szezon olyan kérdésekre keres választ, mint hogy Armando és Betty végül elválnak-e, valamint megmenekül-e a két részre szakadt cég, az Ecomoda. Betty szerepében ismét Ana María Orozco látható, Armandót pedig újfent Jorge Enrique Abello alakítja.

Szintén 15-én debütált egy akciódráma, a The Siege at Thorn High (Pengepungan di Bukit duri). Joko Anwar (Félvilágok, A pokol asszonya) filmjének középpontjában Edwin áll, aki 18 éve tanúja volt annak, hogy a nővérét megerőszakolják egy zavargás során. A jelenben a férfi elhatározza, hogy teljesíti nővére utolsó kívánságát: felkutatja a szörnyű esemény során született gyermekét. Keresése során tanár lesz egy problémás fiataloknak fenntartott iskolában. Amikor végre rátalál a tinédzserre, újabb zavargás tör ki, amely csapdába ejti őket az iskolában, és kénytelenek harcolni az életükért.

Augusztus 20-án kerül fel A térkép, amely elvezet hozzád (The Map That Leads to You) című film. A Lasse Hallström (Csokoládé, Az élet ízei) által rendezett romantikus drámában egy fiatal nő, Heather a barátnőivel együtt bejárja Európát, mielőtt elkezdené a gondosan megtervezett életét. Véletlenül találkozik egy Jack nevű férfival, amiből váratlan szerelem lesz, és ez mély érzelmi felfedezésekhez vezet. A J.P. Monninger azonos című regényén alapuló produkció főszereplői Madelyn Cline (Outer Banks, Tőrbe ejtve: Az üveghagyma) és KJ Apa (Riverdale, Egy kutya négy élete).

25-én rajtol el a Feltöltés (Upload) 4 részes 4. etapja. Greg Daniels (A hivatal, Városfejlesztési osztály) dramedy-sorozatának fináléjában az öntudatra ébredt mesterséges intelligencia gonosszá válik, és a Lakeview – valamint a világ – elpusztításával fenyegetőzik. A kapzsi vezetők, rejtélyek, illetve a virtuális és valós szívfájdalmak mellett a főszereplők vadonatúj kihívásokkal néznek szembe. Csak úgy élhetik túl, és menthetik meg az emberiséget, ha még egyszer összefognak. A Feltöltés főbb szereplőit Robbie Amell (A kiválasztottak, Flash – A Villám), Andy Allo (Lángoló Chicago, Star Wars: Rossz Osztag) és Allegra Edwards (Kísértetek, Briarpatch) keltik életre.

27-én mutatkozik be a 2022-es A végső lista (The Terminal List) című széria spin-offja, A végső lista: Sötét farkas (The Terminal List: Dark Wolf). Az előzményeket elmesélő produkció Ben Edwards tengerészgyalogos elitkommandósra fókuszál, aki a CIA titkos műveleteinek világába keveredik. Edwards minél mélyebbre merül a szürkezónában, annál nehezebb megőriznie önmagát, és ellenállni sötét ösztöneinek. Jack Carr (A végső lista) és David DiGilio (Kalózháború, Traveler – Az utolsó vakáció) akció-drámasorozatának Taylor Kitsch (A törvény nevében, A vadnyugat születése) bújik Ben Edwards bőrébe, valamint felbukkan benne az eredeti sorozat főhősét játszó Chris Pratt is. A további mellékszerepekben pedig olyan színészek láthatók, mint Tom Hopper, Jai Courtney, Luke Hemsworth, Riley Keough, Constance Wu és Patrick Schwarzenegger.

Végül 29-én az Ellenségek (Enemigos) című filmmel gazdagodik a streaming szolgáltatás kínálata. A David Valero által rendezett dráma történetében a 18 éves Chimót gyermekkora óta zaklatják, és továbbra is szembe kell néznie az elkövetővel, El Rubióval. Miközben több munkahelyen is dolgozik, arról álmodozik, hogy saját vállalkozást indít. Amikor Chimónak lehetősége nyílik a bosszúra, nem is hiszi, hogy ami megtorlásként indul, váratlan barátsággá válhat, amely megváltoztathatja az életüket.

A Disney+ júliusi újdonságairól itt, a SkyShowtime tartalmairól itt, az RTL+ nyár közepi premierözönéről pedig itt írtunk. Az HBO Max új szériát itt, a filmjeit pedig itt mutattuk be. A Netflix friss sorozatait itt, az egész estés alkotásait pedig itt ismertettük.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért