Fischer Gábor április végén jelentette be, hogy idén érkezik az 1% Klub című vetélkedő a TV2-re. A TV2 Csoport programigazgatója akkor azt is elárulta, hogy a műsort nyáron, nagyszabású díszletek között forgatják le Kölnben. Néhány napja a TV2 közzétette a produkció első promóját, melyből kiderült, hogy a házigazdája Kasza Tibor lesz.
Most pedig az is kiderült, hogy mikor debütál a vadonatúj vetélkedő. A TV2 Csoport ugyanis bejelentette, hogy Az 1% Klub – Mennyire okos Magyarország? december 15-én, vasárnap este kerül képernyőre a TV2-n. A produkció egy adásból áll, amely során nem csak a műsorban szereplők, hanem a tévénézők is tesztelhetik tudásukat.
A vetélkedőben egyszerre 100 versenyző küzd meg egymással egy óriási stúdióban, kérdésekre kell válaszolniuk egy érintőképernyős táblagép segítségével. Aki rosszul válaszol, azonnal kiesik. A kérdések nehézségének szintjét az határozza meg, hogy egy előre megkérdezett, az ország lakosságát reprezentatívan leképező panel tagjaiból hányan tudták a helyes választ. Minél kevesebben tudták megfejteni az előzetes kutatás során, annál nehezebbnek számít a kérdés a stúdiójátékban. A végső, 15. körben az a kérdés hangzik el, amelyet csupán a résztvevők 1%-a tudott helyesen megválaszolni. Aki erre helyes választ ad, az 20 millió forinttal távozhat. Több győztes esetén a nyeremény megoszlik közöttük.

Megtudtuk, pontosan mikor érkezik A Nagy Ő 7. évada a TV2-re

Változás lesz ma estétől A mi kis falunk miatt az RTL-en

A sorozatoknál a Kamaszok, a filmeknél az Egyik csata a másik után tarolt a 83. Golden Globe-gálán

Visszatérő realityk és a tavalyi év legnézettebb sorozata – holnaptól új esti műsorrend a TV2-n

Kiderült, hogy kap-e 8. évadot a Black Mirror

Távozik az ATV egyik műsorvezetője, Egri Viktor

Lovas Rozi búcsúmeccse – ezt tudni a Gólkirályság ma induló 3. évadáról (x)


