A 22. heti nézettség itt olvasható vissza. A 23. héten a TV2 az Éden Hotel helyett elkezdte ismételni a Hal a tortánt, mely katasztrofálisan teljesített és lehúzta az esti csatornaátlagot. Hétfő este brutálisan tarolt a Dr. Csont, mely 18-49-ben – legyőzve a Barátok köztöt – az első, míg teljesben az ötödik legnézettebb műsor volt a héten. Kedden a Castle, míg szerdán a Szulejmán hozott jól.

Csütörtökön közepes számokat produkált a Cobra 11. Pénteken egész elfogadható nézettséggel futott a Showder Klub. Szombaton a Forma 1 időmérő edzése, a Duna TV-n kiemelkedő eredményeket ért el, míg később a Miss Universe Hungary alacsony számokat szállított.

hirdetés

Vasárnap A TV2 elkövette azt a hatalmas és érthetetlen hibát, hogy Az ének iskolája fináléja, a Forma 1 esti, kanadai futama ellen ment. Ennek következtében, annak ellenére hogy döntő volt, nem nézték többen a műsort, mint egy normál adást. A fiatalok körében csak közepes nézettséggel ment és ugyan összlakosságban megnyerte a hetet, de egy utolsó adástól, ennél sokkal jobb eredmények várhatóak el. Később viszont tarolt az Összezárva Friderikusszal, Gyurcsánnyal. A műsor szezonzáró adása, a késői időpont ellenére 18-49-ben a nyolcadik, myg a teljes lakosság körében a harmadik helyen végzett.

Hétfő:
TV2: Emlékezz, Reina!: 245 ezer (14,6%), 18-49: 42 ezer (9%)
RTL: A vihar: 148 ezer (8,7%), 18-49: 27 ezer (5,7%)
TV2: Fiorella: 399 ezer (19,8%), 18-49: 83 ezer (13,2%)
RTL: A szerelem foglyai: 139 ezer (7%), 18-49: 35 ezer (5,6%)

Duna: Don Matteo 8×01: 322 ezer (10,4%), 18-49: 46 ezer (4,6%)
TV2: Tények: 668 ezer (24,6%), 18-49: 152 ezer (17,7%)
RTL: Híradó: 585 ezer (22,7%), 18-49: 148 ezer (18,3%)
RTL: Fókusz: 656 ezer (21,5%), 18-49: 212 ezer (21,3%)

Duna: Brown atya 1×08: 283 ezer (7,7%), 18-49: 39 ezer (3%)
Duna: Kékfény: 405 ezer (9,6%), 18-49: 80 ezer (5,1%)
TV2: Jóban Rosszban: 628 ezer (18,2%), 18-49: 140 ezer (11,8%)
TV2: Kuzey Güney – Tűz és víz: 460 ezer (11,3%), 18-49: 114 ezer (7,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 724 ezer (20,2%), 18-49: 304 ezer (24,3%)
RTL: Barátok közt: 929 ezer (22,1%), 18-49: 368 ezer (23,5%)

Duna: Bábel: 112 ezer (3%), 18-49: 24 ezer (1,6%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 466 ezer (11,9%), 18-49: 104 ezer (6,5%)
RTL: Dr. Csont 9×22: 752 ezer (19,3%), 18-49: 379 ezer (23,8%)

TV2: Beverly Hills-i zsaru (film): 210 ezer (9,8%), 18-49: 74 ezer (7,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 483 ezer (15,7%), 18-49: 215 ezer (15,2%)
RTL: Magyarul Balóval: 288 ezer (11,2%), 18-49: 110 ezer (9,2%)
RTL: Gyilkos elmék (ism.): 197 ezer (11,4%), 18-49: 87 ezer (10,1%)

Kedd:
TV2: Emlékezz, Reina!: 283 ezer (17,5%), 18-49: 36 ezer (7,6%)
RTL: A vihar: 144 ezer (8,9%), 18-49: 30 ezer (6,3%)
TV2: Fiorella: 466 ezer (22,9%), 18-49: 100 ezer (16,7%)
RTL: A szerelem foglyai: 149 ezer (7,4%), 18-49: 33 ezer (5,7%)

Duna: Don Matteo 8×02: 325 ezer (10,9%), 18-49: 37 ezer (4,2%)
TV2: Tények: 683 ezer (25,1%), 18-49: 160 ezer (20,2%)
RTL: Híradó: 606 ezer (23,1%), 18-49: 148 ezer (19,2%)
RTL: Fókusz: 630 ezer (21,3%), 18-49: 197 ezer (23%)

Duna: Rex felügyelő 2×12: 353 ezer (9,8%), 18-49: 41 ezer (3,7%)
Duna: Önök kérték: 277 ezer (6,6%), 18-49: 36 ezer (2,5%)
TV2: Jóban Rosszban: 648 ezer (18,9%), 18-49: 146 ezer (13,9%)
TV2: Kuzey Güney – Tűz és víz: 438 ezer (10,9%), 18-49: 69 ezer (5,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 648 ezer (18,2%), 18-49: 239 ezer (21,1%)
RTL: Barátok közt: 990 ezer (23,4%), 18-49: 350 ezer (23,6%)

TV2: Hal a tortán (ism.): 388 ezer (9,8%), 18-49: 94 ezer (6%)
RTL: Castle 5×17: 709 ezer (18%), 18-49: 305 ezer (19,4%)

TV2: Hawaii Five-0 4×17: 225 ezer (8,6%), 18-49: 66 ezer (5,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 438 ezer (14,5%), 18-49: 176 ezer (13,7%)
RTL: XXI. század: 320 ezer (12,7%), 18-49: 114 ezer (10,5%)

TV2: Last Resort – A belső ellenség 1×02: 144 ezer (9,3%), 18-49: 40 ezer (5,5%)
RTL: Magyarul Balóval: 223 ezer (11%), 18-49: 72 ezer (7,8%)

Szerda:
TV2: Emlékezz, Reina!: 298 ezer (17,6%), 18-49: 53 ezer (10,6%)
RTL: A vihar: 154 ezer (9%), 18-49: 43 ezer (8,6%)
TV2: Fiorella: 475 ezer (23,1%), 18-49: 122 ezer (19,1%)
RTL: A szerelem foglyai: 141 ezer (6,9%), 18-49: 28 ezer (4,4%)

Duna: Don Matteo 8×03: 311 ezer (10,9%), 18-49: 42 ezer (4,9%)
TV2: Tények: 646 ezer (25%), 18-49: 148 ezer (18,9%)
RTL: Híradó: 535 ezer (21,4%), 18-49: 132 ezer (17,3%)
RTL: Fókusz: 632 ezer (22,3%), 18-49: 192 ezer (22,5%)

Duna: Párizsi helyszínelők 7×03: 266 ezer (7,7%), 18-49: 39 ezer (3,6%)
Duna: Szabadság tér “89: 121 ezer (3%), 18-49: 23 ezer (1,6%)
TV2: Jóban Rosszban: 564 ezer (17,5%), 18-49: 126 ezer (12,4%)
TV2: Kuzey Güney – Tűz és víz: 502 ezer (12,9%), 18-49: 95 ezer (7,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 612 ezer (17,9%), 18-49: 237 ezer (21,6%)
RTL: Barátok közt: 1,013 millió (24,6%), 18-49: 357 ezer (24,3%)

Duna: Fapad 1×24: 133 ezer (3,3%), 18-49: 33 ezer (2%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 415 ezer (10,7%), 18-49: 123 ezer (7,7%)
RTL: Szulejmán 1×126: 782 ezer (20,5%), 18-49: 279 ezer (17,5%)

TV2: Sherlock és Watson 2×15: 199 ezer (7,7%), 18-49: 80 ezer (6,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 611 ezer (21,2%), 18-49: 214 ezer (16,4%)
RTL: Házon kívül: 479 ezer (20%), 18-49: 177 ezer (15%)

TV2: Lángoló Chicago (ism.): 104 ezer (6,6%), 18-49: 37 ezer (4,7%)
RTL: Magyarul Balóval: 240 ezer (12,9%), 18-49: 68 ezer (7,2%)

Csütörtök:
TV2: Emlékezz, Reina!: 294 ezer (17,2%), 18-49: 47 ezer (10,2%)
RTL: A vihar: 126 ezer (7,3%), 18-49: 22 ezer (4,8%)
TV2: Fiorella: 448 ezer (21,9%), 18-49: 88 ezer (14,4%)
RTL: A szerelem foglyai: 135 ezer (6,7%), 18-49: 20 ezer (3,4%)

Duna: Don Matteo 8×04: 322 ezer (11%), 18-49: 48 ezer (5,3%)
TV2: Tények: 666 ezer (24,9%), 18-49: 156 ezer (19,3%)
RTL: Híradó: 583 ezer (22,5%), 18-49: 144 ezer (18,7%)
RTL: Fókusz: 630 ezer (21,7%), 18-49: 209 ezer (23,1%)

Duna: Szívek doktora 3×17: 191 ezer (5,5%), 18-49: 45 ezer (3,9%)
Duna: Szálka avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán: 284 ezer (7%), 18-49: 92 ezer (6,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 623 ezer (18,9%), 18-49: 165 ezer (15,3%)
TV2: Kuzey Güney – Tűz és víz: 474 ezer (12%), 18-49: 88 ezer (6,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 647 ezer (18,6%), 18-49: 280 ezer (24%)
RTL: Barátok közt: 927 ezer (22,6%), 18-49: 321 ezer (22%)

Duna: Munkaügyek – IrReality Show 4×24: 87 ezer (2,2%), 18-49: 41 ezer (2,7%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 500 ezer (13%), 18-49: 97 ezer (6,4%)
RTL: Cobra 11 19×06: 666 ezer (17,7%), 18-49: 242 ezer (15,9%)

TV2: Doktor Rush 1×01: 289 ezer (11,2%), 18-49: 83 ezer (7,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 371 ezer (13,3%), 18-49: 128 ezer (10,2%)
RTL: Magyarul Balóval: 203 ezer (8,7%), 18-49: 72 ezer (6,6%)

TV2: Belső ellenfél 1×09: 129 ezer (8,2%), 18-49: 49 ezer (6,2%)
RTL: Brandmánia: 137 ezer (7,6%), 18-49: 54 ezer (6,1%)

Péntek:
TV2: Emlékezz, Reina!: 278 ezer (16,1%), 18-49: 41 ezer (8,3%)
RTL: A vihar: 140 ezer (8,1%), 18-49: 23 ezer (4,6%)
TV2: Fiorella: 421 ezer (21,2%), 18-49: 88 ezer (16,2%)
RTL: A szerelem foglyai: 147 ezer (7,4%), 18-49: 32 ezer (5,9%)

Duna: Labdarúgó-mérkőzés: Magyarország – Litvánia: 286 ezer (9,7%), 18-49: 74 ezer (8,3%)
Duna: Columbo: 325 ezer (8,4%), 18-49: 80 ezer (5,7%)
TV2: Tények: 598 ezer (24,3%), 18-49: 129 ezer (18,7%)
TV2: Jóban Rosszban: 559 ezer (18,3%), 18-49: 98 ezer (10,5%)
TV2: Kuzey Güney – Tűz és víz: 486 ezer (13,4%), 18-49: 76 ezer (6,4%)
TV2: Hal a tortán (ism.): 522 ezer (13,6%), 18-49: 104 ezer (7,2%)
RTL: Híradó: 540 ezer (22,9%), 18-49: 108 ezer (16,5%)
RTL: Fókusz: 557 ezer (20,6%), 18-49: 147 ezer (19,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 598 ezer (18,6%), 18-49: 244 ezer (24,3%)
RTL: Barátok közt: 857 ezer (22,5%), 18-49: 307 ezer (23,9%)
RTL: Showder Klub 15×07: 569 ezer (15,2%), 18-49: 252 ezer (17,4%)

TV2: Hazudj, ha tudsz! 2×01: 232 ezer (8,6%), 18-49: 105 ezer (8,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 372 ezer (12,6%), 18-49: 164 ezer (12,8%)
RTL: Magyarul Balóval: 258 ezer (10,1%), 18-49: 85 ezer (7,4%)

Duna: Formula 1 – Kanadai Nagydíj – Szabadedzés: 103 ezer (7,8%), 18-49: 57 ezer (8,3%)
TV2: Propaganda: 62 ezer (3,9%), 18-49: 35 ezer (4,3%)
RTL: Minden lében négy kanál 3×10: 185 ezer (10,8%), 18-49: 49 ezer (5,5%)

Szombat:
Duna: Gasztroangyal: 207 ezer (10,2%), 18-49: 33 ezer (5,1%)
TV2: Simlisek akcióban (film): 159 ezer (8,1%), 18-49: 29 ezer (4,5%)
RTL: Több mint sport (film): 90 ezer (4,7%), 18-49: 39 ezer (6%)

Duna: Formula 1 – Kanadai Nagydíj – Időmérő: 378 ezer (13,6%), 18-49: 143 ezer (15,2%)
TV2: Tények: 482 ezer (20,6%), 18-49: 115 ezer (15,7%)
TV2: Csak tudnám, hogyan csinálja (film): 269 ezer (9%), 18-49: 55 ezer (5,6%)
RTL: Híradó: 478 ezer (20,5%), 18-49: 108 ezer (14,8%)
RTL: Fókusz Plusz: 466 ezer (18,1%), 18-49: 116 ezer (13,4%)
RTL: A végzet ereklyéi – Csontváros (film): 476 ezer (14,5%), 18-49: 202 ezer (17,8%)

Duna: Ryan közlegény megmentése (film): 215 ezer (6,8%), 18-49: 81 ezer (5,8%)
TV2: Miss Universe Hungary 2015: 394 ezer (10,2%), 18-49: 115 ezer (7,6%)
TV2: S.O.S. Szerelem (film): 157 ezer (6,7%), 18-49: 98 ezer (8,7%)
RTL: Szex és New York 2. (film): 381 ezer (13%), 18-49: 183 ezer (13,8%)

Vasárnap:
Duna: Legenda a vonaton (film): 219 ezer (8,3%), 18-49: 43 ezer (4,5%)
TV2: Bölcsek kövére 2. – A Klump család (film): 119 ezer (4,5%), 18-49: 45 ezer (4,8%)
RTL: Nincs kettő négy nélkül (film): 477 ezer (18,2%), 18-49: 142 ezer (15%)

TV2: Tények: 593 ezer (19,3%), 18-49: 134 ezer (12,5%)
RTL: Híradó: 837 ezer (27,2%), 18-49: 262 ezer (24,4%)

Duna: Formula 1 – Kanadai Nagydíj – Futam: 619 ezer (14,6%), 18-49: 285 ezer (17,7%)
TV2: Az ének iskolája 3×10: 1,202 millió (30,2%), 18-49: 267 ezer (18,5%)
TV2: Összezárva Friderikusszal 1×07: 990 ezer (23,2%), 18-49: 265 ezer (15,4%)
TV2: A Vaslady (film): 166 ezer (8%), 18-49: 61 ezer (6,1%)
RTL: Cobra 11 (ism.): 590 ezer (16,8%), 18-49: 198 ezer (16,3%)
RTL: Exférj újratöltve (film): 516 ezer (11,9%), 18-49: 215 ezer (13%)
RTL: Az időutazó felesége (film): 374 ezer (13,6%), 18-49: 202 ezer (15,9%)

Tévécsatornák közönségaránya: (18-49, főműsoridő)
1. RTL Klub: 18,4%
2. TV2: 9,2%
3. COOL: 7,6%
4. Film+: 7,1%
5. Duna TV: 5,6%
6. VIASAT3: 3%

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd