Az Aranypart című Viasat 3-as reality érkezéséről itt írtunk először. Azóta történt egy-két dolog, amelyről érdemes beszámolnunk. Július 21-én, tehát már majdnem 2 hete kezdődött a forgatás a Balatonon. A siófoki kalandban 9 fiatal vehet részt, melyből 4 embert már ismerhetünk az Éden Hotelből. Ők: Niki, Szandra, Levi és István. A másik 5 játékost casting útján választotta ki a csatorna. Két napja azonban jött a hír, hogy Szandrának nincs ínyére az éttermi munka (merthogy bizony dolgozni is kell), így otthagyta a forgatást. A csatorna szerint tettének lesz következménye, de hogy milyen sors vár végül Szandrára, az csak a műsorból fog kiderülni. A partiarcok balatoni nyaralását, vagyis a magyar Jersey Shore-ként emlegetett Aranypart-ot a Viasat 3 augusztus 22-én indítja. Innentől hétfőtől csütörtökig 21:25-től naponta 20-25 perces adásokkal jelentkezik majd a műsor. Az országos plakátkampány a napokban startolt el, melynek egyik terméke itt látható a képen. A tovább mögött pedig még 2 promó videót is találtok!



hirdetés

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része

Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára