A Trónok harca alkotópárosa, David Benioff és D. B. Weiss 2020 nyarán elhagyták az HBO-t és 300 millió dollár értékű szerződést írtak alá a Netflixszel. Néhány héttel később azt is nyilvánosságra hozták, hogy az első projektjük a streaming szolgáltatónál A 3-test-probléma (The Three-Body Problem) című, három könyvből álló regénysorozat adaptálása lesz. Júniusban egy ajánlóban bejelentették, hogy a széria 2024 januárjában érkezik a platformra, azonban novemberben kiderült, hogy hónapokat csúszik a produkció, amely így március 21-én debütál a Netflixen.

Most, két héttel a premier előtt megérkezett a sorozat utolsó előzetese. Egy fiatal nő végzetes döntést hoz az 1960-as évek Kínájában, amely teret és időt átszelve komoly következményekkel jár napjainkban egy csapat briliáns tudósra nézve. Öt volt kolléga újra összeáll, hogy szembenézzenek az emberiség történetének legsúlyosabb fenyegetésével, miközben a természet törvényei a szemük előtt nyernek új értelmet. A produkcióban két volt Trónok harca főszereplő, a Samwell Tarlyt alakító John Bradley és a Tengerjáró Davos bőrébe bújó Liam Cunningham is szerepelni fog.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán