Az elmúlt években megszokott módon, most is néhány nap különbséggel a két legnagyobb tévétársaság programigazgatójával értékeltük az előző évet. Elsőként Kolosi Péterrel, aki egyben az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese is. Egyenként végigvettük 2021 nagyobb tévés saját gyártásait és megnéztük, melyek voltak sikeresek és melyek nem. Elárulta, hogy miért éppen az EB idején indítottak új főzőműsort és terveznek-e új produkciót Friderikusz Sándorral. Elmondta, miért váltottak új közönségarány-közlésre és mit gondol az erről szóló kritikákról. Kifejette a véleményét a Barátok közt búcsújáról és elárulta, hogy miért szűnik meg A Tanár című sorozat. Elmondta az okát annak, hogy most hozzák vissza a Celeb vagyok, ments ki innent. Valamint bejelentette, hogy jön a Keresztanyu 4. évada és mikorra várható a képernyőre kerülése.

hirdetés

A 2021-es évet egy vadonatúj napi sorozattal, a Keresztanyuval indítottátok. A kezdeti ingadozás után nagyon sikeres lett, mind az első, mind a második évada. Mit vártatok és mit szóltatok az eredményeihez?
Azt vártuk, amit kaptunk. A kezdeti ingadozás pedig egy napi sorozat indulásában mindig benne van, az számít, hogy utána mi történik, így ez szerintem nem jelent semmit. Látható módon a nézőknek tetszik ez a műfaj, ami a Drága örökösök alatt már kiderült és megfigyelhető itt is. Nagyon örültem neki, hogy a nézők megszerették a Keresztanyut és a második napi, falusi környezetben játszódó sorozatunk is sikeres lett.

A Keresztanyu után meglepetésre, napi rendszerességgel egy vásárolt tartalmat sugároztatok. A New Amsterdam már ment egy másik csatornán, így nem is volt teljesen új, az összes többi RTL Klubon adott amerikai sorozattal szemben azonban nem bukott meg. 7,2 százalék volt az átlaga. Mi volt ezzel a célotok és hogyan látjátok az eredményeit?
Az RTL Klubon, főműsoridőben amerikai sorozattal nagyjából ez az a nézettség, amit el lehet érni. Ennél többet ma már általában egy külföldi szériától nem lehetne várni. Pont azért alakult így, hogy főműsoridőben, a kereskedelmileg fontosabb időszakokban, tavasszal és ősszel ma már nem található ilyen tartalom a főcsatornánkon. Az év elején belefért, hogy kipróbálunk egy ilyen sorozatot és utólag is úgy látom, hogy ez bevált. Az, hogy ez mennyire sikeres volt, az abból is látszik, hogy a vetítésünk után az egyik legnagyobb nemzetközi streaming szolgáltatónál (Netflix – szerk.), a hazai előfizetők körében a New Amsterdam lett az egyik legnézettebb tartalom. Ez bizonyítja, hogy a lineáris csatornáknak még mindig komoly erejük van. Sőt, erre egyébként tudok még egy érdekes példát mondani. A Szerelem van a levegőben ma is látható délutánonként az RTL Klubon. 2021-ben, amikor elindult, szintén a főműsoridő második felében volt egy ideig látható, és ennek a hatása a mai napig érződik, a sorozat az RTL Moston jelenleg is az egyik legnézettebb tartalom.

Szintén januártól, szombat esténként A Tanár 3. évada volt képernyőn, azonban a korábbiakhoz képest jóval alacsonyabb volt a nézettsége és önmagában sem volt sikeres. Ennek az lehet az oka, hogy leadtátok korábban az RTL Most+-on és sok illegális oldalra is felkerült, vagy inkább elkezdett elfáradni a széria?
Ezt mi is hosszasan kutattuk. Nyilván biztosat nehéz mondani, de az jól látszik, hogy hathatott a lineáris nézettségre az, hogy előtte digitálisan már elérhető volt, sőt nem is csak jogtisztán, az RTL felületein, hanem sajnos máshol is.  Másrészt, a sorozatok többségénél én mindig számítok arra, hogy egyik évadról a másikra valamennyit csökken a nézettsége, erre alig van ellenpélda.

Tavaly február és május között, vasárnaponként került képernyőre az Apatigris 2. évada. 2020 őszén egy komoly showműsor ellen ment és úgy nem hozott jó eredményeket, viszont tavaly tavasszal már nem volt komoly ellenfele, de ennek ellenére sem hozott magas számokat. Mit gondolsz erről?
 Valóban nem indult túl erősen a második évad, de aztán folyamatosan emelkedett a nézettsége. Nem csak az RTL Klubon, hanem az online felületeinken is. Pont ezért döntöttünk a folytatás mellett.

Azért, mert nőtt az érdeklődés, azt várjátok, hogy egy harmadik évad már sikeresebb lenne?
Azt látjuk, hogy van rá érdeklődés. Én mindig azt mondtam, hogy a nézettség terén a trendek érdekelnek. Ha egy sorozatnak az évad közben növekszik a nézettsége, az mindenképpen egy biztató jel.  Az Apatigris  fontos produkciónk, egyike a saját fejlesztéseinknek, ráadásul éppen most adjuk el a formátumot külföldre, így könnyen lehet, hogy ez a Magyarországról induló sorozat nemzetközi siker is lesz.

A 2. szezon elején 10-12 százalékokat hozott, a végén pedig 12-16 között mozgott.
Az elmúlt évek során egyre nehezebb lett megmondani azt, hogy mi is számít igazán rossznak, egy korábbi évhez képest. Tisztázzuk, hogy ezek a számok még a régi hagyományos 18-49-es share-ek. 2022-től pont ezért váltottunk a share-ről (közönségarány – szerk.) a lineáris share-re. Tudjuk, hogy egyre többen használják a tévéjüket másra, mint az éppen sugárzott tévéműsor nézésére. Gondolok itt videójátékozásra, a mobiltelefon képernyőjének tükrözésére, mondjuk az RTL Most nézésére, és sok más egyéb dologra. Így például, ha azt látjuk, hogy egy adott évben 100 százalékból 12 százalékot érünk el, majd a következő évben csak 11 százalékot, de közben a 100 százalék már nem ugyanazt jelenti, mint az előző évben, mert egyre többen másra használják a tévét, akkor valójában ez azt jelenti, hogy nem szerepeltünk rosszabbul a lineáris csatornák nézettségi versenyében. Ez azt jelenti, hogy megváltozott az alapsokaság. Pontosan emiatt a probléma miatt álltunk át a lineáris share-re, ahol már a 100 százalék csak a tévécsatornák éppen adásban lévő műsorait nézőket jelenti. Így könnyebben tudunk előre tervezni és a későbbiekben, amikor már majd több éve ezt használjuk, hitelesebben lehet majd összehasonlítani a korábbi évek tartalmait.

Ezt a váltást az év elején jelentettétek be és azonnali hatállyal lépett életbe. Nem lett volna jobb előtte egyeztetni a többi nagy tévétársasággal és egy szakmai konszenzussal változtatni, vagy legalább, ha már e nélkül léptek, akkor hamarabb bejelenteni, hogy mások is át tudják időbe gondolni?

A határozott válaszom az, hogy nem! Nem gondolom, hogy ezt az RTL Magyarországnak bárkivel is egyeztetnie kellett volna.

Korábban olyan is előfordult, hogy például a TV2 egyszer csak bejelentette, hogy 18-49 helyett más célcsoportban, 18-59-ben kommunikál, mindezt egyeztetés nélkül lépték meg, de nem is gondolom, hogy egyeztetni kellene ilyen kérdésekben. A hirdetői piac egyébként minden adattal tisztában van, ez a változtatás inkább egy kommunikációs kérdés, azt mutatja meg, hogy mit tartunk a nézettségi teljesítményünk legfontosabb mérőszámának. Az RTL Groupon belül, egyébként mi álltunk át utoljára, úgyhogy ezzel csak egy nagyon racionális nemzetközi trendet követünk.

2020 végén, illetve 2021 elején hétköznap esténként ismételtétek A mi kis falunkat a Coolon, mely egyre jobb számokat hozott. Majd februártól az RTL Klubon főműsoridőben is elkezdtétek újra adni ugyanazokat a részeket, amiket pár hónappal előtte a Coolon, és azon a csatornán is meglepően jól ment. Az átlagos közönségaránya 12,7 százalék volt, a végén pedig 14-15 százalékot produkált és néha az Exatlont is verte. Mi volt az RTL célja ezzel az ismétléssel, és számítottatok-e ilyen magas eredményekre?
A főműsoridőben mindig a nézettség a cél. Akármit is csinálunk ezekben a sávokban az RTL Klubon, mindenki biztos lehet benne, hogy azt reméljük, hogy jó számokat fog elérni. A mi kis falunktól pedig jó biztonsággal remélhetjük is a magas nézettséget és számítottunk arra, hogy a sokadik ismétlés is szép eredményeket fog hozni. Az, hogy a Cool-os vetítések után adtuk az ismétlést az RTL Klubon is, lehet, hogy nem egy megszokott megoldás, sőt nevezhetjük unortodoxnak is, de néha szeretünk ilyeneket csinálni és örülök neki, amikor ezek bejönnek. Új programming technikákat úgy tanulunk, ha kipróbálunk bizonyos ötleteket.

Tavasszal, a 22 órás sávban heti rendszerességgel ment az Életünk története 2. évada, egy másik napon a XXI. Század és a Házon kívül, új műsorként a Nagy szám, voltak sorozatok is, illetve itt futott a Cápák között is. Ezek közül egyik sem teljesített jól, kivéve a Cápákat, melyet néhány hét után át is raktatok egy korábbi sávba. Hogyan látod ezt az időszakot?
Amikor arról beszélünk, hogy ezen műsorok többsége kisebb számokat hoz, jegyezzük meg azt is, hogy az RTL Klub ezen napok többségében ezzel együtt a legnézettebb csatorna. Nekünk ez a fő célunk, ami teljesült is. Ezen túl pedig az, hogy kipróbáljuk, miként tudunk kísérletezni a különböző formátumokkal.  Ez az időszak nagyon hasznos volt. Egyrészt komoly lökést adott, hogy meghozzuk azt a nagyon jó döntést, hogy 2022-ben a Cápák között-et vasárnapra, a főműsoridő elejére rakjuk. Másrészt pedig ebben az időszakban nagyon sokfajta nézői igényt ki tudtunk elégíteni, hisz négy különböző napon, négy teljesen más típusú tartalmat tűztünk képernyőre.

Tavasszal új évaddal jelentkezett A Konyhafőnök. Több év után most fordult elő olyan először, hogy a TV2 egyik legsikeresebb műsorával, az Exatlonnal szemben ment, de így is kiemelkedően teljesített. Hogyan látod ezt az időszakot?
Nekem egy pillanatra sem volt kérdés, hogy így fog alakulni. Ha valaki előre megkérdezi tőlem  -persze ezt többen meg is tették -, hogy egy jól elkészített és sok éve jól bevezetett gasztro reality – ami messze a legsikeresebb ilyen formátum az országban -, vagy pedig egy sok hónapja tartó akadályverseny fog több embert érdekelni, biztos, hogy azt mondom, hogy a gasztro reality.

Tavasszal volt látható a 18 részes A mi kis falunk 5. évadának 13 része. Ősszel pedig a 6. szezonnal folytatódott, melyből 6 epizód került képernyőre, mind nagyszabású showműsorokkal szemben. Az 5. etap átlaga 22,9 százalék volt, míg a nagy ellenfelek ellen a 6. évados részek alig hoztak kevesebbet, 20,2 százalékot. Hogy látod a sorozat éves teljesítményét?
A mi kis falunk még mindig az egyik legfontosabb és legsikeresebb tartalom, sőt továbbra is a legnézettebb magyar sorozat. Nagyon elégedett vagyok, hogy nagy showműsorokkal szemben is megállja a helyét. Március 19-től pedig folytatódik a 6. évad az RTL Klub képernyőjén.

A nyár egyik nagy momentuma volt, hogy 23 év után véget ért a Barátok közt. Egy különleges időpontban, szombat este búcsúzott és az elmúlt évekbeli rossz számai után, a finálét nagyon sokan nézték. Hogyan értékelitek ezt és mennyire volt fura, hogy ősszel már nem volt Barátok közt az RTL Klubon?
Nekünk nem volt fura. Nyilván az alkotók nem így éreztek, de mi azért már régen készültünk erre. A Barátok közt befejezése minden szempontból egy időben eldöntött és előkészített lépés volt. Hónapokkal korábban mindenki tudta, hogy mi fog történni. Nem is hallottam olyan véleményt, hogy ez ne lett volna egy racionális döntés. Ennek a része volt, hogy meg szerettük volna adni, tartalomban és elhelyezésben a méltó búcsút a Barátok köztnek és ez szerintem sikerült. A finálét azért is tettük ilyen kiemelt időpontba, mert azt gondoltuk, hogy 23 év alatt olyan sok ember hétköznapjának vált részévé a sorozat, hogy azok is, akik az elmúlt években már nem nézték, szívesen elbúcsúznának ettől a produkciótól.

Örülnék, ha minden műsort úgy tudnánk befejezni, ahogy a Barátok köztöt.

Nyáron több hatalmas sporteseményt is volt. A legkritikusabb időszakban, az M4 Sport EB közvetítése idején debütált a Mestercukrász. Ennek ellenére simán hozott egy közepes nézettséget. Miért pont ebben az időszakban indítottatok több év után egy új főzőműsort és mit szóltatok az eredményeihez?
Az, hogy az RTL Klubon elindult egy olyan gasztro reality, ami a sütéssel foglalkozik, várható volt. Ez következett A Konyhafőnök sikeréből, melynek az alapbranden kívül, így már további két változata készült. Sokat gondolkoztunk azon, hogy az ilyen érdeklődésű nézőknek mit tudnunk még adni, ami mégiscsak eltér a megszokottól. Pontosan tudtuk, hogy ha ebben az időszakban tűzzük képernyőre, akkor egy hatalmas sportesemény lesz vele szemben. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy ha a focit rengetegen is nézik, akkor is marad nagyon sok ember, aki valami mást szeretne látni a tévében és ez pontosan így is történt. Manapság, amikor több, mint 100 magyar nyelvű tévécsatorna van, nem hiszek abban, hogy egyszerre csak egy bizonyos program tud sikeres lenni. A másik szempont pedig, hogy egy magyar programming szakember nem úgy gondol egy labdarúgó Európa-bajnokságra, mint egy horvát, vagy egy német. Ők pontosan tudják, hogy a saját országukban egy válogatott meccs, 70-80 százalékos közönségarányt fog produkálni, miközben itthon még egy magyar érdekeltségű közvetítés sem ér el ennyi embert. Persze nálunk is az átlagnál sokkal több embert ültet le a tévé elé, de itthon ez nem jelent akkora nézettséget, hogy semmilyen más műsor ne maradjon meg mellette.

A Házasodna a gazda a 4. évadra átkerült őszről a nyárra. Egy nagyon erős ellenféllel, a Szerencsekerékkel szemben ment, mégis jóval többen nézték, mint a korábbi szezonokat és éves szinten is az egyik legsikeresebb lett. Miért került nyárra és mit szóltatok a kimagasló adatokhoz?
Annál, hogy őszről nyárra került, sokkal nagyobb változás volt egy évvel korábban. A 3. évadra ugyanis egy heti műsorból, napi formátum lett. Ettől lett igazán sikeres ez a produkció, és szerintem emiatt nőhetett a mostani szezonra még jobban a nézettsége. Valami miatt a magyar közönség jóval fogékonyabb a napi realityre, a hetihez képest. Persze lehet, hogy ha máshol is átállnának hetiről napira, ott is sikeresebbek lennének. A Survivor is szinte mindenhol heti műsor, nálunk pedig évek óta napi formátum. Persze más okai is lehetnek mindkét műsornál, ha nő a nézettsége, de a napi rendszeresség biztos, hogy az egyik legfontosabb.

Nyáron, 20 év után visszatért a Szerencsekerék a TV2-re és sokak meglepetésére hatalmas siker lett. Mit gondolsz erről, illetve mi a véleményed a jelenségről? Az RTL nem gondolkozik-e hasonló lépésen?
Az évek alatt sokszor gondolkodtunk hasonló lépésen. Volt olyan, hogy elővettünk egy régen nem működő formátumot és nagy siker lett, de olyan is előfordult, hogy visszahoztunk valamit és nem nézték. A Szerencsekerék esetében a bővebb elemzést meghagynám tanult kollegámnak, Fischer Gábornak, hogy értékelje a saját műsorát. Azt viszont hozzá kell tegyem, hogy nem pont ugyanaz a formátum tért vissza, a készítők jelentősen megújították, melyre szerintem szükség is volt. Azonban erre a jelenségre hazai és nemzetközi példák is voltak, konkrétan a Szerencsekerék az elmúlt években sok országban visszatért.

Az ősz kezdetén, két év kihagyás után visszahoztátok a Survivort. Ha az egész évet nézzük, akkor egy sikeres évad volt, viszont nézőszámban és közönségarányban is elmaradt a korábbi szezonoktól.
Megint szeretnék utalni a lineáris közönségarányra való átállásra.

A nézőszámot ez nem érinti.
Ebben igazad van, de az átállás okát annál inkább.  Ma már több platform előtt szórakozik az ember, így a tévé egyre inkább versenyez az egyéb felületekkel, ha a verseny terepét az emberek szabadidejének nevezzük. Annyival pedig nem nézték kevesebben, hogy önmagában ez ne lenne elég magyarázat.  Ráadásul ilyen különbségek abból is adódhatnak, hogy három éve, és most, éppen milyen erősségű ellenfele volt.

A Survivor után a Nyerő Páros 5. évada következett, mely minden várakozást felülmúlt. Az elmúlt évek messze legnézettebb napi műsora volt, 22,2 százalékos átlaga volt és csak egy adása hozott 20 alatt. Remélem nem mondod azt, hogy erre is számítottatok.
Nem terveztem ilyet mondani (nevet). Viszont azt megjegyezném, hogy az az egyetlen 20% alatti share is csak egy VB-selejtező miatt “csúszott be”. Azt vártuk, hogy a Nyerő Páros jó nézettséget fog hozni, hisz ez minden évben így van, de az valóban igaz, hogy ilyen magas számokra mi sem számítottunk. Nagyon kellemes meglepetés volt. Indokként olyanokat tudnék mondani, hogy egy műsornál fontos a csillagok szerencsés együttállása, hogy beérjen a formátum és mára szerintem a nézők jelentős része már előre várja, hogy kezdődjön az évad.  Kíváncsiak, hogy kik lesznek a versenyzői, hiszen biztos, hogy az is számít, hogy ki az a nyolc pár, akiket épp kiválasztunk, hogy ők mennyire érdeklik az embereket. Ezen kívül, pedig a produkciót Sebestyén Balázs vezeti, aki szintén sokak kedvence.

Egy pillanatra térjünk vissza a Survivorre és hasonlítsuk össze a Nyerő Páros nézettségével. A Survivor valóban nem tudott ekkora számokat elérni, de az a formátum soha nem is fog elérni ilyen magas eredményeket. Ilyenkor figyelembe kell venni, hogy egy produkciónak mi a nézettségi potenciálja, mi az, amit dramaturgiájánál fogva tud. Egy Survivor soha nem lesz puha, “feel good” műsor, ahogy vicces produkció sem. Ezzel szemben a Nyerő Páros tele van humorral. Azaz minden benne van, ami egy főműsoridős műsornál kellhet a legnagyobb sikerhez. 2021-ben ez nagyon jól összejött és remélem, hogy 2022-ben is legalább ennyire sokan választják majd.

Két nagyszabású showműsort adtatok ősszel. Az egyik az Álarcos énekes volt, mely két nagyon sikeres, 20 százalék feletti évad után, most csupán 16,6 százalékot hozott és rendszeresen kikapott a Sztárban sztár leszektől. Mi lehetett az oka, hogy ez az etap már nem ment olyan jól?
Annyiban pontosítanék, hogy valóban két nagyszabású showműsort adtunk az ősszel és ez volt a kisebb szabású. Annak is szántuk. Az Álarcos énekes már nem volt újdonság a nézőknek, hisz, ahogy említetted is, az elmúlt másfél évben volt belőle kettő. Sőt, egy hasonló műsorból is volt két évad a konkurens csatornán. Ez a formátum már nagyon ismert volt a nézőknek, mellyel szemben visszatért egy olyan nagy show, amit két éve nem láthattak és nagyon hasonlított az X-Faktorra. Ezen kívül a TV2 legerősebb őszi tartalma volt. Nos azt, hogy ezzel a műsorral szemben csak 16 százalékra ment le az Álarcos énekes nézettsége, nem tartok komoly problémának. Vasárnap este olyan sok a tévénéző, hogy bőven megfér két műsor egymás mellett úgy, hogy mindkettőt nézzék is.

Tartalmi okai nem lehettek a csökkenésnek?
Ha csökken egy műsor nézettsége mindig megvizsgáljuk az okokat. Van, hogy vitatkozunk is arról, mi volt jó és mi nem. Itt nem volt akkora a különbség a két műsor nézettsége közt, hogy nagyon elégedetlenek lettünk volna.

Nemrég a Sorozatwiki elsőként írta meg, hogy idén nem lesz Álarcos énekes, a helyére érkezik viszont a Tehetség első látásra című nagy showműsor. Mit lehet róla tudni?
Bár 2022-ben valóban nem lesz Álarcos énekes, ez nem jelenti azt, hogy örökre elbúcsúztunk volna tőle. Érkezik a Tehetség első látásra, ami a Game of Talents magyar címe. A nézők a game show-k izgalmára és a showműsorok gazdag látványvilágára készülhetnek. A műsorba pedig már lehet jelentkezni.

Az X-Faktor jubileumi évada előtt két összefoglaló adást készítettek az elmúlt 10 évről, melyek remek nézettséget hoztak. Hogy jött, hogy főműsoridőben lesz egy ilyen műsor?
Valahogy mindenképpen meg akartunk emlékezni arról, hogy eljutottunk a 10. X-Faktor évadhoz. Szerintem a két epizód sikere bizonyítja, hogy jól döntöttünk.

Az X-Faktor 10. évada megint elképesztően magas számokat hozott. Ugyan kicsivel kevesebben követték, mint az előzőt, de így is az év legnézettebb műsora lett. Mitől lehet, hogy az elmúlt 25 évben a tehetségkutatók közül volt több olyan, ami nagyon sikeres volt, mégis az X-Faktor élt meg ilyen sokáig?
Van néhány műsor, aminek a brandje maga garancia, a nézők mindig szívesen nézik, akkor is, ha már több mint 10 éve képernyőn vannak. Ezek valószínűleg jókor indultak, az pedig a nézők körében mára természetessé vált, hogy ha jön az ősz, akkor az X-Faktor is új évaddal jelentkezik. Ezeket a brandeket szereti a legjobban egy programigazgató, hiszen hosszú időre biztosítja például az őszi szombat estéket. De azért azt se feledjük el, hogy az X-Faktor még a 9. évadára jelentős megújuláson ment át, így sokat fiatalodott is a műsor nézői összetétele, ráadásul a műsor néhány nálunk kifejlesztett elemét már máshol is használják. Biztos vagyok benne, hogy ez a megújulás komoly szerepet játszik abban, hogy a műsor még mindig nagyon sikeres.

Milyen jövőt látsz a műsornak?

Szerintem sokáig lesz még X-Faktor az RTL Klubon.

Ha abból indulok ki, hogy a hasonló műsorok milyen hosszan mennek más országokban, akkor szerintem ebben a formátumban még bőven van lehetőség itthon is.

Az X-Faktor utáni sávban, az ősz közepén volt látható az Életünk története 3. évada. Az első két évad kifejezetten rosszul ment, ezt a szezont viszont többen nézték, hol közepes, hol jó nézettséget szállított. Jó helyen volt-e régen, ha akkor nem ment, most meg igen? Vagy ez arról szól, hogy ami az X-Faktor mögött megy, az automatikusan jó eredményeket produkál?

Az X-Faktor mögött is meg lehet bukni, de mégis csak nagyon jó trambulin az a slot. Elárulom, hogy az Életünk története 1. szezonját is így akartuk adni, de a covid miatt ugye 2020-ban elmaradt az X-Faktor. Egyébként én nagyon örülök, hogy ilyen beszélgetéseket is lehet látni az RTL Klubon. Friderikusz Sándor egyik legnagyobb erőssége éppen a beszélgetései. Ez a műsor pedig erre jó példa, hisz pont erről szól. Én személy szerint is szeretem ezt a formátumot és nagyon örülök, hogy a 3. évadot sokan nézték.

Friderikusz Sándorral terveztek új műsort?
Sokat beszélgettünk erről. Az elmúlt években különböző szerepekben tűnt fel a csatornáinkon és könnyen lehet, hogy ez a közeljövőben is folytatódni fog.

Az év utolsó nagy műsora A Konyhafőnök VIP volt. Most is kiemelkedően ment, de nem annyira, mint a korábbi években, sőt meglepő módon a civiles változat eredményeitől is elmaradt kicsit. Mit gondolsz, mitől lehet?
Ilyenkor mindig azt kell megnézni, hogy milyen műsorokkal ment szembe.

Egy erős Farm VIP-vel és egy sikeres Nagy Ő-vel.
Meg is van a válasz a miértre! A tavaszi Konyhafőnök egy akkorra már gyenge Exatlonnal került szembe. Az Exatlon általában az évada elején erős, majd az évad során veszít az eredményeiből. Ez valamennyire egy természetes folyamat, hisz, ahogy egyre jobb idő van, úgy egyre kevesebben vannak a tévé előtt pont a műsor fő célcsoportjából. Így 2021-ben A Konyhafőnöknek könnyebb volt a verseny, mint a VIP változatnak, ami az év legnehezebb időszakában volt képernyőn. A TV2 talán két legerősebb napi műsora ellen kellett helyt álljon, és összességében még így is nyert, de nyilván nem olyan mértékben, mint tavasszal a civil változat.

Az ősz folyamán megint az RTL Most+-ra érkezett A Tanár 4. évada, melyből bejelentettétek, hogy ez lesz az utolsó. Miért online adtátok először, valamint a rosszabb nézettség miatt hagyjátok abba, vagy más oka volt?

Kifejezetten Nagy Ervin döntése volt, hogy a 4. évad után nem vállalja tovább ezt a szerepet. Azt gondolta, hogy elég sokat volt már tanár.

A döntés, egyébként még a 3. szezon forgatása után, de még a vetítése előtt született meg benne, pont akkor, amikor 2. évad után a csúcson járt a produkció. Így, amikor a 4-et forgattuk, már pontosan tudtuk, hogy ez lesz az utolsó évad. Utólag pedig úgy látom, hogy elég is volt A Tanárból 4 szezon.

Hogyan értékeled a 2021-es évet az RTL Klub és az RTL Magyarország tekintetében?
A 2021-es év a covidból való feltápászkodás volt. Ezt pedig elég jól megugrotta a teljes magyar piac és most direkt nem csak magunkról beszélek. Az RTL Magyarország nagyon sikeres évet zárt, nagy nézettségű műsorokkal, melyek között voltak újak is. Ahogy említettem, volt több kellemes meglepetés is, amikor egy-egy produkció még jobban teljesített, mint amit vártunk, ezeknek pedig külön örültünk.

A Keresztanyu továbbra is nagyon sikeres, bár kicsit már kevesebben nézik, mint korábban. Meddig számoltok vele?
Az, hogy az évad összeredménye mennyi lesz, azt majd nézzük meg, ha vége, és elemezzük ki jövőre, az idei évet értékelő interjúban. A Keresztanyu továbbra is a hétköznapok sztárja, szinte minden nap a legnézettebb műsor.

Ami már biztos, hogy jön a sorozat 4. évada is, melyet tavasszal kezdünk forgatni és az év második felében láthatják az RTL Klub nézői.

5 év után idén visszatér a Celeb vagyok, ments ki innen!, ráadásul az eredeti műsorvezető-párossal. Hogy hogy épp most lesz újra?
Az előző évad után pontosan tudtuk, hogy akkor szeretnénk folytatni ezt a műsort, ha Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival tudunk dolgozni. Évek óta kerestük azt az időpontot amikor ez a produkció biztonsággal leforgatható, és azt a helyszínt, ami elég izgalmas. Ezek most mind megvannak. A pontos helyszínt azonban most még nem árulhatom el.

A covid alatt lecsökkent a magyar sorozatok száma, de jól látszik, hogy a jövőben komolyan terveztek velük. Az egyik ilyen új sorozat a már régebben bejelentett A Séf meg a többiek lesz. Hamarosan láthatják a nézők.
Igen, március 19-től, szombat esténként kerül képernyőre A Séf meg a többiek, amely műfaját tekintve szitkom, így kereskedelmi félórás epizódok készülnek belőle. Bízunk benne, hogy a sorozat magyar adaptációja, amely egy világklasszis étterem extravagáns dolgozóiról és a körülöttük bonyolódó eseményekről szól, sikeres lesz itthon is.

Szintén újdonságként jön Zámbó Jimmyről egy sorozatotok, illetve érkezik A Fehér Főnök is. Ezek mikorra várhatóak?
Erre a két sorozatra még egy kicsit tovább kell várni, ugyanis nem a következő hónapokban kerülnek műsorra.

Milyen sorozatokra számíthatunk még?
Korábban szóba került, hogy jön az Apatigris 3. évada és azt is bejelentettük már, hogy a Mellékhatás is folytatódik. Ezeken kívül nagyon sok új sorozaton dolgozunk, van, amelyik még a fejlesztés, az írás szakaszában van, de van olyan is, amelyik nyáron már forogni fog. De egyelőre nem szeretnék még erről sem többet elárulni.

2021-ben több új streaming szolgálató is indul a magyar piacon. Érkezik az HBO Max, jön a Disney+, indul a SkyShowtime, valamint egy ideje már itt a Netflix. Szerinted hogyan fogja ez megváltoztatni a magyar tévés piacot és ti léptek-e erre valamit?
Mi már régóta beléptünk erre a piacra, de természetesen nem állunk meg, megyünk előre rendületlenül. Több évvel ezelőtt újradefiniáltuk, majd fejlesztettük az RTL Mostot. Később pedig jött az RTL Most+ is. Így a streamingben mi is aktívan tevékenykedünk, jól látszik, hogy a piac ebbe az irányba tart. Nem véletlen, hogy az elmúlt két évben bizonyos magyar sorozataink az RTL Most+-on voltak először láthatóak (Apatigris 1., A Tanár 3-4. – szerk.), sőt tavaly év végén az új Sisi széria is online mutatkozott be nálunk.

Annyit elárulhatok, hogy a jövőben még több olyan sorozat lesz, amit online mutatunk majd be. Mi is látjuk, hogy ebben az évben sokan érkeznek a magyar piacra. Ez pedig már eddig is hatással volt a lineáris tévézésre, és nyilván a jövőben még inkább hatással lesz. Pont ez az egyik oka annak, amiről az interjú első felében beszélgettünk, hogy átálltunk a lineáris közönségarányra: a lineáris versenyt a lineáris piacon akarjuk megnyerni.

De ez nem jelenti azt, hogy ne szállnánk versenybe a streamingpiacon is.

Egyre nagyobb jelentősége lesz ugyanis a streamingnek, mi is készülünk erre és az RTL Mostot tovább fogjuk erősíteni. Pontosan tudom, hogy az általad említett szereplők már itt vannak, vagy hamarosan meg fognak érkezni, de mivel ezek globális platformok, sokkal nagyobb pénzügyi lehetőségekkel, nem az az elsődleges dolgunk, hogy velük versenyezzünk. Viszont egy valami mindegyik streamingszolgáltató kínálatából hiányzik, vagy legalábbis alig van jelen.  Ez pedig a magyar tartalom. Az RTL Magyarország felületei pedig pont ebben erősek, és aki online is minket választ, az egyre több hazai produkciót nézhet majd meg.

hirdetés

A héten 4 fontos műsor is véget ér a TV2-n és az RTL-en

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai