Márciusban a SorozatWiki Podcastban jelentette be Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, hogy idén ősszel 3 év után visszatér az Álarcos énekes az RTL-en. Július közepén Verebély Marcell, a produkció senior kreatív producere árulta el, hogy az idei évadra változik a nyomozó csapat és a műsorvezető személye is. A múlt héten Csobot Adél egy, a Glamour-nak adott interjúban vallotta be, hogy a showműsor 1. és 2. szezonja után, a soron következő 4. etapban detektívként tér vissza. Szombaton a SorozatWiki írta meg elsőnek, hogy hozzá csatlakozik párja, Istenes Bence és Sebestyén Balázs is detektív lesz. Nemrég írtuk meg, hogy a Blikk értesülése szerint a műsorvezető Puskás-Dallos Péter lesz, a műsor pedig november 10-én, vasárnap indul az RTL-en.
A tévétáraság most megerősítette az Álarcos énekes 4. évadának premierdátumát, valamint azt is bejelentették, hogy a produkció 19:30-tól lesz látható. A showműsor minden vasárnap este képernyőre kerül majd. A negyedik nyomozó és a műsorvezető kilétéről továbbra sincs információ, az RTL online felületein azonban nyomokat tesznek közzé, amik alapján találgatni lehet. Az adások során fény derül arra, hogy kit rejt az Ananász, a Sushi, a Mézeskalács és a többi, egyelőre titokzatos karakter álarca.

Kiderült, hogy folytatódik-e a Kincsvadászok a TV2-n

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Egy visszatérő és egy új műsorvezetővel erősít az MTVA egyik legismertebb produkciója

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

