Júliusban 17 filmmel gazdagodott a legnagyobb streaming szolgáltatás. Augusztusban viszont már 18 újdonságra számíthatnak az előfizetők, amelyek között vannak saját gyártású produkciók, valamint más stúdióktól származó alkotások is. Többek közt elérhetővé válik egy igazi klasszikus, egy romantikus dráma, egy hollywoodi sztárral készült drámathriller, egy posztapokaliptikus akciófilm, valamint egy bestseller regény adaptációja is. 

A csütörtöki nyomozóklub

Augusztus 1-jén jelent meg Az oxfordi évem (My Oxford Year) című romantikus dráma. A Sofia Carson (Hazug csajok társasága: A perfekcionisták, Kézipoggyász) és Corey Mylchreest (Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet, Sandman: Az álmok fejedelme) főszereplésével készült produkcióban egy Anna nevű ambíciózus diáklány Oxfordba utazik, hogy megvalósítsa álmát, de találkozik egy elbűvölő helyi lakossal, ami mindkettejük életét megváltoztatja.

4-én került fel Robin Williams 1989-es klasszikusa, a Holt költők társasága (Dead Poets Society). A konzervatív Welton Akadémia új tanára egészen rendhagyó módszerekkel kezdi meg az oktatást 1959-ben. Diákjait arra ösztönzi, hogy ne könyvből akarják megtanulni az életet. A felismerés minden diákban változást idéz elő, mely végül lázadáshoz vezet.

6-án egy életrajzi alkotással, a 2024-es Bob Marley: One Love-val bővült a kínálat. A film az 1981-ben elhunyt Bob Marley életét és munkásságát ünnepli, aki nemzedékeket inspirált üzenetével, mely a szeretetről és az egységről szól. A Bob Marley: One Love a Marley-család produceri közreműködésével készült, a címszereplőt Kingsley Ben-Adir (Titkos invázió, Birmingham bandája) alakítja, míg a feleségét, Ritát Lashana Lynch (Marvel Kapitány, A sakál napja) kelti életre.

7-én érkezett meg Will Ferrell 2005-ös családi vígjátéka, a Papák a partvonalon (Kicking & Screaming) a platformra. Egy szelíd családapa átveszi az edző helyét a kisfia szedett-vedett focicsapatánál, akik egy versenyszellemtől fűtött apa által dominált ligában játszanak. Szintén 7-től vált elérhetővé a Kérlek ne pusztítsd el: A ködbe burkolt hegy kincse (Please Don’t Destroy: The Treasure of Foggy Mountain). Az akciókalandfilmben egy, a közeli erdőben eltemetett aranyszoborról szóló szóbeszéd hatására három barát kaotikus küldetésre indul, melynek során csupa különös galibába keverednek. A humoros történetben feltűnik sok más mellett a világhírű showman, Conan O’Brian, valamint a Stranger Things egyik sztárja, Gaten Matarazzo is.

10-én mutatkozott be a Jesse Eisenberg főszereplésével készült 2023-as drámathriller, a Manodrome. A történet szerint egy munkanélkülivé vált férfi egy titokzatos testvériség sorai közé keveredik, melynek hatására az önismeret és az önpusztítás közti vékony mezsgyén kezd egyensúlyozni. Csakhogy sokat veszíthet, mivel apa lesz. A szereplőgárdát erősíti többek között Adrien Brody, Odessa Young és A nevem Earlből ismert Ethan Suplee is.

11-én került fel a 2003-as Daredevil – A fenegyerek című szuperhősfilm 2005-ben megjelent spin-offja, az Elektra. Jennifer Garner karaktere felgyógyult a halálosnak hitt sérüléséből, és azóta a világ legveszélyesebb bérgyilkosai között tartják számon. Legújabb megbízását egy titokzatos szövetségtől kapja. Egy férfit kell megölnie, akinek egyetlen bűne, hogy a nagyapja szembe került a renddel. Mark Miller és lánya, Abby azonban nehéz célpontok, túlságosan szeretetre méltók. Életében először Elektra nem hajtja végre a feladatot, így mindhármuk élete veszélybe kerül.

Augusztus 13-án debütál egy felnőtteknek szóló animációs film, Az utolsó nagy kaland (Fixed). Miután egy kutya megtudja, hogy ivartalanítani akarják, 24 órája van, hogy összehozzon egy utolsó tökös kalandot a haverjaival. A karaktereket olyan színészek szólaltatják meg, mint Idris Elba, Kathryn Hahn, Adam Devine és Fred Armisen. 14-én egy animével, a Mononoke – A film: A harag hamvaival (Mononoke Movie 2: Hinezumi) erősít a Netflix. A japán misztikus thrillerben a gyógyfűárus visszatér, amikor a hárem új válsággal néz szembe: a féltékenységgel. Ez családi viszályokat és belső súrlódásokat szül, valamint életre kelt egy tomboló szellemet.

15-én mutatkozik be Vanessa Kirby bűnügyi thrillerdrámája, a Mindig eljön az éj (Night Always Comes). A történet szerint egy nőt kilakoltatás fenyeget egy olyan városban, amelyben a családja már nem engedheti meg magának a lakhatást, így egy egyre veszélyesebbé váló éjszakai hajszában igyekszik előteremteni a túléléshez szükséges 25000 dollárt. A produkció olyan színészekkel valósult meg, mint Jennifer Jason Leigh, Randall Park és Zack Gottsagen.

16-án kerül fel a 2024-ben bemutatott Furiosa: Történet a Mad Maxből (Furiosa: A Mad Max Saga). A 2015-ös Mad Max: A harag útja előzményében az ifjú Furiosát elragadják otthonából, és egy gonosz hadúr, Dementus karmai közé kerül, aki oázist keres a kietlen pusztaságon. A fiatal Furiosát Anya-Taylor Joy formálja meg, Dementust pedig a Marvel egyik legismertebb sztárja, Chris Hemsworth játssza. 18-án elérhetővé válik az Amerikai Taxi (Taxi), amely az 1998-as, francia Taxin alapul. Olyannyira, hogy annak rendezője, Luc Besson producerként támogatta az amerikai változatot. Az akciókomédiában egy zsaru meggyőzi a villámgyors taxis hírében álló autóversenyzőt, hogy a képességeit kamatoztatva segítsen neki elkapni egy bankrabló bandát. A főbb szerepekben Queen Latifát (Chicago, Hajlakk) és az ismert showmant, Jimmy Fallont láthatjuk.

21-én jön egy zenés romantikus dráma, az Életem dala (One Hit Wonder). A történet középpontjában két énekes áll, akiknek soha nem volt szerencséjük a pályájuk során. Egy nap azonban mindent kockára tesznek, hogy esélyt kapjanak a hírnévre és a szerelemre.

Augusztus 21-én a Szeress belém (Fall For Me) című német erotikus drámával bővül a kínálat. Lilli gyanakszik a húga új vőlegényére, de amint az ő életébe is belép egy vonzó idegen, ugyanúgy a vágy rabjává válik. 22-én kerül fel egy török dráma, az Egy céltalan ember (Metruk Adam/Abandoned Man). A Mert Ramazan Demir (Az aranyifjú, A kígyók úrnője) főszereplésével készült alkotás egy olyan férfira fókuszál, aki letöltötte a börtönbüntetését a testvére bűnéért, és felveszi a kapcsolatot a családjával, hogy reményre és gyógyírra leljen.

25-én mutatkozik be a Netflixen Wyatt Russell és Kerry Condon horrorfilmje, a 2024-ben bemutatott Éjszakai merülés (Night Swim). Egy visszavonult baseball játékos vesz egy másik házat és odaköltözik a családjával, hogy új életet kezdjenek, azonban sötét erő leselkedik rájuk a kerti medencében. 27-től a Szinglik bolygója: Görög kaland (Planet Single: Greek Adventure/Planeta Singli 4: Wyspa) válik elérhetővé a streaming szolgáltatáson. A lengyel romantikus vígjátékban öt barát közös görögországi nyaralása fergeteges detektívtörténetbe megy át, amikor gyanakodni kezdenek az egyikük partnerére. Azt feltételezik, hogy az illető szélhámos.

A hónapot 28-án egy sztárokkal teli krimi-vígjáték, A csütörtöki nyomozóklub (The Thursday Murder Club) zárja. A produkció Richard Osman azonos című bestseller regényén alapul. A történet négy kotnyeles nyugdíjasról szól, akik azzal töltik a szabadidejüket, hogy régi, lezáratlan gyilkosságokat oldanak meg. Csakhogy Elizabeth, Ron, Ibrahim és Joyce ártatlan szórakozása nem várt fordulatot vesz, amikor egy igazi gyilkosság történik a környezetükben, és rájuk hárul az ügy felgöngyölítése. A nyugdíjas detektívek bőrébe Helen Mirren, Pierce Brosnan, Ben Kingsley és Celia Imrie bújnak, de a mellékszereplőket is olyan hírességek formálják meg, mint Naomie Ackie, Jonathan Pryce, David Tennant, Richard E. Grant és a Lucifer sorozat sztárja, Tom Ellis.

A Disney+ augusztusi újdonságairól itt, a SkyShowtime tartalmairól itt, az RTL+ nyár végi premierözönéről pedig itt írtunk. A Max új szériát itt, a filmjeit itt, a Netflix friss sorozatait pedig itt ismertettük. Hamarosan bemutatjuk az Amazon Prime Video aktuális premierjeit is.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért