Hamarosan egy Magyarországon eddig még nem vetített horvát széria indul az MTVA egyik csatornáján. A Lara választása (Lara’s Choice / Larin izbor) szeptember 25-én, hétfőn debütál majd a Dunán. A romantikus sorozat hétfőnként 13 órától lesz látható a csatornán. A több mint 180 epizódból álló produkció 2011 és 2013 között került képernyőre Horvátországban. 

A történet középpontjában Lara Božić, a felszolgálóként dolgozó, zongorista lány áll. Lara beleszeret egy gazdag család sarjába, Jakovba, ám miután a férfi anyja tudomást szerez a románcról, kiutasítja a lányt a házból. A nő ugyanis biztosra veszi, hogy a szerény körülmények között élő Lara csak a pénz miatt akar kapcsolatot a fiával, veszélyeztetve annak tengerészkapitányi karrierjét. Jakov azonban elutazása előtt megkéri a lány kezét, a házasságkötést követően pedig Larának a családi viszályok kereszttüzében állva választania kell a karrier és a család, a hűség és a túlélésért folytatott harc között. 

hirdetés

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része

Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára