Jonathan Nolan és Lisa Joy számára nem ismeretlen a sci-fi sorozatok műfaja, hiszen a Westworld első két évadával már letették a névjegyüket. Az HBO produkciója a harmadik etapra már nem tudott eredményesen megújulni, a széria nézettsége is hatalmasat zuhant, illetve a fogadtatása is elég hűvös lett mind a szakma, mind a nézők részéről. A Westworld készítőpárosa most egy legendás videojátékos franchise, a Fallout feldolgozására adták a fejüket, amelyért világszerte milliók rajonganak.

A Fallout története a 22. és 23. századba kalauzol, egy posztapokaliptikus világba, ahol egy atomháborút követően Amerika a radioaktív bombák áldozatává vált, az emberek pedig földalatti Menedékekbe költöztek. A világ újjáépítése azonban nem egyszerű feladat, ugyanis martalócok, mutánsok és megzavarodott robotok vadásznak a túlélőkre. A Fallout videojátékos széria 1997-ben jelent meg először, melynek a harmadik és negyedik része is rendkívül népszerű lett, a 2018-ban megjelent Fallout 76 azonban nagyot bukott. A Fallout tévészéria az Amazon Prime kínálatába érkezik majd, a hír azért is érdekes, mert az HBO tavasszal bejelentette, hogy egy másik posztapokaliptikus játékból, a Last of Usból készítenek tévés adaptációt.

hirdetés

Kiszivároghatott, hogy melyik hónapban érkezik az Ázsia Expressz 5. évada a TV2-re

Az RTL-re érkezik a 2. évada egy korábban a TV2-n látható magyar sorozatnak

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

hirdetés