.

Forog a Terápia második évada

Írta: RaulReal | 2013. augusztus 08. 22:10
A Terápiát imádtuk annak idején, itt jól megkritizáltuk, de mindent összevetve is csak dicsérni tudtuk az HBO saját gyártású sorozatát, ami olyan sztárokat sorakoztatott fel, mint Mácsai Pál, Marozsán Erika, Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Szamosi Zsófia, Csákányi Eszter, vagy a mellékszerepében is ügyesen játszó Für Anikó. A foteldráma egyik nagy meglepetése, és az elmúlt évek egyik legnagyobb tévés felfedezése az a Sztarenki Dóra volt, aki újoncként alkotott nagyot a produkcióban. A színésznővel készített exkluzív interjúnk itt olvasható. Érdemes belekukkantani. Az HBO 2012-ben vetítette le a Terápia első évadát, mely 40 részből állt, a napi sorozat pedig 2014-ben folytatódik! Augusztus elején indult a széria második szezonjának forgatása, mégpedig az Origo Filmstúdióban. Az izraeli Be Tipul adaptációja egy pszichológus és 5 páciensének hétköznapjait mutatta be, rendkívül érdekfeszítő módon. Az eredeti verziónak több európai adaptációja is készült, de a magyar újragondolás sokak szerint egyedülállóan jól sikerült. Többek közt az olaszoknál is hamarabb mutatkozott be a magyar HBO-n a történet. Az amerikai Terápia egyébként In Treatment címmel futott és Gabriel Byrne főszereplésével készült. Három évadot élt meg.
A Terápia folytatásában a kábeltévé közleménye szerint még inkább eltérnek majd a bemutatott sorsok, mint az első évadban. Az 5 főszereplő közül 3 karakteré kifejezetten különbözni fog az eredetitől. Az eddig megismert rendezőpároshoz, Enyedi Ildikóhoz és Gigor Attilához csatlakozik egy friss tehetség, Nagypál Orsolya is. Vezető forgatókönyvíróként másodszor is Tasnádi István tevékenykedik majd, producerként pedig hozzácsapódik a stábhoz a filmes múltjáról ismert Váradi Gábor.

További hírek

Jó hír a magyar HBO-tól

Folytatódott az HBO különleges sorozata



Hozzászólások