A Kiképzés január 27-én debütált a TV2-n. A Magyar Honvédség megrendelésére készült reality azóta hétköznap esténként látható a csatornán. A Stohl András műsorvezetésével készült produkcióból eddig 23 epizód került képernyőre, és már a végéhez közeledik. Már azt is lehet tudni, hogy pontosan mikor ér véget a reality.

A Kiképzés 1. szezonjának 30., és egyben utolsó adása március 7-én, jövő pénteken 21:25-től lesz megtekinthető a TV2-n. A katonai kiképzésen alapuló versenyt bemutató műsor így 6 hetet követően fejeződik majd be. A Kiképzés helyett, március 10-től a Password – A jelszó 1. évada lesz látható a csatornán.

Kiderült, hogy ki lesz a közmédia ideiglenes vezetője

Megvan, mikor kerül fel A Hail Mary-küldetés az Amazon Prime Videóra

Doszpot Péterrel készít bűnügyi nyomozóműsort a TV2 Csoport

Újabb nagy előfizetői akciót hirdetett a Disney+

Premierdátumot kapott a Reacher 4. évada és a testvérsorozata is

Mark Harmon újra feltűnik egy NCIS-sorozatban