Az Édes élet tavaly a TV2 egyik legsikeresebb műsora volt. 2014-ben azonban csökkenni kezdett a nézettsége, idén ősszel pedig már kifejezetten gyenge számokat produkált. A Celeb vagyok, ments ki innen! október 6-a indulása óta pedig kifejezetten pocsék eredményeket produkált.
A csatorna azonban nem szüntette meg rögtön a műsort, hanem átpakolta éjszakára és helyére berakta a Családi titkokat. Ezzel a lépéssel minden bizonnyal nem várták, hogy az Édes élet nézettsége nőni fog, hanem valószínűleg kipróbálták, hogy egy olcsóbb – korábban főműsoridőben sikeres – műsor miként hoz Berkiék sávjában. Az eredmény pedig egyértelmű volt, ugyan A Családi titkok sem teljesített jól, de több százalékponttal jobb eredményeket produkált, mint az Édes élet.

A TV2 hivatalos műsorában még nem jelölték a műsorváltozást, így nem tudni pontosan mi lesz majd helyette, de várhatóan a 23 órás tartalmak kerülnek majd előbbre. Amint ez pontosan kiderül, azonnal megírjuk.

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Kiírták a közmédia új vezérigazgatói pályázatát: ezek az elvárások

Látványos előzetest kapott a Netflix nagyszabású produkciója, ami a mozikban is látható lesz

Hangulatos előzetes érkezett a vadonatúj Baywatch sorozathoz

Az RTL leleplezte, mikor indul a Most Wanted testvérműsora, A visszavágó
