Márciusban Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a SorozatWikinek adott évértékelő podcast-interjújában jelentette be, hogy 2024-ben visszatér az Álarcos énekes. A nagyszabású showműsor idén ősszel 3 év után tér vissza az RTL-re. Azóta viszont semmilyen hír nem érkezett a produkcióról, egészen mostanáig.

A hétfői Fókuszban egy rövid bejátszásban több bejelentés is elhangzott. Egyrészt kiderült, hogy elindult az Álarcos énekes 4. szezonjának forgatása, másrészt az is, hogy a korábbi évadokkal ellentétben nem Istenes Bence lesz a produkció műsorvezetője. Ezen kívül Verebély Marcell, az produkció szenior kreatív producere az is elmondta, hogy változik a nyomozók összetétele. Az egyelőre nem tudni, hogy mikor mutatják be az Álarcos énekes új házigazdáját és a detektívcsapatot.

Premierözön az HBO Maxon: 29 film kerül fel szeptemberben

Bejelentették Az Árulók 5. évadának premierdátumát

Elhunyt Krecz Tibor, az RTL egykori hírigazgatója

Ma indul a Sztárban Sztár új évada, ezek az első párosítások

Veterán nyomozóval erősít az Álarcos énekes 5. évada

Az RTL leleplezte a 2026-os Álarcos énekes harmadik nyomozóját