A Dancing with the Stars 2. évadának fináléja után a zsűri vendég tagja, Gabriela Spanic bejelentette, hogy idén érkezik a produkció 3. etapja. Augusztus elején egy sajtótájékoztató keretein belül nyilvánosságra hozták a legújabb évad versenyzőit és új zsűrijét. Azóta két változás is történt a versenyzők között. Korábban ugyanis nyilvánosságra hozták, hogy Kulcsár Edina kisbabát vár, ezért távozik a műsorból, helyette Berki Renáta fog versenyezni. Később Pap Dorci párja, Sebesi Hunor súlyos sérülés miatt visszalépett. A műsorvezetők ebben az évben is Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András lesznek.

Megvan, hogy pontosan mikor érkezik a műsor következő etapja. A SorozatWiki vette észre a TV2 most megjelent TV-műsorában, hogy a Dancing with Stars 3. szezonja október 8-án indul a TV2-n. A produkció szombaton 20 órakor kerül képernyőre, az adásideje bruttó (reklámokkal együtt számított) 3 és fél óra lesz. A Dancing with the Stars így egy másik nagyszabású műsorral, az X faktorral szemben fog menni.

Kiderült, hogy kik döntenek az idei magyar Oscar-nevezésről

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Négynapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján