A mi kis falunk a kezdetek óta a legnézettebb magyar sorozat, melyet az első részektől fogva Pilisszentléleken forgatnak. 4 év után azonban a tévétársaság és a gyártó úgy döntött, hogy az 5. szezontól díszletet építenek a produkciónak és a belső felvételek jelentős részét itt veszik fel. Tavaly novemberben az RTL Magyarország és a Contentlab & Factory meghívására körbejárhattuk A mi kis falunk vadonatúj díszleteit, melyet most egy exkluzív fotógalériában mutatunk meg. Ezen kívül Kapitány Iván, a sorozat vezető rendezője elmondta, miért építették meg és további kulisszatitkokat is mesélt.

hirdetés

A sorozat új díszleteit bárhol mobilan összeszerelhetőre készítették, így bármelyik adott méretű stúdióban el tudják helyezni. Elsőként az RTL Magyarország egyik külső stúdiójában építették fel, ahol korábban a ValóVilágot vagy éppen az Oltári csajokat is rögzítették. Később azonban áttelepültek a tévétársaság székházába, a 2-es stúdióba, ahol az elmúlt években többek között A Konyhafőnököt, a Cápák közöttet, vagy épp a Gyertek át-ot vették fel. A székházba való megérkezéskor antigén tesztet végeztek rajtunk. A mi kis falunk forgatási területére, ami az öltőzöket és a stúdiót jelenti, csak nagyjából 15 perc után léphettünk be, miután megvártuk a teszt eredményét és utána is végig maszkban kellett lennünk.

Érkezésünkkor épp zajlott a forgatás, melybe mi is bepillantást nyerhettünk. A szünetben viszont Kapitány Iván, a produkció vezető rendezője vezetett minket körbe. Ottlétünk alatt a teljes orvosi rendelő és az önkormányzat díszlete volt felépítve. Kapitány Iván elmondta: az, hogy A mi kis falunkhoz építsenek díszletet, már a 2. évadnál felmerült. Viszont abban az évben még jóval kevesebb epizódot forgattak, így nem érte volna meg. Később, amikor évről-évre egyre több részt vettek fel, újra felmerült. 2020-ban a koronavírus miatt több megszokott helyszín sokkal nehezebben volt elérhető és mivel a sorozat továbbra is stabilan kimagasló nézettséget hozott, egyértelművé vált, hogy megéri díszletet építeni. Elmondása alapján az RTL Magyarország részéről ez több éves befektetés, de ha a sorozat még sok éven át képernyőn van, akkor nagyon megéri. A produkció sikerét pedig – ahogy a heti nézettséges híreinkből is kiderül -, jelenleg semmi sem veszélyezteti.

De vajon mi alapján döntötték el, hogy mely belső helyszínek épüljenek meg és melyek forgatása maradjon az eredeti helyszínen?

 „Fontos szempont volt a díszletek kihasználtsága. Azért nem építünk meg egy-egy helyszínt, hogy utána csak egy napig forgassunk benne. Viszont számos olyan belső terünk van, amiben rengeteget dolgozunk. Ezeket megéri stúdióba költöztetni, mert nem kell Pilisszentlélekre leutazni. Ez több kényelmet ad a stábnak. Sőt a színészek elérhetősége is jóval egyszerűbb lett, hisz, ha aznap még mennek színházba dolgozni, akkor A mi kis falunk forgatásáról nem kell 2 órát utazniuk, hanem csak 35-45 percet. Ez nagyon megkönnyíti az ő életüket is. Szintén szempont volt, hogy az eredeti helyen tudunk-e dolgozni. Ha fontos helyszín volt, de a covid miatt nem tudtunk ott forgatni, akkor ebben az esetben is díszletet építettünk hozzá” – meséli a vezető rendező. „A kocsmát viszont nem építettük meg” – tette hozzá. „Az egy nagyon fontos helyszínünk és sokat forgatunk ott, de szervezés technikailag könnyebb a helyszínen dolgozni. Nagyon sokszor játszanak össze a belső és külső ezt pedig nehéz lett volna összeszervezni.”

A 2020-as évi forgatásokhoz felépült a teljes önkormányzat, Erika és Gyuri háza, valamint az orvosi rendelő. Külön érdekesség, hogy a forgatás első szakaszában csak magát a rendelőt készítették el, a későbbiekben azonban már a Doki házának teljes belső tere az összes helyiségével hozzáépült. A rendező elmesélte, hogy A mi kis falunk kezdetén a felvételek 70 százaléka külsőben, a 30 százaléka pedig belsőben zajlott. Ez az évek során eltolódott 60-40 százalékos külső-belső arányra. Az eddig belsőben zajló forgatási napok túlnyomó többsége került stúdióba, sőt a külsők egy része is. Bár a sorozatban nem észrevehető, de tavaly az összes autós jelenet belső felvételét is díszletek között forgatták le.

A díszletek rendkívül jól sikerültek. Bennük sétálgatva azon részeknél, amiknél épp mind a négy fal állt, tényleg bele tudtuk magunkat képzelni, hogy az adott épület valódi belső terében van. Ottlétünk alatt több színésszel is készítettünk miniinterjút – melyek a következő hetekben lesznek olvashatóak a SorozatWikin – és többen közülük ugyanerről számoltak be. Látszik, hogy a készítők mindent megtettek, hogy a nézők észre se vegyék, hogy nem a valódi helyszíneken dolgoznak.

„Itt nem az történt, mint a legtöbb sorozat, vagy film esetén, hogy megtervezzük a belső tereket, megépítjük, majd dolgozunk bennük. A mi esetünkben már éveken át forgattunk az eredeti helyszíneken és ezeknek a pontos mását kellett felépítenünk” – meséli a nehézségekről Kapitány Iván. „Az elején még szokni kellett a stábnak, hogy nem az eredeti helyszínen, hanem stúdióban vagyunk. A díszletek részeként nagy fotóháttereket is elhelyeztünk, így ha kinézünk az ablakon, még akkor is úgy érezhetjük, hogy a faluban vagyunk. Még nekem is meg kellett szoknom, hogy négy év után, ha kimegyek az egyik ajtón, akkor eddig kijutottam az önkormányzat udvarára, most pedig a semmibe kerülök és lámpákat, valamint a műtermet látom. Ez természetesen a mai napig mindenkit megzavar.”

Mivel A mi kis falunkat 4 éven keresztül szinte teljes egészében Pilisszentléleken és környékén forgatták, emiatt ez nagy váltás a stáb számára.  A rendező elmondta, ezért, ez egy kísérlet is volt a gyártó, Contentlab & Factory részéről. Ottlétünk alatt a 2020-as felvételi napok vége felé jártak, így már látták, hogy az új forgatási mód működik-e.

 „Ez egy kísérlet volt, ki kellett próbálnunk, hogy meg tudjuk-e teremteni mesterségesen azt a hangulatot, amit a néző megszokott. Számítottam rá, hogy ez sikerülni fog és örültem neki, amikor láttam, hogy valóban működik. Ez így sokkal jobb, filmesebb feldolgozást tesz lehetővé, mint az eredeti helyen. Itt kedvünk szerint ki tudunk nyitni egy falat és azért sokkal több kamera beállítást tudunk csinálni, mint négy mozdíthatatlan fal között” – mesélte Kapitány. A pozitív tapasztalatok miatt a jövőben újabb belső tereket építhetnek fel stúdióban.

Itt is komoly nehézséget okozott a koronavírus járvány

A koronavírus nem sokkal A mi kis falunk 5. évadának eredetileg tervezett forgatása előtt tört be Magyarországra. Így 2 hónapot csúszott a felvételek megkezdése. Bár a covid utána is jelentősen megbonyolította a munkálatokat és többször okozott is gondot, a 2020-as évben a forgatásokat már nem kellett hosszabb időre megszakítani.

„Az első pillanattól kezdve nagyon komolyan vettük a vírust és talán még az elvártnál is szigorúbban vettük a szabályokat. Az első perctől kezdve teszteltük a munkatársakat PCR és antigénteszttel egyaránt. Maszkviselés, kézfertőtlenítés és megpróbáltuk tartani a távolságot, amennyire lehet. Mindenkit megkértünk, hogy a forgatás ideje alatt lehetőség szerint próbáljon egy buborékban élni, hogy minél kisebb legyen a valószínűsége a megfertőződésnek, de persze amint valaki a felvételek helyszínéről kilépett, ezt felügyelni már nem tudjuk. A szigorú óvintézkedések ellenére elkerülhetetlen volt, hogy páran elkapják a vírust. Sajnos főleg a színészeknél fordult ez elő, akiknek estéről estére különböző helyszíneken, védőfelszerelés nélkül kellett játszaniuk, így könnyebben átadták egymásnak a vírust. Így a legnagyobb kockázatot, nem csak nálunk, hanem minden stábban ők jelentik. Pedig pont ők azok, akik nem pótolhatók. Ha valaki pozitív lesz a kamera mögött, akkor tudjuk őt helyettesíteni. Még a rendezőt is. Ez a színészekre már nem igaz. Ennek ellenére a stábból csak a színészek kapták el a vírust, a kamera mögött szerencsére senki, ami azt is jelenti, hogy a forgatási munkálatok alatt el tudtuk érni, hogy ne terjedjen el a vírus” – mondta Kapitány Iván.

Ezen kívül azt is megtudtuk, hogy a lebetegedések miatti forgatási átszervezéseket végül mind meg tudták oldani, így nem volt olyan történet szál, amit emiatt át kellett írni, vagy teljesen kihagyni. „Olyan előfordult, hogy a gyártási terv teljesen felborult, mert egy-egy színészünknek pozitív lett a koronavírus tesztje. Ilyenkor legalább két hétig nem tudtunk vele dolgozni, így újra kellett ütemezni a felvételek sorrendjét. Hála Istennek azonban minden olyan történetszálat leforgatunk, ami előre meg volt írva.”

Újabb szintre emelkedett a sorozat sikere

A falus sorozat új részei továbbra is minden szombaton tarolnak. Idén viszont februártól áprilisig hétköznaponként majdnem a teljes sorozat megismétlésre került az RTL Klub főműsoridejében, mellyel az eddigieknél is nagyobb siker lett a széria. A produkció ugyanis azonnal remek számokat hozott, majd azt is folyamatosan felülmúlta. Március végére már a 21 órás sávja legnézettebb tartalma lett és annak ellenére, hogy régi részeket vetítettek, olyan eredményeket hozott, mint ebben az időpontban az RTL Magyarország erősebb őszi sikerműsorai. A beszámoló megjelenése előtt megkérdeztük Kolosi Pétert hogy mit szóltak ezekhez a számokhoz és milyen következtetést lehet levonni ebből a sorozatra nézve:

„Természetesen nagyon örülünk annak, hogy a sorozat a nézők egyik kedvence. Az pedig nem titok, hogy forog A mi kis falunk következő évada, így a rajongók tovább követhetik majd kedvenceik kalandjait” – mondta az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, programigazgatója.

A mi kis falunk díszletei között néhány órát töltöttünk. Három éve már hoztunk le forgatási beszámolót a sorozat egyik érdekes jelenetéről (mely itt olvasható), de egész más élmény volt látni, milyenek lettek a produkció díszletei. Gedeon Bea, a sorozat kommunikációs koordinátora és Kapitány Iván az ottlétünk alatt igyekezett mindent megmutatni és az összes kérdésünkre válaszolni, melyet utólag is nagyon köszönünk. A mi kis falunk 5. évadának fináléja június 12-én, szombaton este lesz látható az RTL Klubon. A rá következő hétfőtől, 14-től pedig minden hétköznap este megismétlésre kerülnek a sorozat korábbi részei. Most pedig jöjjenek további exkluzív fotók a díszletekről, melyek nagyobb részét a SorozatWiki készítette, de számos képet a produkciótól kaptunk:

 

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd