A 47. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 48. héten (november 27. – december 3.) délután a Keresztanyu egyszer nagyon gyenge, a több nap pedig katasztrofális számokat hozott, Az aranyifjú viszont egyszer kiemelkedően futott, négyszer pedig tarolt. Az RTL Híradó 18-49-ben ötször győzött, egyszer pedig döntetlent ért el konkurensével. A Tények a fiataloknál egyszer sem, a teljes lakosság körében viszont minden nap nyert. Este a Tények Plusz hétfőn jól, kedden, szerdán és csütörtökön közepesen, pénteken pedig gyengén futott. A Fókusz hétfőn kiemelkedő, kedden, szerdán és pénteken jó adatokat ért el, csütörtökön pedig tarolt. A közös idősávjukban az RTL magazinja minden nap nyert és heti összesítésben pedig 4 százalékponttal ment jobban.

hirdetés

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban minden hétköznap hatalmasat tarolt és átlagosan 13 százalékkal még az előző heti nagyon magas számait is felülmúlta. A reality a heti toplistán a második helyet húzta be és minden hétköznap este messze a legnézettebb műsor volt 18-49-ben. (Az évadot a szombati záró epizódnál értékeljük). A Farm VIP hétfőn, kedden és szerdán közepesen, csütörtökön és pénteken pedig már csak gyengén ment. A heti átlaga előző héthez képest (16,6%) 16 százalékot csökkent (14,3%) és a heti toplistán csak a nyolcadik lett. Demcsák Zsuzsa műsorának visszaesése egyértelműen Árpa Attila produkciójának emelkedésének tudható be, ugyanis a heti átlaga 0,2 százalék pontosságra annyival csökkent, mint amennyivel az utóbbi krimi nőt.

A Király hétfőn, szerdán és csütörtökön közepes, kedden pedig gyenge eredményeket szállított. A Zámbó Jimmy életét bemutató sorozat átlagos közönségaránya ugyan csökkent (15,3%, 14,6%), de megmaradt közepes tartományban és ezúttal minden nap legyőzte a Stohl András realityjét. A heti toplistán a tizedik lett. Az RTL idei évét nézve a második sávba valószínűleg alapból sem panaszkodhatnak ezekre az eredményekre a tévétársaságnál, de ha azt nézzük, hogy egy RTL+-on már bemutatott tartalomról van szó, akkor ezekkel kifejezetten elégedettek lehetnek. A Kanapéhuszárok most is közepesen futott, viszont ismét legyőzte az előbb említett TV2-s konkurenciát. A heti toplistán azonban csak a tizenharmadik lett. A Párharc hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken gyenge, szerdán pedig nagyon gyenge számokat hozott. A produkció eredményei hétről-hétre esnek (16%, 15,4%, 14,2%, 12,6%), de ez különösen erre a hétre lett hangsúlyosabb. A reality annak ellenére teljesít egyre rosszabbul, hogy a kezdete óta nem megy erős ellenfél vele szemben. Ezúttal sem tudott a heti top 10 közelébe kerülni (a 14. lett).

Késő este az Éden Hotel hétfőn közepesen, a hét további napján viszont nagyon gyengén muzsikált. A heti átlaga viszont valamivel nőtt a nyitó héthez képest (9,6%, 10,3%). A stratégiai reality az Újratervezés ismétlésétől kétszer kikapott, kétszer pedig nyert. Miller Dávid műsora a javulás ellenére is gyengén teljesít az RTL-en, viszont az adások több nappal a tévé előtt az RTL+-ra már felkerülnek, az ottani premier részek adatai azonban nem ismertek. Pénteken a CSI: Las Vegas-i helyszínelők bedőlt és katasztrofális adatokat ért el. Továbbá kedden Bajnokok Ligája: Barcelona – Porto focimeccs közepesen, csütörtökön pedig a Konferencia Liga: FK Cukaricki – FTC futballközvetítés az M4 Sporton jól ment. Ezeken kívül az Adom a napom hétfőn és szerdán gyenge, kedden és csütörtökön az évadzáró idején közepesen futott. Geszti Péter talkshow-jának 2. évada már nem volt akkora siker, mint az 1., inkább közepes átlagot ért el, viszont a VIASAT3 mostani állapotában ezzel is elégedettek lehetnek, így nem csoda, hogy már bejelentették a 3. szezonját. Pénteken a Dumaszínház közepesen ment a VIASAT3-on.

Szombaton a Tények Plusz és a Fókusz Plusz is közepes adatokat szállított, azonban utóbbit valamennyivel többen választották. Később kiemelkedő eredményekkel zárt a Dancing with the Stars 4. évada és legyőzte mindkét RTL-es ellenfelét, köztük Az Árulók záró epizódját is. A nagyszabású showműsor fináléja messze az idei szezon legnézettebb Dancing-adása lett 18-49-ben, valamint a heti toplista második helyét is bezsebelte. Sőt a teljes lakosság körében az élen végzett. A táncos produkció idei szezonja 25 százalékkal magasabb közönségarányt szállított (20,7%), mint a tavalyi (16,3%) és a legtöbbször legyőzte az RTL-es ellenfelét, mely sok éve nem sikerült szombatonként a TV2-nek. Így csodálkoznánk, ha nem lenne látható jövőre is. A Lego Masters ismét gyengén muzsikált és épphogy, de kiesett a top 10-ből (11. lett). Az Árulok fináléja csak közepes adatokat hozott és több mint 20 százalékkal rosszabb közönségarányt (18,8%), mint a hétköznapi átlag (23,9%). Árpa Attila műsora lett az idei év második legsikeresebb hétköznapi műsora (22,7%) és csak a Nyerő Párost nem tudta befogni (22,9%), de a hétvégi adásokat beleszámítva (21,7%) is remekelt. Az RTL a Sztárbox mellett talált egy olyan formátumot, ami meghatározta a közbeszédet és azonnal kimagasló eredményeket is teljesített. Az Árulok szinte biztos, hogy 2024-ben is újra gyilkolnak a csatornán!

Vasárnap délután az Angol bajnokság: Liverpool – Fulham focimeccs tarolt a Match4-en. Este a Fókusz – Sztárbox bemelegítés jól ment, de kikapott a Sztárbantól. A Sztárbox megint hatalmasat tarolt és messze a hét legnézettebb műsor a lett 18-49-ben. Az RTL celebbunyós közvetítése ismét hatalmas arányban verte a TV2 tehetségkutatóját, előbbi produkciót még a reklámjai alatt sem lehetett megközelíteni. A Sztárban sztár leszek! most is csak közepesen futott, de vasárnap olyan sokan ülnek a képernyő előtt, hogy így is a toplista negyedik helyén végzett.

A heti összesítésben az RTL 3,8 százalékponttal verte meg a TV2-t, ezzel pedig az előbbi csatorna második hete vezet. A harmadik most is a Mozi+, a negyedik a Film+, az ötödik pedig ezúttal az M4 Sport lett. A közepes kábelcsatornák közül a legjobbak közé került az RTL Három, a Prime és a Sorozat+ is. Annyira gyenge eredményeket hozott a SuperTV2, az RTL Kettő és a VIASAT3, hogy a top 10-be sem tudtak bekerülni. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Az aranyifjú: 450 ezer (20%), 18-49: 80 ezer (15,7%)
RTL: Keresztanyu: 87 ezer (4%), 18-49: 19 ezer (4%)
TV2: Tények:
829 ezer (28,5%), 18-49: 155 ezer (20%)
RTL: Híradó: 656 ezer (22,5%), 18-49: 177 ezer (22,8%)

TV2: Tények Plusz: 725 ezer (22,4%), 18-49: 153 ezer (17,2%)
RTL: Fókusz: 513 ezer (15,7%), 18-49: 188 ezer (20,9%)

TV2: Farm VIP: 674 ezer (19,4%), 18-49: 161 ezer (15,1%)
TV2: Párharc: 403 ezer (16%), 18-49: 110 ezer (13,3%)
TV2: Újratervezés (ism.): 154 ezer (10,9%), 18-49: 68 ezer (13,1%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 535 ezer (15,2%), 18-49: 265 ezer (24,8%)
RTL: A Király 1×05: 316 ezer (11%), 18-49: 143 ezer (15,6%)
RTL: Éden Hotel: 134 ezer (8%), 18-49: 81 ezer (13,5%)

Kedd:
TV2: Az aranyifjú: 463 ezer (20,5%), 18-49: 101 ezer (18,4%)
RTL: Keresztanyu: 98 ezer (4,5%), 18-49: 23 ezer (4,5%)
TV2: Tények:
791 ezer (26,9%), 18-49: 177 ezer (20,5%)
RTL: Híradó: 678 ezer (23%), 18-49: 194 ezer (23,3%)

TV2: Tények Plusz: 699 ezer (21,3%), 18-49: 154 ezer (16,4%)
RTL: Fókusz: 438 ezer (13,2%), 18-49: 179 ezer (18,9%)

M4: Bajnokok Ligája: Barcelona – Porto (foci): 189 ezer (6,7%), 18-49: 69 ezer (7,5%)
TV2: Farm VIP: 685 ezer (19,1%), 18-49: 166 ezer (15,1%)
TV2: Párharc: 430 ezer (15,7%), 18-49: 115 ezer (12,7%)
TV2: Újratervezés (ism.): 194 ezer (11,2%), 18-49: 73 ezer (12,1%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 523 ezer (14,4%), 18-49: 265 ezer (23,6%)
RTL: A Király 1×06: 291 ezer (9,7%), 18-49: 128 ezer (13,1%)
RTL: Éden Hotel: 108 ezer (5,8%), 18-49: 56 ezer (8,7%)

Szerda:
TV2: Az aranyifjú: 496 ezer (22,3%), 18-49: 105 ezer (19,9%)
RTL: Keresztanyu: 81 ezer (3,8%), 18-49: 18 ezer (3,7%)
TV2: Tények:
810 ezer (27,7%), 18-49: 180 ezer (23,3%)
RTL: Híradó: 614 ezer (21,1%), 18-49: 162 ezer (21,1%)

TV2: Tények Plusz: 656 ezer (19,8%), 18-49: 153 ezer (16,4%)
RTL: Fókusz: 447 ezer (13,4%), 18-49: 167 ezer (17,7%)

TV2: Farm VIP: 751 ezer (20,9%), 18-49: 177 ezer (16%)
TV2: Párharc: 466 ezer (17,1%), 18-49: 119 ezer (13,6%)
TV2: Újratervezés (ism.): 186 ezer (10,5%), 18-49: 70 ezer (10,9%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 510 ezer (14,1%), 18-49: 250 ezer (22,4%)
RTL: A Király 1×07: 300 ezer (10,4%), 18-49: 138 ezer (15%)
RTL: Éden Hotel: 126 ezer (7%), 18-49: 62 ezer (9,7%)

Csütörtök:
TV2: Az aranyifjú: 485 ezer (20,6%), 18-49: 97 ezer (17,7%)
RTL: Keresztanyu: 100 ezer (4,4%), 18-49: 24 ezer (4,6%)
TV2: Tények:
798 ezer (27%), 18-49: 151 ezer (20,2%)
RTL: Híradó: 709 ezer (24%), 18-49: 190 ezer (25,3%)

TV2: Tények Plusz: 673 ezer (20,4%), 18-49: 133 ezer (15,2%)
RTL: Fókusz: 526 ezer (15,8%), 18-49: 194 ezer (21,7%)

M4: Konferencia Liga: FK Cukaricki – FTC (foci): 350 ezer (12,4%), 18-49: 106 ezer (11,6%)
TV2: Farm VIP: 709 ezer (19,4%), 18-49: 133 ezer (12%)
TV2: Párharc: 418 ezer (15,1%), 18-49: 94 ezer (10,6%)
TV2: Újratervezés (ism.): 130 ezer (7,9%), 18-49: 49 ezer (8%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 535 ezer (14,4%), 18-49: 266 ezer (23,7%)
RTL: A Király 1×08: 312 ezer (10,2%), 18-49: 144 ezer (14,8%)
RTL: Éden Hotel: 124 ezer (6,8%), 18-49: 60 ezer (9,2%)

Péntek:
TV2: Az aranyifjú: 495 ezer (20,5%), 18-49: 107 ezer (17,9%)
RTL: Keresztanyu: 99 ezer (4,2%), 18-49: 29 ezer (5%)
TV2: Tények:
748 ezer (25%), 18-49: 150 ezer (18,1%)
RTL: Híradó: 656 ezer (21,8%), 18-49: 181 ezer (21,9%)

TV2: Tények Plusz: 612 ezer (18,6%), 18-49: 121 ezer (13%)
RTL: Fókusz: 468 ezer (14,1%), 18-49: 176 ezer (18,8%)

TV2: Farm VIP: 693 ezer (19,3%), 18-49: 143 ezer (13,1%)
TV2: Párharc: 469 ezer (16,7%), 18-49: 123 ezer (14,4%)
TV2: Újratervezés (ism.): 226 ezer (12,1%), 18-49: 90 ezer (13,9%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 588 ezer (16,3%), 18-49: 277 ezer (25%)
RTL: Kanapéhuszárok 1×02: 296 ezer (9,9%), 18-49: 134 ezer (14,8%)
RTL: CSI: Las Vegas-i helyszínelők 1×03: 120 ezer (5,7%), 18-49: 39 ezer (5,7%)

Szombat:
TV2: Tények: 747 ezer (23,8%), 18-49: 156 ezer (17,5%)
RTL: Híradó: 596 ezer (18,8%), 18-49: 196 ezer (21,8%)

TV2: Tények Plusz: 605 ezer (17,9%), 18-49: 126 ezer (12,7%)
TV2: Dancing with the Stars – 8. adás: 990 ezer (30%), 18-49: 280 ezer (26,2%)
RTL: Fókusz Plusz: 374 ezer (11%), 18-49: 137 ezer (13,8%)
RTL: Lego Masters 1×03: 343 ezer (9,2%), 18-49: 143 ezer (12,4%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 447 ezer (13,7%), 18-49: 205 ezer (18,8%)

Vasárnap:
Match4: Angol bajnokság: Liverpool – Fulham (foci): teljes l.: – , 18-49: 79 ezer (10%)

TV2: Tények: 814 ezer (24,1%), 18-49: 182 ezer (17,7%)
RTL: Híradó: 632 ezer (18,5%), 18-49: 188 ezer (18,1%)

TV2: Sztárban sztár leszek! – 10. élő show: 800 ezer (22,5%), 18-49: 214 ezer (17,7%)
RTL: Fókusz – Sztárbox bemelegítés: 504 ezer (13,7%), 18-49: 189 ezer (16,6%)
RTL: Sztárbox – 2. elődöntő: 746 ezer (20,9%), 18-49: 387 ezer (31,5%)

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd