.

Stohl Andrásnak csak a pénz számít - exkluzív interjú Sebestyén Balázzsal

Írta: KTL | 2017. november 29. 22:00
Az RTL és a Rádió 1 legfontosabb műsorvezetőjével, Sebestyén Balázzsal beszélgettem. Elmondta, miért szeret dolgozni a Gyertek át!-on, mit gondol a Nyerő Páros sikeréről és a Kicsi Óriások sikertelenségéről. Mesélt a vadonatúj vetélkedőjéről, A Falról, valamint annak extra olaszországi forgatásáról. Kifejtette a véleményét Stohl Andrásról, aki az RTL szerint A Falról lemásolt Piramist fogja vezetni. Arról is kérdeztem, hogy mit gondol arról, hogy a rádió nem engedi Dél-Afrikába a Celeb vagyok, ments ki innen!-en dolgozni, és mit gondol az új házigazdákról. Egy éve kerültek át a Rádió 1-hez, mely kapcsán elmesélte milyen az új helyen, mennyire hagyják szabadon dolgozni és milyen szörnyű körülmények között dolgoztak a Class FM-nél. Szóba került, hogy miként éli meg, hogy Morning Show néven mások készítenek reggeli műsort és véglegesen kitartanak-e a Balázsék név mellett. Ezen kívül mesélt a kedvenc sorozatairól és részletesen kifejtette, hogy miért az egyik legjobb széria a Trónok harca.
Tavasszal ötödszörre adják át a Televíziós Újságírók Díját. Mit gondolsz a kezdeményezésről és a gáláról? Mit jelent számodra, hogy az előző díjátadón a Gyertek át! és te is nyertél díjat? Ez egy nagyon jó esemény! Színvonalas, nagyon elegáns környezetben, körasztalokkal a Vígadóban van. Ott volt egy csomó színész, sorozatsztár, és jó hogy a műsorvezetőkön és a műsorkészítőkön kívül mások is megjelennek. Pár éve nyert a Terápia, tavaly az Aranyélet, az elmúlt két évben a legjobb színésznő Ónodi Eszter lett, neki pedig külön drukkoltam is. Az, hogy az előző gálán kétszer is vehettem át díjat, az is nagyon jó érzés volt. Ezen kívül a Televíziós Újságírók Díján mindig lehet találkozni a szakmával, nem csak RTL-esekkel, a többi csatornánál dolgozó kollégákkal is. Már négy évad lement a Gyertek át!-ból és még mindig elég sokan nézik. A második évad óta a producere is te vagy a műsornak. Milyen így ezen dolgozni? Nagyon szeretem. Hiányzik is, hogy március óta nincs képernyőn. Legutóbb a Corvinuson voltam egy előadást tartani, rengeteg fiatal volt és nagyon sokan kérdeztek tőlem, hogy mikor folytatódik. Nagyon jó volt producerkedni, nagyon jó volt készíteni és bízom benne, hogy jövőre visszatér. Persze ez egy költségvetési kérdés is. Ha 2018 tavaszán nem is, de nagyon örülnék neki, ha jövő ősszel 10 adással vissza tudna térni a Gyertek át! az RTL Klubra. Úgy gondolom, hogy a csatornának is szüksége van egy olyan műsorra, ami kifejezetten a fiatal nézőket vonzza és ami beszédtéma tud lenni. Manapság nagyon nehéz ezt a korosztályt leültetni a tévéképernyő elé, ugyanis az internet és az ott található különböző közösségi média oldalak kannibalizálják a nézőket. Az olyan nagy műsorok mellett mint az X-Faktor, a Celeb vagyok, ments ki innen! szerintem szükség van egy olyan produkcióra, ami bátrabb, kevesebb a máz rajta, kegyetlenül őszinte, póz nélküli és a közéletre is reflektál, a Gyertek át! pedig pont ilyen. Azt gondolom, hogy az RTL-nél látják, hogy szükség van rá.
Tavaly ősszel talán a legsikeresebb napi műsor a Nyerő Páros volt. Mit gondolsz mitől szerették ennyire? Nagyon érdekes műfajú produkció volt. Egyszerre volt reality és gameshow, a sztárpároknak ugyanis játékos feladatokat kellett végigvinniük. Ezen kívül az emberek szeretnek turkálni a kapcsolatokban és megnézni, hogy melyik és miért működik jól és melyik nem. Itt bele lehetett látni a celebek életébe, konfliktusok voltak és sokszor a párok egymás ellen fordultak a műsorban. Nagyon jó volt a casting, szuperül fel volt mérve, hogy kik azok akik a Nyerő Párosban érdekesek tudnak lenni. Szóval sok szempontból is egy különleges és érdekes műsor volt. Nagyon szerettem rajta dolgozni. Általában egy összeköltözős reality csak pár hét után indul be, a Nyerő Páros azonban azonnal működött. A játékoknál jól megismerték egymást a párok és kijöttek azok a hiányosságok, amikről nem tudtak. Kiderült az is, hogy feszült helyzetben hogyan dönt a másik. Kiváló formátum volt és örülök, hogy olyan sokan nézték. Minden összeállt és azt tudom mondani, hogy szerencsés csillagzat alatt készült műsor volt. Szintén egy éve volt képernyőn a Kicsi Óriások, mely elég nagy bukás volt. Szerinted miért nem nézték a produkciót? Szerintem nem sikerült jól a casting, legalábbis én más irányba vittem volna. Ilyenkor két fajta módszer közül lehet választani. A műsorkészítő vagy keres nagyon tehetséges gyerekeket, akik elképesztően táncolnak, énekelnek de nem tudnak annyira jól beszélni, beszélgetni a zsűrivel, szóval tehetségesek, de inkább introvertáltak! Vagy pedig olyat keres, aki jól táncol, énekel, megfog a színpadon és kedves, jó a beszélőkéje, jól improvizál, él a szinpadon, csacsog, vicceskedik a zsűrivel, egyszóval cuki, viszont a produkciója jó, de nem kiemelkedő! A casting inkább az utóbbi irányba ment el, ami sokszor a produkció rovására ment.
Persze az is hozzátartozik, hogy nagyon kicsi a merítés. A YouTube-on rengeteg olyan gyereket lehet találni, aki már három évesen spanyol táncol, meg aerobikozik, így a nézőknél valószínűleg nem érték el az ingerküszöböt azok a produkciók, amik a Kicsi Óriásokban láthatóak voltak. Az, hogy gyereket látunk versenyezni, mindig elsülhet jól is és rosszul is. Ez a produkció persze nem arról szólt, hogy bazári majmokat csináljunk a gyerekekből, és mindenki jól érezte magát, de egy-két kicsit leszámítva nem sikerült megtalálni az igazán kiemelkedő tehetségeket. Persze, kevesebben nézték, mint az RTL szerette volna, de én azért nem nevezném bukásnak. A TV2 bármikor a levegőbe csapna ilyen nézettségért! Az RTL Magyarország legújabb nagyszabású vetélkedője A Fal. Mit gondolsz a formátumról és milyen volt Milánóban forgatni az első részt? Nagyon érdekes akció volt. Megtudtuk, hogy mire készül a TV2, mely meglehetősen etikátlan. Izgalmas volt a felvétel, hisz olasz volt a stáb nagy része, többek között a rendező is. Annak ellenére, hogy egy nap volt csak arra, hogy promózzuk, elképesztő nézettségi eredményeket ért el. Az év tizenegyedik legnézettebb műsora lett és megnyerte az adott hetet is. Kíváncsi vagyok, milyen eredményeket ért volna el, ha még korábban kommunikálhattunk volna az első adásról. A piac megkövetelte ezt a lépést és a hirdetőknek is látnia kellett, hogy kinél van az eredeti formátum és ezután pontosan látszani fog, hogy mennyire satnya lesz a TV2-s verzió.
A Fal szerintem egy jó formátum. Könnyed, izgalmas és ha jó sztorikat mutat be, akkor egy nagyon jó műsor lehet. Itt egyszerre jelen van a bulvár, a kvíz, a látvány és az izgalom. Ahhoz, hogy az ingerküszöböt meghaladja valami a nézőknél egyre durvább és érdekesebb formátumok kellenek. A Fal pont ilyen, nagyon szeretek rajta dolgozni. Egy 14 méter magas fal előtt műsort vezetni számomra is izgalmas munka. Nagyon sok műsorvezetői eszközt tudok használni ebben a műsorban, tempóváltások, szünetek, drámai helyzetek kijátszása, egyszóval jó a műsor dinamikája és nagy az érzelmi hullámvasút, amit a néző is erez otthon! Talán az 1 perc és nyersz! és A kód keveréke kicsit ez a műsor. Pontosan! Mindkettő megvan benne és mindkettő magában is jó formátum volt. Ha itt jó a versenyző, akkor a nézők is tudnak neki drukkolni, hogy hova esnek a különböző labdák. Mikor utaztál ki és milyen gyorsan vettétek fel az adást? Másfél hét előkészítés után az adásba kerülés előtt csütörtökön mentem ki Milánóba. Egy ministábbal utaztunk az olasz városba, köztük kérdésírók, szerkesztők és játékosok. Csütörtökön délután már lett volna egy próba, de ott még voltak próblémák a helyi stábbal. Tolmácsot is vittünk magunkkal, de az olasz rendező meglehetősen öntudatos volt. Ott egy 60 éves műsorvezető vezeti A Falat és nem is értették, hogy én 40 évesen, hogy kerültem oda. Olaszországban egy ilyen műsornál 50 év alatt nem is lehet valaki műsorvezető. Pénteken vettük fel az adást. Utána azért odajöttek gratulálni az olaszok, leesett az álluk, hogy ez a kis maroknyi magyar csapat mit hajtott végre ilyen rövid idő alatt, és mennyire profik! Este már utaztam is tovább Londonba, ahol a barátaim vártak.
Elindult Celeb vagyok, ments ki innen! 5. évada. Az első 4-et Vadon Jani és te vezetted. Kolosi Péter, az RTL vezérigazgató-helyettese szerint ők és ti is szerettétek volna a folytatást, de a Rádió 1 nem engedett el titeket. Kolosi Péter a SorozatWiki kérdésre elmondta, hogy miért alakult ez ki. Korábban a bulvár azt írta meg, hogy azért nem megyek, mert leváltottak. Azt is írták, hogy Janival nem vállaltuk, de arról is szó volt, hogy kirúgtak az RTL-től. Amikor kiderült az igazság, persze akkor pont a bulvár nem nagyon foglalkozott az üggyel és a legtöbben nem írták meg, hogy hülyeséget mondtak eddig. Ez egy nagyon nehéz ügy. Én más érdekeltségben tévézem és másban rádiózom. Nagyon szerettem volna kiutazni és ismét vezetni a műsort. Én bíztam abban, hogy rádiós minőségemben tekintenek rám, amikor a Rádió 1-hez érkeztem. Mondjuk ki, nem volt ez túl elegáns lépés, hogy nem engedtek el minket, mi viszont szeretünk annyira rádiózni, hogy ezt el tudtuk fogadni. Fájó szívvel nézzük a Celeb vagyok, ments ki innen! új évadát, hisz valamennyire a mi gyerekünk is és Janival mi is hozzáadtunk a sikerhez. Ennek ellenére persze drukkolunk az új műsorvezetőknek. Hétfőn elindult az új évad, mit gondolsz a műsorról, valamint Kiss Ramónáról és Puskás Petiről? Nagyon nehéz lehet utánunk csinálni ezt a feladatot, de én azt gondolom, hogy meg fogják tudni oldani. Ramiék is ügyesek lesznek szerintem, látszik hogy menni fog nekik, de nyilván nem szabad pont úgy csinálniuk, ahogy mi Janival vezettük ezt a produkciót. A műsor nagyon szórakoztató és nagyon élvezem. Cicciolinán nagyon jókat nevetek, főleg amikor kígyókról meg bogarakról beszél. Ennek a műsornak a készítése egy hatalmas meló. Én pontosan tudom, hogy a stáb napi 16-18 órákat dolgozik Dél-Afrikába, ami nagyon megterhelő tud lenni. Tartom velük a kapcsolatot, SMS-ezünk egymással, hogy mi történik kint. A Celeb vagyok, ments ki innen! valamennyire a mi gyerekünk is ezért is jó látni, hogy most is mennyire szórakoztató és nagyon drukkolok, hogy sikeres legyen.
Az, hogy a Rádió 1 tulajdonosa egyben a TV2 Csoporté is, okoz-e máskor is ellentéteket? Máskor nem szokott. A reggeli műsorban szoktam beszélni RTL-es és TV2-s műsorokról is. Nincs olyan kiadva, hogy most a TV2-t kell nyomni és nem is ez alapján beszélünk az egyes produkciókról. Tetszett a Sztárban sztár és a Ninja Warrior is, ezért szó volt róluk a műsorban, de ugyanúgy az RTL-es Celeb vagyokról, vagy éppen A Falról. Minket hagynak szabadon dolgozni. De nem csak ezen a területen, a közéleti dolgokról is szabadon elmondhatjuk a véleményünket. Foglalkoztunk a civiltörvénnyel, a Soros-kampánnyal, vagy épp a nemzeti konzultációval. Állast foglaltunk a CEU ügyében is és soha nem mondták azt Vajnáék, hogy ezt nem tehetitek. A Rádió 1-ben profi műsorkészítőkkel vagyunk körülvéve és ők pontosan tudják, hogy ennek a műsornak az adja meg a hitelességét, ha nem azt tolja amit a kormánypropaganda, hanem azt mondjuk el, amit mi gondolunk. Minket függetlenként kezelnek és mindig azt mondhatjuk, amit szeretnénk. Az, hogy nincs kézi vezérlés, az műsorkészítőként egy nagyon jó dolog. Persze van a rádiónak egy tulajdonosi beágyazottsága, de most már ez a legtöbb médiumról elmondható. Ha megnézzük az Origot, az Indexet, a TV2-t, a HírTV-t, vagy épp az ATV-t, ez ott is megvan. Az egész média, szinte minden médium rettenetesen átpolitizált, ez nem lep meg senkit! Az arányokkal van a sokkal nagyobb baj, és a felülről jövő, megkérdőjelezhetetlen agymosással szerintem! Én rádióztam úgy, hogy Simicska Orbán legjobb barátja volt, majd úgy hogy éppen legecizte és akkor ellenzéki rádió volt a Class FM. Most úgy rádiózom, hogy Vajna van felettem. Tulajdonosok jönnek és mennek, de én mindig azt mondom, amit gondolok és ami magammal önazonos. Aki minket hallgat az pontosan tudja, hogy nem változunk és nem azért mondunk épp valamit, mert ez vagy az lett a tulajdonos.
Egy éve vagytok a Rádió 1-nél. Előtte hosszú évekig a Class FM-re készítettetek műsort. Mik a tapasztalatok és a különbségek? Nagyon más a tulajdonosi szemlélet. A Class FM-nél borzasztó körülmények között dolgoztunk. Egy lerobbant pénzverde földszintjén, omladozott falak között és rácsos ablakok mögül készítettünk műsort. A rádiózás egy impulzus, kreatív munka, ehhez inspiráló környezet kell, olyan hely, ahova szeretsz bejárni, szeretsz ott lenni! A Danubiusnál is így volt, és itt is így van, ilyen szempontból a Class FM-es időszak egy borzasztó hét év volt. Az ott dolgozók mindent megtettek, hogy jól működjön a rádió, de a tulajdonos nem ruházott be egy normális környezetre. Nem érezte azt, hogy nem jó, ha omlanak a falak, a vezérigazgató irodája a WC mellett van és hallja, ha a kollégák rostdúsan vagy éppen rostmentesen táplálkoznak. Sokkal nehezebb volt olyan körülmények között dolgozni. A Rádió 1-ben ez teljesen más. Vajna amerikai szemlélete nagyon pozitív, neki számít az, hogy milyen helyre megyünk be dolgozni, és hogy jól érezzük magunkat a munkahelyünkön. Neki számít, hogy kreatív környezetben legyünk, ahova a rádió munkatársai szeretnek bemenni. Sokkal jobbak a körülmények és nagyon jó az a stáb, aki körülvesz minket. Alánk tesznek mindent, figyelnek arra amit mondunk és elfogadják azt a tapasztalatot amit az elmúlt 10-12 év kereskedelmi rádiózásából hoztunk. Pontosan tudja a rádió, hogy mennyire fontos a mi műsorunk, milyen sok hallgatót hozunk a csatornára és e szerint kezelnek is minket. Összességében nagyon szeretünk itt dolgozni.
A Balázsék műsor stábja pontosan ugyanaz mint a régi műsoré? Igen, minden ember ugyanaz, mint 8 vagy 9 éve. Nagyon szeretem magam körül tartani azokat, akik készítik a műsort. Nem szívesen engedem el senki kezét és mindenkit mindig viszek magammal. Jól érzik magukat, szeretnek itt dolgozni és mindannyian úgy érezzük, hogy megbecsülnek minket ennél a rádiónál. Az online Class FM-en elindult egy rádióműsor, melynek Morning Show a neve. Volt és jelenlegi RTL-es kollégáid – Stohl András, Pataki Zita – ott dolgoznak. Mit gondolsz erről a helyzetről? Amikor átjöttünk, azt gondoltuk, hogy a Morning Show attól ilyen, mert az a Morning Show. Aztán az élet megmutatta, hogy ez nem így van. Egy ideig rá voltam erre görcsölve, de el kellett ezt engedni, ugyanis a hallgatóknak nem ez számít. A Balázsék nevet nagyon szeretem, sokkal jobban mint a Reggeli Show-t. Isten egy kicsit megsegített bennünket, hogy ezt a nevet már nem használjuk, mert sosem szerettük igazán. A Class FM-es Morning Show-nak 1500-2000 online hallgatója van. Pontosan látjuk, hogy mekkora a hallgatottságuk. Nyilván ők mást mondanak, de ez így van! Dolgoznak ott még régi kollégák és tőlük azt halljuk, hogy a mi régi nyereménynaplónkból hívogatják a játékosokat, hogy ugyan nem jelentkeztek, de jöjjenek játszani. Jól látszik, hogy csak egy online rádiónak jelen pillanatban még nincs létjogosultsága! Nekünk 1,3 millió hallgatónk van, nekik jobb napokon is csak 2 ezer.
Nagyon más műfaj a reggeli rádióműsor készítés, meg a színészkedés és az időjárás jelentés, pont ezért egy teljesen másfajta műsort is csinálnak. Drukkolunk nekik, de ők szerintem rengeteg olyan dolgokkal vannak hitegetve, amit mi is hallottunk az új amerikai tulajdonostól. Ezekből semmi nem valósul meg és egy helyben topognak. Emberileg milyen volt azt megélni, hogy ez a két akkor még RTL-es kollégád beült abba a műsorba? A rádió nem zavar, nem a név határozza meg a műsor sorsát. Furcsa volt ugyan először, de nem foglalkoztunk vele túl sokáig. Stohl esete szerintem a tévé vonatkozásában sokkal keményebb! Ott az RTL, amelynek nagyon sokat köszönhet. Ez a csatorna kitartott mellette még akkor is, amikor ő súlyos autóbalesetet okozott, sőt még akkor is, amikor börtönben ült. Sokáig fogta a kezét, lehetőséget adott neki és rehabilitálta a Válótársak egyik főszerepével. Az rendben van, hogy átmegy a TV2-höz és elvállalja a Sztárban sztár zsűrizését, vagy bármilyen más műsornak a vezetését. Szerintem ezzel semmi baj nincs, mindenki úgy dönt és oda megy, ahova szeretne és ami neki belefér! De A Fal kontra Piramis esetében szerintem az lett volna a minimum, hogy azt mondja a TV2-nek, hogy bármi mást megcsinálok, de nem fogok kiszúrni azzal a csatornával, akinek nagyon sokat köszönhetek. Nem fogom elvállalni a Piramist, ami sokkal gagyibb, mint A Fal és kizárólag azért készül, hogy megszívassa az RTL-t. Már csak becsületből sem teszek ilyet!
Úgy néz ki, Stohl Andrásnak csak a pénz számít és semmi más. Van olyan helyzet, amire tudni kell nemet mondani és sokan mások azt mondanák, hogy erre nem vagyok hajlandó. Vezesse a műsort Tilla, Claudia vagy Majka, de én már csak a régi idők miatt is vagyok annyira lojális a egykori munkaadómhoz, hogy ezt nem csinálom meg velük. Meglátjuk, mi lesz. Bárki bármit csinálhat, azért szép szakma a miénk mert a végén úgy is a nézők és a hallgatók döntenek. A rádiónál is látszik, hogy kit választottak és a tévében is ki fog derülni. Visszatérve a rádióra, mi szeretjük a Balázsék nevet! Akkor véglegesen marad ez a műsor neve? Igen, ezt kijelenthetem! Ha évek múlva vissza is kapjuk a Morning Show nevet – hisz még mindig zajlik a per – akkor sem vennénk már vissza. Rossz dolgok kötődnek hozzá, ezért ezt el is engedtük, másrészt a Balázsék nevet ugyanúgy szeretik a hallgatók. Ez már csak az erkölcsi igazságtételnek szól, pont ezért a per mellett továbbra is kitartunk. Addig is használják ezt a nevet, legyen sikeres a műsoruk, én már ezzel nem akarok túl sokat foglalkozni. Ez lehúz, leköt és rombol, semmi szükség nincs arra, hogy ezzel foglalkozzunk. Köztudott, hogy nagy sorozatrajongó vagy. Ha egyet kéne mondani, melyik a kedvenc szériád és miért? Egyet nem tudnék kiemelni, nagyon sok sorozatot néztem. Most hogy két gyerekem is van, kicsit már kevesebbet. Követtem a sci-fi-ktől kezdve az érzelmi kapcsolatokat boncolgató szériákig minden fajtát. Ott a Homeland, A szolgálólány meséje, a Kártyavár, a Foglalkozásuk: Amerikai, A viszony, a Stranger Things, a The Expanse, a Fargo, a Mr. Robot és még elég sok van. A frissebbekről kicsit le vagyok maradva. És ott van még a Trónok harca, ami az egyik legnagyobb kedvenc.
A Trónok harca nemzetközi viszonylatban és itthon is talán a legsikeresebb amerikai sorozat. Mit gondolsz, miért szeretik ennyien? Elképesztő pénzt költenek rá, mely évadról évadra növekszik. Különleges a látványvilága és van idő elmélyülni a karakterekben. Pont ezért is szeretem a sorozatokat. Mostanában a nagy franchise-okon nem igazán látok jó filmeket. A sorozatnál viszont van nyolcszor egy óra, vagy nyolcszor ötven perc kibontani a történetet. A Trónok harca nagyon betalált. Egy kicsit fantasy, egy kicsit lovagregény, egy kicsit szerelmi történet, megvan minden, ami a gyerekkori mítoszokban. Gondolok itt a sárkányokra, a kardozásra, a testvérharcra, a kicsi gonosz karakterre, a szűzre és sorolhatnám tovább. Nagyon sokféle karakter van, amik közül lehet választani, hogy melyikkel tudsz a legjobban azonosulni. Ebben a szériában senki nem igazán jó, vagy senki nem igazán rossz és mindenki egy kicsit ambivalens. Nyilván van egy nagyon jó alap, a könyv, de azt tudom, hogy ahogy haladtak előre a történettel, egyre több az eltérés. A hetedik évad néhány részével még el vagyok maradva, de hamarosan bepótolom azt is! Ki a kedvenc? Havas Jonért van mindenki megőrülve, de nekem egy elég középszerű csávó. Nagyon kedvelem viszont Sansa karakterét és Arya-t, aki komoly változásokon megy át, Tyriont, a törpét, aki hatalmas machinátor. Rajtuk kívül kedvelem Cersei-t, a királynőt és a testvérét Jamie-t, valamint régen az apjukat is, Tywint, akit a wc-n ülve nyilaz le Tyrion. Nincs igazán egy nagy kedvenc, nagyon sok erős és számomra kedvelt karakter van. Daenerys számomra nem annyira izgalmas, de azon a szálon a sárkányokat szeretem. Az egész Trónok harca sorozat zseniális és nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogják befejezni.
Az első nagy kedvenc sorozatom talán a 24 volt. Sokaknak onnan indult minden, hogy kattogott az óra és néztük Jack Bauert. Akkoriban A szökést is nagyon szerettem, de például a Lostra én sosem kattantam rá. Ugrásszerűen nő a magyar sorozatok száma. Mit gondolsz a hazai szériákról? A Terápiát nagyon imádom. Elképesztően jó sorozat és Mácsai Pál alakítása valami zseniális. Az Aranyélet első évadát is megnéztem és tetszett, de a másodikat már nem követtem. A Válótársakba többször belenéztem, ott Scherer Péter alakítása kiemelkedő, de nagyon nem kattantam rá a sorozatra. Az egy nagyon jó folyamat, hogy néhány éve újra áldoznak erre pénzt a kereskedelmi tévék és egy fő iparággá kezd újra válni a sorozatgyártás. Nekem mostanában két nagy kattanásom van, a sorozat és a színház. Ez a két dolog ami a hétköznapokban igazán ki tud kapcsolni. Az elmúlt két-három évben nagy színházba járó lettem. Próbálok sok premierre elmenni és minden jó előadást megnézni. Az utóbbi években néhány színház és néhány rendező nagyon ügyesen emeli be a közéletet egy-egy darabba. Ha egy jó színház mert felvállalni ilyen témákat és nem fél attól, hogy retorziói lesznek, akkor nagyon jó darabokat is látni és sokrétűen mutatja be a magyar közéletet is. Régen a szinházak pénzt kaptak, most témát!
Folyamatosan nő az internet és a közösségi média szerepe. Mit gondolsz, 5-10 év múlva mekkora szerepe lesz a rádiónak és a tévének? Talán a tévé van nehezebb helyzetben. Ahogy korábban is említettem, az internet nagymértékben kannibalizálja a tévét. Megváltoztak a nézői szokások, meredeken esik a nézőszám, ami persze meg fog állni, mert Nyugat-Európában is beállt egy szintre. Magyarországon most azt történik mint pár éve nyugaton, ezért pontosan lekövethető. Ugyanakkor nőt a tévék előtt töltött órák száma, itthon a nézők még mindig sokat ülnek a képernyők előtt, ha az európai átlagot nézzük. A legnagyobb tévéknek erősen gondolkozniuk kell azon, hogy milyen tartalmakat indítanak és hogyan tudják erősíteni az online felületeiket. Plusz tartalmakat kell készíteni az internetre és fel kell venni a lépést ezzel az új helyzettel. A rádió jobban állandó. A rádió még beépülve maradt és nincs ami elvegye a hallgatókat és nincs akkora konkurenciája. Ott van azért a Spotify, a Deezer és más hasonló, elmúlt években megjelenő zenei szolgáltatás. Lehet, de ezek nem veszik el a rádiótól a teret. Az elmúlt tíz évben nem csökkent a hallgatók száma és az embereknek ugyanolyan fontos maradt a rádió. Fontosak a hétköznapokba beépült hangok, személyiségek, ezt nem kapják meg letöltéssel. Lojálisak, megmaradt az a rutin, hogy minden nap bekapcsolják. A tévéseknek ez sokkal nagyobb hívás. Régen az RTL Klubnak és a TV2-nek hatalmas elérése volt, iszonyatos nézoszámokkal. Most a sok csatornájukkal együtt van ez meg és a két nagy csoportszinten azért még mindig nagyon erős. Az is hozzátartozik ehhez, hogyha van egy kiemelkedő tartalom, akkor azt 1-1,5 millióan még megnézik, ami egy nagyon szép szám. Viszont a fogyasztás átalakulóban van, sokan felveszik, vagy utólag letöltik a műsorokat. Ehhez a mostaninál sokkal jobban kell alkalmazkodniuk a tévéknek. Átalakulóban van a fogyasztás, egyre jobban fragmentálódik a piac, rengeteg ember internetezik, nő a nézők ingerküszöbe, ehhez kell még jobban alkalmazkodni a tévéknek.

További hírek

Jövőre új évaddal tér vissza az RTL egyik legnézettebb műsora

Három nap alatt három nagyszabású műsor is véget ér



Hozzászólások