Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a SorozatWikinek adott évértékelő interjújában bejelentette, hogy Kalamár Tamás hamarosan újra napi sorozatot készít majd a médiavállalat számára. A televíziós szakember volt a Barátok közt egykori alapító-producere, de ezen kívül olyan produkciók fűződnek a nevéhez, mint a Szeress Most! az Oltári csajok és a Bátrak földje.

A Fókusz csütörtöki adásában több információ is kiderült Kalamár Tamás új szériájáról. A napi sorozat címe a Szomszéd tehene lesz. A showrunner elárulta, hogy a sorozat egy több évtizedes barátságról és annak elromlásáról szól majd. Kalamár Tamás elmondta, hogy a korábbi produkcióihoz hasonlóan most is fontos szerepe lesz az emberi kapcsolatoknak. A Szomszéd tehene forgatása már elindult, arról azonban egyelőre nincs információ, hogy a széria mikor kerülhet majd képernyőre.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért