A Keresztanyu 1. évada 2021 januárjában debütált az RTL Klubon. Azóta további két szezon került képernyőre a csatornán. Július 12-én, hétfőn pedig az is nyilvánosságra hozták, hogy minden várakozásnál korábban, már július 25-én elindul a napi sorozat 4. évada. A produkció hétköznaponként 20:10-kor lesz látható az RTL Klubon.
Most az is kiderült, hogy hány évados lesz a széria. A Keresztanyu hivatalos Facebook-oldalán, a 4. etapot reklámozó kampány keretein belül ugyanis olvasható egy felirat, miszerint a következő lesz az utolsó évad – vette észre a SorozatWiki. Ezzel eldőlt, hogy a Keresztanyu 4 szezont követően befejeződik. Arról egyelőre nincs információ, hogy hány részes lesz a 4. évad és azt sem tudni, hogy pontosan mikor ér majd véget.

Ezek a SkyShowtime legnagyobb novemberi újdonságai

Így zajlott a Most Wanted forgatása – interjú Ember Márkkal, Puskás Petivel és Kónya Gergely kreatív vezetővel (x)

Ezzel a két sztárral indul Puskás-Dallos Bogi új műsora, a REnoválók

Két évad után elkaszálták a SkyShowtime egyik sorozatát

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Mellékhatás 2. évada


