Az AXN-nek van egy olyan jó szokása, hogy időről-időre komoly sorozatsztárokat hoznak el a magyar sajtónak. Pár évvel ezelőtt a Lost főszereplőjét, Matthew Foxot, most pedig a Crossing Lines – Határtalanul, A szökés, és a Rejtélyek városa sztárját, William Fichtnert csábította a csatorna Budapestre. Az eseményen az Uránia Nemzeti Filmszínházban premier előtt láttuk a Crossing Lines 2. évadkezdését, majd egy panelbeszélgetésen vettünk részt, amelyet a Comment:com és az Index szerzője, Sixx vezényelt le. A rendezvényre az AXN meghívására látogattunk el.

A hollywoodi sztárokra általában jellemző, hogy ilyen-olyan allűrjeik vannak, esetleg nem szeretik az újságírókat. William Fichtnerre, a Crossing Lines – Határtalanul főhősére ez egyáltalán nem jellemző. Már, amikor megérkezett az Urániába, akkor megállt egy közös fotóra, és úgy sétált el a bámészkodó emberek között, mintha mi se lenne természetesebb annál, hogy ő itt van most. Márpedig nagy szó ez, még úgy is, hogy egyre több sorozatot hoznak Magyarországra, a Válaszcsapás és a Dracula csak kettő ezek közül, ami itt forog. Nagy presztízs, főleg, ha olyan korábbi alapsorozatok színészeit hozzák el a magyar csatornák, mint a rendkívül laza, és alapvetően nagyon szimpatikus Fichtner.

A színész a panelbeszélgetésen Sixxnek arról mesélt, hogyan jött rá, hogy Amerika és Európa között azért nem lenne egyszerű ingázni és, hogy hamarosan eldől, berendelik-e a Crossing Lines harmadik évadát. Érdekesség ugyanis, hogy Fichtner a sorozat miatt Prágába költözött. Mi arról faggattuk a hírességet, miben más ennek a páneurópai szériának a forgatása A szökéshez képest, és annak is utánajártunk, mennyire tartja magát a sztár antihős alkatnak. Elég, ha Mahone-ra gondolunk, ugye.
Az AXN eseménye picivel több mint két órás volt, és egy állófogadással zárult. Itt William Fichtnerrel személyesebben is lehetett találkozni. A színész ugyanis elég lelkesen osztogatta az autogramokat, sőt még közös fotókat is lehetett vele készíteni. Ez pedig nagyon sokat hozzáadott a hangulathoz.

hirdetés

A szökésben mellékszereplőként üldözte Michael Scofieldet és Lincoln Burrowst, míg itt, a Crossing Lines – Határtalanulban főszereplőként ered a bűnözők nyomába. Melyik feladatkört tartja nagyobb kihívásnak, amikor hétről-hétre kell meggyőznie a nézőket, vagy mikor kevesebb játékidőben muszáj brillíroznia?
Ilyen szempontból nem szoktam a karaktereket elemezni. Ha az ember kevesebbet van képernyőn, akkor több ideje van arra, hogy otthon legyen, vagy épp elmenjen az edzőterembe. A Crossing Lines – Határtalanul második évadában egyébként még többet leszek főszerepben, mint az elsőben. Ennek örülök is. De mindkét szerepkörrel ki vagyok békülve.

Mennyiben tartja magát antihős alkatnak?
Privátban? Semennyire. Ha a feleségem parancsba adja, hogy pucoljam ki a garázst, akkor megyek és megcsinálom. Ettől eltekintve az akarok lenni, antihős! Próbálom elérni, hogy akként tartsanak számon, de egyelőre még nem jött össze a dolog.

Mit gondol, A szökéshez képest az új sorozatának a forgatása mennyiben különbözik?
A legnagyobb különbség, hogy a Crossing Lines – Határtalanul Európában forog. Nem csak sorozatoknál, de filmeknél is sokszor megcsinálják azt, hogy az egyik város a képernyőn egy másikat „játszik”. Torontóban készülnek a felvételek, de New Yorknak adják el. Forgattam már filmet Los Angelesben, a sivatagban is, amit aztán a nézők New York északi részeként könyveltek el a történet szerint. A trükk az volt, hogy teherautókra raktak bokrotokat, és azokat forgatták olyan szögekbe, hogy azt a hatást keltsék, hogy egy hegyvidéken vagyunk. A Crossing Linesban a nyomozások több európai ország határát is átlépik, és olyan elemmel van felvértezve, ami sok más sorozatnál nincsen jelen. A széria elején már biztos volt, hogy Európában forgatunk, eredeti helyszíneken. Dél-Franciaország mellett Prágában is forgatunk, utóbbi város számos másikat imitálni tud. De például a budapesti hidakat sem lehet nagyon mással összekeverni. És ez a sorozat nagy erőssége, hogy ezeket az eredeti helyszíneket bemutatja.

(A Crossing Lines – Határtalanul második évada az AXN-re szeptember 24-én, 21:00-kor érkezik.)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban