.

Távozik Rozgonyi Ádám, a Barátok közt kreatív producere

Írta: KTL | 2017. június 28. 13:57
Két és fél év után távozik a Barátok közt kreatív producere. Rozgonyi Ádám 2015 elején vette át a sorozat irányítását Kalamár Tamás producertől. Helyét ideiglenesen Szerencsés Gabriella veszi át, aki 15 éve a széria egyik rendezője. A távozó vezetővel tavaly nyáron készítettünk interjút. Részletek a produkció közleményében: Rozgonyi Ádám kreatív producer két és fél év után átadja a stafétát, mivel a jövőben elsősorban az egyetemi munkáira, valamint saját filmterveire szeretne koncentrálni. A szakember, aki pályája során számos sikeres tévésorozat írói, rendezői munkáit végezte, 2015-ben, Kalamár Tamás producer távozása után vette át a Barátok közt kreatív feladatait.
- A sorozat kreatív produceri posztját úgy vállaltam el, hogy nem adtam fel az addigi tevékenységeimet, ami természetesen komoly egyeztetést jelentett. Mostanra, a feladatok mennyiségének tükrében és a végeredmény tökéletessége érdekében meg kellett hozni a döntést egyik, vagy másik mellett– kezdte Rozgonyi Ádám. A tanítást továbbra sem szeretném feladni, és az egyetemen immár több szak vezetőjének kinevezve, a jövőben nem tudnám lelkiismeretesen elvégezni a sorozatbeli feladataimat, az pedig nem lenne helyes, ezért hosszas megfontolás után megszületett ez a döntés. Mivel a stáb most nyári szünetre megy, így az időpont is megfelelő a váltáshoz. A pihenés után, július végén, már Szerencsés Gabriella viszi tovább a feladatokat. Nagyon örülök a stábbal eltöltött tartalmas és eredményes időszaknak, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban is! - mondta a távozó kreatív producer. Rozgonyi Ádám posztját megbízott kreatív producerként Szerencsés Gabriella veszi át, aki a Barátok közt kezdete óta a sorozat munkatársa. Kezdetben vágóként, majd az elmúlt 15 évben rendezőként erősítette a stábot. Többek között ezért is esett rá a választás, hiszen komoly „helyismerettel” rendelkezik, valamint az évek során bizonyította kreativitását és tehetségét.Véglegesítéséről később döntenek. - Egyrészt megtisztelő az, hogy felajánlották ezt a pozíciót, másrészt hatalmas kihívást is jelent olyan elődök után, mint Kalamár Tamás és Rozgonyi Ádám. Úgy gondolom, hogy jó viszonyban vagyok a stábtagokkal és a színészekkel is, hiszen évek óta együtt dolgozunk, ismerjük egymást, ami komoly előnyt jelent. Az évek alatt azt is megtanultam, hogy mik az elvárások a sorozattal szemben. A munkám során arra szeretnék törekedni, hogy a Barátok közt értékeit megőrizve tovább növeljük a sorozat nézettségét és szélesebb nézői rétegekben tegyük még népszerűbbé - mondta Szerencsés Gabriella a Barátok közt megbízott kreatív producere.


További hírek

Ma este távozik a Barátok közt egyik főszereplője

Szőke Zoltán attól fél, hogy Berényi Miklós miatt a való életben is megbetegszik

Váratlanul ismét felbukkan az egyik legfontosabb Berényi a Barátok köztben

Újabb két főszereplő távozik a Barátok köztből



Hozzászólások