.

Testvérszériát kap az egyik amerikai sikersorozat

Írta: RaulReal | 2019. szeptember 04. 19:13
Margaret Atwood amerikai disztópikus regénye alapján készült A szolgálólány meséje című drámasorozat, amelyet eredetileg 2017 áprilisában mutattak be a Hulun. A produkció az Emmy és a Golden Globe díjátadókon is sikeres lett, itthon a magyar HBO-n mutatták be. A 10 részes első szezont egy-egy 13 epizódos etap követte, majd 2019 júliusában berendelték a 4. évadot is. Most a Hulu bejelentette, már dolgoznak a The Testaments című, Amerikában szeptember 10-én megjelenő regény adaptációján, amely az anyasorozat 15 évvel később játszódó spinoffja lesz.
A The Testaments tehát ugyanabban, A szolgálólány meséjében megismert világban mesél el egy másik történetet, új szereplőkkel. Az alkotók előtt a legnagyobb feladat az lesz, hogy a testvérszériába is erős színészgárdát találjanak. A szolgálólány meséjében ugyanis Elizabeth Moss, Yvonne Strahovski, Alexis Bledel és Joseph Fiennes is kiemelkedően alakítanak. Az eredeti történet Gileád Köztársaságában játszódik, ahol Offred az egyik utolsó termékeny nő a világon. Így azoknak a kasztjába tartozik, akiket szexuális rabszolgaságra kényszerítenek, hogy újra benépesítsék a bolygót.


További hírek

Itt a Netflixre érkező Breaking Bad film új előzetese

Elkaszálták a Netflix egyik közönségkedvenc sorozatát

Csernobil kvíz: Mennyire emlékszel a sorozatra?

Több izgalmas sorozatpremier is várható októberben a Netflixen



Hozzászólások