Augusztus közepe van és egyre többen érzik, hogy már nem tart sokáig a nyár! Ez nem véletlen, 17 nap és egy borúsabb évszak következik, sőt a legnagyobb tévécsatornák már két hét múlva őszre váltanak. Pár napja elsőként mutattuk be az RTL Klub új műsorrendjét, most pedig következzen legnagyobb konkurense, mely talán soha nem látott költségvetésből gazdálkodik. Lássuk mivel készül a TV2 augusztus 29-től.

Délutánonként nem lesznek változások. A Maria friss részei továbbra is 15:45-kor kezdődnek majd, a Megtört szívek új epizódjai is maradnak a 16:50-ös kezdési időpontban és a Tények is 18 órakor lesz. Az RTL Klub a híradó utáni szórakoztató reality-n kívül, továbbra is napi és heti sorozatokra építi a hétköznapot estéket, addig a TV2 szinte teljes egészben a Star Academy-ben bízik.

hirdetés

Az Édes Élet Holiday véget ér és a műsor normál verziója a SuperTV2-n folytatódik. Helyette, 19:25-kor az Ezek megőrültek! negyedik évada lesz látható. Októberben a produkciót egy másik reality, a Drágám add, az életed! második szezonja váltja.

A Jóban Rosszban – ahogy korábban beszámoltunk róla – 11 év után átkerül a SuperTV2-re. Augusztus 27-én indul a TV2 új nagyszabású tehetségkutatója, a Star Academy, melyről bővebben itt írtunk. A produkció a hétvégi nagy show mellett hétköznaponként 20:30-kor 80 perces összefoglalókkal jelentkezik.

A heti tartalmak 21:50-kor kezdődnek a TV2-n. Hétfőn jön a Star Academy – A jelölés, míg csütörtökön a Star Academy – A szembesítés – melyek 35 perc hosszúak lesznek -, a többi nap pedig filmek lesznek láthatóak. Csütörtökön az új reality extra adása után, 22:25-kor folytatódik az NCIS Magyarországon még nem látott epizódokkal. Ezen kívül főműsoridőben egyelőre nem vetít több premier sorozatot a tévéadó. Éjszaka, szerdán 23:50-kor azonban továbbra is új részekkel folytatódik a Lángoló Chicago, valamint hétfőn és pénteken az éjjel közepén szintén friss epizódokkal fut tovább a Zsaruvér.

Szombaton 18:50-kor jön a Star Academy Élő Show, mely hihetetlen hosszú, több mint három és fél órás lesz. Vasárnap az első hetekben még filmek kerülnek képernyőre, de valamikor szeptemberben indul a Sztárban sztár új évada. Ezeken kívül valamikor az év végén visszatér a Bumm! című vetélkedő és könnyen lehet, hogy olyan műsorok is képernyőre kerülnek, amiket még nem jelentettek be.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna