A 46. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 47. héten (november 20-26.) délután a Keresztanyu ismétlése továbbra is gyenge számokat produkált, míg Az aranyifjú remekelt. Az RTL Híradó 18-49-ben ötször nyert, egyszer pedig döntetlent hozott. A Tények 18-49-ben mindössze egyszer, a teljes lakosság körében viszont mind a 7 nap győzött. Este a Tények Plusz hétfőn közepes, kedden és csütörtökön jó, szerdán és pénteken pedig gyenge adatokat produkált. A Fókusz hétfőn és pénteken jól, keddtől csütörtökig pedig közepesen futott. A közös idősávjukban az RTL magazinja háromszor, a TV2 bulváros hírműsora kétszer tudott nyerni. A heti összesítésben a Fókusz 0,9 százalékkal volt jobb.

hirdetés

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első epizódja hétfőn azonnal tarolt. Árpa Attila műsora kedden, csütörtökön és pénteken is tarolt, egyedül szerdán teljesített “csak” kiemelkedően. A produkció meglepő módon simán legyőzte az elmúlt években nagy sikert aratott TV2-s vidéki realityt. Az árulók a heti toplista második helyét húzta be és minden este messze a legnézettebb műsor volt 18-49-ben. A Farm VIP hétfőn kiemelkedően nyitott. Kedden jó, szerdán és csütörtökön már csak közepes, pénteken pedig gyenge adatokat ért el. Demcsák Zsuzsa műsorának eredményei nagy meglepetésre napról napra csökkentek és heti átlag tekintetében is csak közepes eredményt produkált. A heti toplistán a remek nyitánynak köszönhetően azért negyedik lett.

A Király annak ellenére, hogy streamingen már több mint egy éve bemutatták, a televíziós premierje közepesen indított. A folytatásban kedden és szerdán gyengén, csütörtökön viszont jól hozott. Az Zámbó Jimmy életét bemutató történet hétfőn a Farmtól, kedden és szerdán pedig a Párharctól kapott ki, de csütörtökön az utóbbi produkciót le tudta győzni. A heti toplistán a tizedik lett, ami nem rossz egy kvázi ismétléstől. Pénteken a Kanapéhuszárok premierje közepes volt, viszont simán legyőzte Stohl András realitjyét. A heti toplistán azonban csak a tizenharmadik lett. A Párharc hétfőn közepes, keddtől péntekig pedig gyenge eredményeket szállított. A TV2 késő esti realityjének átlagos közönségaránya hétről hétre csökkent (16%, 15,4%, 14,2%), a heti toplistán pedig a top 10 közelébe sem jutott (15. lett).

Az Éden Hotel hétfőn nagyon gyengén debütált. Kedden és csütörtökön szintén nagyon gyenge, szerdán “csak” gyenge adatokat hozott. A taktikai reality minden nap kikapott a Párharctól. Miller Dávid műsorából az új epizódok ugyan először streamingre kerülnek fel és tévében nagyon későn láthatóak, de a 10 százalék alatti (9,6%) heti átlag akkor is nagyon alacsonynak számít. Ebben az idősávban pénteken a CSI: Las Vegas-i helyszínelők premierje szintén nagyon gyengén teljesített. Továbbá az Adom a napom a VIASAT3-on hétfőn és szerdán közepesen, kedden és csütörtökön gyengén, a pénteki Dumaszínház viszont ismét katasztrofálisan futott.

Szombat délután az Angol bajnokság: Manchester City – Liverpool fociközvetítés tarolt a Spíler1-en. A Forma-1 szezonzáró nagydíjának időmérője közepesen ment az M4 Sporton. Este a Tények Plusz gyenge, a Fókusz Plusz pedig jó számokat ért el. A Dancing with the Stars közepes eredményeket produkált, viszont simán legyőzte mindkét RTL-es ellenfelét. A TV2 nagyszabású showműsora a fiataloknál csak az ötödik lett, viszont a teljes lakosság körében a hét legnézettebb televíziós programja lett. A táncos műsor idén rettenetesen stabil és szinte bármit rak be vele szemben az RTL, azt le tudja győzni. A Lego Masters a második adásra hatalmasat esett és gyengén teljesített. Puskás-Dallos Péter produkciója mindössze egy hét alatt elvesztette nézői negyedét. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban szombati adása csupán közepes eredményeket szállított. Sokadszorra bizonyosodik be, hogy egy hétköznapi produkciót nem szabad hétvégén is sugározni.

Vasárnap délután a M4: Forma-1: Abu-dzabi Nagydíj kiemelkedő adatokat szállított az M4 Sport számára. Este a Fókusz – Sztárbox bemelegítés jó számokkal került képernyőre, de kikapott a TV2 tehetségkutatójától. Utána a Sztárbox első negyeddöntője brutálisan tarolt, az idei év harmadik legnézettebb műsora lett 18-49-ben (az első a Zsákbamacska különkiadása, második a Sztárbox 2. adása). Az RTL celebbunyós közvetítése valami egészen elképesztő siker, a közönségaránya megint felment 30 százalék fölé (32,8%) és 22 óra utána a Rácz Jenő – Istenes Bence összecsapás miatt 40 százalék felett teljesített. Ezúttal ráadásul a teljes lakosságban is remekelt és a heti toplista második helyét hozta. A Sztárban sztár leszek! megint csak közepesen ment, de a heti toplistán így is a harmadik lett.

A heti összesítésben az RTL 3,1 százalékponttal verte meg a TV2-t. Ezzel az RTL hosszú idő után átvette a vezetést és az ősz folyamán a legerősebb hetét teljesítette. Ezt annak köszönheti, hogy a Sztárbox mellett Az Árulók 6-ból 5 nap remekül működött, a Farm VIP eredményei pedig folyamatosan csökkentek. A harmadik most is a Mozi+ lett, a negyedik pedig a Film+. A közepes kábelcsatornák közül a legjobbak közé került a Prime. Olyan gyengén ment, hogy kiesett viszont a top 10-ból az M4 Sport. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Az aranyifjú: 492 ezer (21,4%), 18-49: 95 ezer (16,2%)
RTL: Keresztanyu: 110 ezer (5%), 18-49: 34 ezer (6,1%)
TV2: Tények:
793 ezer (26,2%), 18-49: 153 ezer (18%)
RTL: Híradó: 662 ezer (21,8%), 18-49: 195 ezer (22,9%)

TV2: Tények Plusz: 693 ezer (20,9%), 18-49: 154 ezer (16,9%)
RTL: Fókusz: 512 ezer (15,4%), 18-49: 168 ezer (18,5%)

TV2: Farm VIP: 774 ezer (23,5%), 18-49: 205 ezer (19,8%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 555 ezer (15,5%), 18-49: 233 ezer (21,6%)
RTL: A Király 1×01
: 380 ezer (12,7%), 18-49: 159 ezer (16,1%)

TV2: Párharc: 290 ezer (17,8%), 18-49: 96 ezer (16,1%)
RTL: Éden Hotel: 126 ezer (7,5%), 18-49: 57 ezer (9,3%)

Kedd:
TV2: Az aranyifjú: 472 ezer (21,2%), 18-49: 91 ezer (18,1%)
RTL: Keresztanyu: 96 ezer (4,5%), 18-49: 26 ezer (5,5%)
TV2: Tények:
800 ezer (26,8%), 18-49: 168 ezer (21,1%)
RTL: Híradó: 667 ezer (22,3%), 18-49: 157 ezer (19,7%)

TV2: Tények Plusz: 699 ezer (21,6%), 18-49: 153 ezer (17,5%)
RTL: Fókusz: 418 ezer (12,9%), 18-49: 138 ezer (15,7%)

TV2: Farm VIP: 763 ezer (22,1%), 18-49: 193 ezer (18,5%)
TV2: Párharc: 401 ezer (16,5%), 18-49: 119 ezer (14,2%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 507 ezer (14,6%), 18-49: 229 ezer (22,1%)
RTL: A Király 1×02: 348 ezer (12%), 18-49: 135 ezer (14%)
RTL: Éden Hotel: 137 ezer (7,5%), 18-49: 62 ezer (9,3%)

Szerda:
TV2: Az aranyifjú: 465 ezer (20,3%), 18-49: 75 ezer (13%)
RTL: Keresztanyu: 90 ezer (4,1%), 18-49: 22 ezer (4%)
TV2: Tények:
779 ezer (26,8%), 18-49: 149 ezer (18,7%)
RTL: Híradó: 670 ezer (23%), 18-49: 176 ezer (22%)

TV2: Tények Plusz: 647 ezer (20,3%), 18-49: 129 ezer (14,4%)
RTL: Fókusz: 427 ezer (13,3%), 18-49: 145 ezer (16,2%)

TV2: Farm VIP: 679 ezer (19,8%), 18-49: 163 ezer (15,1%)
TV2: Párharc: 381 ezer (15,8%), 18-49: 98 ezer (12,2%)
TV2: Premier League Stories – Szoboszlai-interjú: 151 ezer (9,8%), 18-49: 59 ezer (10,4%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 464 ezer (13,3%), 18-49: 222 ezer (20,3%)
RTL: A Király 1×03: 306 ezer (10,8%), 18-49: 130 ezer (14,1%)
RTL: Éden Hotel: 140 ezer (8,2%), 18-49: 64 ezer (10,4%)

Csütörtök:
TV2: Az aranyifjú: 465 ezer (20,9%), 18-49: 99 ezer (18,9%)
RTL: Keresztanyu: 87 ezer (4,1%), 18-49: 23 ezer (4,7%)
TV2: Tények:
806 ezer (27,8%), 18-49: 165 ezer (21,7%)
RTL: Híradó: 677 ezer (23,3%), 18-49: 187 ezer (24,5%)

TV2: Tények Plusz: 688 ezer (21,6%), 18-49: 155 ezer (17,8%)
RTL: Fókusz: 385 ezer (12%), 18-49: 140 ezer (15,9%)

TV2: Farm VIP: 692 ezer (20,2%), 18-49: 160 ezer (15,6%)
TV2: Párharc: 423 ezer (18,1%), 18-49: 114 ezer (14,4%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 474 ezer (13,7%), 18-49: 222 ezer (21,5%)
RTL: A Király 1×04: 318 ezer 11,3(%), 18-49: 153 ezer (17%)
RTL: Éden Hotel: 119 ezer (6,8%), 18-49: 62 ezer (9,4%)

Péntek:
TV2: Az aranyifjú: 454 ezer (21,2%), 18-49: 80 ezer (15,9%)
RTL: Keresztanyu: 105 ezer (5%), 18-49: 34 ezer (7%)
TV2: Tények:
778 ezer (28%), 18-49: 141 ezer (20%)
RTL: Híradó: 623 ezer (22,3%), 18-49: 164 ezer (23,2%)

TV2: Tények Plusz: 593 ezer (19,3%), 18-49: 105 ezer (13,2%)
RTL: Fókusz: 421 ezer (13,6%), 18-49: 145 ezer (18%)

TV2: Farm VIP: 682 ezer (20,4%), 18-49: 140 ezer (14,2%)
TV2: Párharc: 442 ezer (17%), 18-49: 110 ezer (12,6%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 462 ezer (13,8%), 18-49: 213 ezer (21,8%)
RTL: Kanapéhuszárok 1×01: 296 ezer (10,3%), 18-49: 144 ezer (15,4%)
RTL: CSI: Las Vegas-i helyszínelők 1×01: 129 ezer (6,4%), 18-49: 54 ezer (7,6%)

Szombat:
Spíler1: Angol bajnokság: Manchester City – Liverpool (foci): 257 ezer (14,1%), 18-49: 97 ezer (17,1%)
M4: Forma-1: Abu-dzabi Nagydíj – időmérő: 237 ezer (11%), 18-49: 78 ezer (12%)

TV2: Tények: 751 ezer (24,7%), 18-49: 141 ezer (15,3%)
RTL: Híradó: 572 ezer (18,7%), 18-49: 188 ezer (20,3%)

TV2: Tények Plusz: 558 ezer (16,9%), 18-49: 105 ezer (10,7%)
TV2: Dancing with the Stars – 7. adás: 828 ezer (25,1%), 18-49: 196 ezer (18,3%)
RTL: Fókusz Plusz: 443 ezer (13,3%), 18-49: 176 ezer (17,7%)
RTL: Lego Masters 1×02: 320 ezer (8,9%), 18-49: 140 ezer (12,5%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 327 ezer (10,1%), 18-49: 163 ezer (14,9%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Abu-dzabi Nagydíj (szezonzáró): 402 ezer (18,2%), 18-49: 152 ezer (22,9%) (felvezetés nélkül)

TV2: Tények: 814 ezer (23,7%), 18-49: 181 ezer (18,3%)
RTL: Híradó: 641 ezer (18,5%), 18-49: 185 ezer (18,5%)

TV2: Sztárban sztár leszek! – 9. élő show: 773 ezer (21,7%), 18-49: 215 ezer (17,5%)
RTL: Fókusz – Sztárbox bemelegítés: 540 ezer (14,4%), 18-49: 193 ezer (17%)
RTL: Sztárbox – 1. elődöntő: 825 ezer (22,9%), 18-49: 410 ezer (32,8%)

hirdetés

Kiderült, hogy lesz-e 5. évada a True Detective-nek

Bejelentették, hogy mikor indul a Next Top Model Hungary a TV2-n

Kiderülhetett, hogy mikor érkezik a Star Wars egyik új sorozata a Disney+-ra

12 év után visszatér a Megasztár a TV2-re

Újabb 10 millió forintos bírságot kapott az RTL a Sztárbox miatt

Somos András távozik az ATV-től és felfüggeszti a televíziós tevékenységét