Március közepén bejelentették, hogy a tavalyi etaphoz hasonlóan idén is Miller Dávid lesz az X-Faktor műsorvezetője. Ezen kívül azt is nyilvánosságra hozták, hogy a 11. szezonban lesz egy nagyon fontos szabályváltozás. Korábban a versenyzők neme és kora határozta meg, hogy ki melyik mentorhoz került. Azonban a 11. szezonban már a mentorok döntik el, hogy kivel szeretnének együtt dolgozni, így bárki bekerülhet bármelyik mentor csapatába. Május elején leleplezték, hogy Csobot Adél helyett egy kelet-európai énekesnő és modell, Herceg Erika lesz ByAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti mentortársa.

hirdetés

Most az is nyilvánosságra került, hogy mikor indul a 11. etap. A SorozatWiki egyik olvasója vette észre, hogy az RTL Klub hivatalos YouTube-csatornáján látható egy időzített videó, melynek nyitóképéből kiderült, hogy az X-Faktor 11. évada szeptember 3-án, szombaton 20 órakor kezdődik az RTL Klubon. A hivatalos bejelentés augusztus 16-án, kedden 12 óra után lesz, valószínűleg véletlenül írták ki korábban. A produkció előző 3 szezonja október elején indult, így a mostani etap bő egy hónappal korábban kerül képernyőre.

Frissítés 19:50-kor: Cikkünk megjelenése után az RTL Magyarország közleményben hivatalosan is bejelentette, hogy az X-Faktor 11. szezonja szeptember 3-án 20 órakor indul és a kedd dél helyett már most kiadták az első beharangozóját is. A videó itt nézhető meg.

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre