Már régóta köztudott, hogy árulják a második legnagyobb magyar csatornát. Ma viszont a TV2 vezetése hivatalosan is bejelentette a dolgozóknak, hogy az eddigi német tulajdonos, az ProSiebenSat1-csoport eladja az országos kereskedelmi csatornát – tudta meg az index.

Az oldal információi szerint a mostani nagy bejelentésen Simon Zsolt a dolgozóknak mondta el, hogy ő maga vette meg a csatornát a TV2 gazdasági igazgatójával Yvonne Dederick-kel közösen. Azt az index információi szerint Simon is elismerte, hogy nincs ekkora magántőkéjük, de hogy milyen befektetői csoportokkal működik együtt, azt nem árulta el munkatársainak sem.

Arról, hogy mégis mennyit ér a TV2, Simon szintén nem beszélt. De a cég piaci helyzetét, üzleti lehetőségeit ismerve az eladási ár annak ellenére tízmilliárdos nagyságrendű, hogy a TV2 árbevétele 2012-ben 12,5 százalékot csökkent egy év alatt, és 2010 és 2012 között összesen 18 milliárd forintos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni – írja az index.

A hír kapcsán megkerestük a TV2-t is. “Az üggyel kapcsolatban a tulajdonos ProSiebenSat1-el közösen hétfőn adunk ki egy sajtóközleményt” – mondta el Koltay Tamás a csatorna szóvivője a SorozatWikinek. Ezek szerint a hír igaz lehet és napokon belül a TV2 hivatalosan is tájékoztatja a nyilvánosságot. (fotó: TV2)

hirdetés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője