.

A vártnál rövidebbek lesznek a Trónok harca 8. évados epizódjai

Írta: RaulReal | 2019. március 12. 11:50
2017-ben még arról olvashattak a Trónok harca rajongói, hogy a 8. évad epizódjai akár kétórás hosszúságúak is lehetnek majd, David Nutter, a produkció rendezője azonban később ezeket az információkat megcáfolta. A közelmúltban a Prémiere magazin tette közzé, hogy nagyjából milyen hosszú részekre számíthatunk, ezek azonban csak hozzávetőleges számok voltak. Az HBO most hivatalosan is bejelentette, hogy az utolsó etap első felvonása 54 perces lesz, az évadpremiert követő epizód pedig 58 perces.
A Winter-Is-Coming nevű rajongói lap követői rájöttek, hogyan nézhetik meg a maradék négy rész hosszát is, így tudjuk, hogy a sorozat történelmének eddigi leghosszabb csatája, azaz a 8x03 60 perces lehet majd, a negyedik rész 1 óra 18 perces, az ötödik és a sorozatzáró hatodik epizód pedig 80-80 perces. A Trónok harca szezonjai mindig híresek voltak az évadzárók előtti részek fordulatairól, most is hasonló medöbbenésekre érdemes számítani a 8x05-ben, amelyekre így időt is hagynak. Csupán az évad második felében lesznek tehát a megszokottnál hosszabb, közel másfél órás részek, az első három epizód pedig a megszokott időtartammal jelentkezik majd. Érdekesség, hogy a nyitórész korhatár nélküli besorolást kapott, míg a többi epizód 18+ tartalommal érkezik, az HBO weboldalán található táblázat alapján. A Trónok harca 8. évada április 14-én mutatkozik be az HBO-n és az HBO GO-n, a magyar közönség az amerikai premierrel egy időben, április 15-én hajnalban nézheti meg a nagy finálé első felvonását. (Fotó: HBO)


További hírek

Emilia Clarke elárulta, mi volt számára a legnehezebb a Trónok harca 8. évados forgatása alatt

Ezért nem szeretett Nikolaj Coster-Waldau a Trónok harca első évadain dolgozni

Egy rajongó meg akarta verni a Trónok harca egyik királyát

Tényleg ingyen ki lehet próbálni a legnagyobb magyar online videotárat?



Hozzászólások