A Sztárban sztár leszek! 4. évada szeptember 3-án, vasárnap indult a TV2-n. A produkció azóta minden hétvégén látható volt a csatornán. A tehetségkutató a mai napon 20 adást követően véget ért. A fináléba négy énekes jutott be, Széchenyi Lili, Nagy Alexa, Karapancsev Kristóf és Szologjan Edgar.

A nagyszabású showműsor döntőjében a versenyzők egy önálló dalt, valamint egy duettet is előadtak. Az első szavazást követően eldőlt, hogy a 4. helyen Szologjan Edgar végzett. Később az is kiderült, hogy a 3. Nagy Alexa, a 2. pedig Széchenyi Lili lett. A döntőt végül Majka versenyzője, Karapancsev Kristóf nyerte. Így ő lett a 2023-as Sztárban sztár leszek! győztese és övé lett 20 millió forintos fődíj, valamint a 10 millió forint értékű autó is.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért