A színész, a forgatókönyvíró és a rendező egytől-egyig vérprofi szakemberek, akik nem köldöknézéssel sajátították el a filmezés csínját-bínját, hanem fizetést is szeretnek kapni az erőfeszítéseikért. Ha jószívű szamaritániusokra kíváncsi az ember, másfelé kell keresgélni – tudtuk meg Hajós Andrástól, aki a Társas játék díszbemutatóján október 3-án este vezette be picit az újságírókat és az HBO meghívott vendégeit a televíziózás rejtelmeibe. Vasárnap, október 6-án, 20:00-tól folytatódik a kábelcsatorna sikersorozata, melyet olyan sztárok köszöntöttek a RAM Colosseumban, mint Palvin Barbara, Kamarás Iván, Szabó Győző, Osvárt Andrea, vagy Tilla és Liptai Claudia.

Az HBO díszbemutatóinak jól bevált helyszínévé lett a RAM Colosseum, hiszen annak idején, még 2011-ben a Társas játék első évadát és a Terápia című 40 részes napi sorozatot is itt mutatták be a közönségnek. A tévécsatorna ezúttal is kigöngyölítette a sztárok, fotósok, újságírók és meghívott vendégek elé a vörösszőnyeget, Cannes és a nagy filmbemutatók szelleme zengte megint át a domináns épületet. Az eseményen felsorakoztak a Társas játék sztárjai, így Martinovics Dorina, Simon Kornél, Thuróczy Szabolcs, és Pokorny Lia is tiszteletüket tették, hogy csak a széria legnagyobb húzóneveit emlegessük. De végre bemutatkoztak az új arcok is a publikum előtt, így Udvaros Dorottya és Parti Nóra is, na meg persze ne feledkezzünk meg Sztarenki Dóráról sem, aki kapott egy apró szerepet a Terápia után a Társas játékban is. Így ő is megjelent a rendezvényen. A fiatal színésznő egyértelműen az HBO nagy felfedezettje.
Maga a rendezvény egyébként a kötelező fotózkodáson kívül még egy nagy eseményből állt, hiszen a vendégek megtekinthették a Társas játék második évadának első három részét is. Ezek teljes egészében magyar forgatókönyv alapján készültek, ahogy a maradék 10 epizód is, amit még mi se láthattunk. De az élményeinkről természetesen kritika formájában beszámolunk majd, KTL fogja értékelni a kezdést, sőt a SorozatWikit képviselve részt vett az HBO által szervezett villámrandikon is, itt interjúkat készített a stáb legjavával. Ezen mindössze 8 újságíró beszélhetett 3-3 percet a sorozat sztárjaival. Hamarosan ezeket is leközöljük. A felvezetés részeként a már említett Hajós András csapott egy rögtönzött stand-up comedyt és elmesélte, hogy ő bizony bolondul a filmezésért, a Star Treket is kívülről fújta tinédzser korában, még ha a csajok ezt nem is nagyon értékelték. Pedig a protonágyú és a fénysebesség menő dolgok. A vetítés előtt a közönség elé lépett Benda Gergely, az HBO country managere a folytatás minőségét dicsérte, majd pedig a Herendi Gábor – Fazakas Péter rendezőpáros egyezett meg abban, a folytatás azért fogja megütni a “When Shall We Kiss” című eredeti változat első évados feldolgozásának minőségét, mert ők ketten komoly összhangban dolgoztak. Így észre se veszi majd az ember, hogy ténylegesen két különböző ember rendezte az epizódokat.

hirdetés

Gazsó György, a sorozat Antalja számos alkalommal nyilatkozott úgy, hogy ez bizony nem romkom, hanem komoly drámai elemekkel teli produkcióról beszélünk. Mindez pedig a második évadban különösen ki fog jönni. Az a néhány jól megfigyelhető lényegi változás, ami kritikánkból ki fog derülni a közönséget sem hagyta elégedetlenül, ilyen komoly üdvrivalgásokat legtöbbször a színházakban hall csak az ember. És tulajdonképpen erről is van szó, hiszen a színészek jól képzett szakemberek, akik igazán profi munkát végeznek, a játékuk pedig az összehangolt munkának köszönhetően ilyen élvezhető. A Társas játék ugyanis 2013 legigényesebb magyar tévés produkciójának a címére pályázik most, és nagy is az esélye, hogy elnyeri a képzeletbeli címet.
A vetítés végén mind a színészek, mint a készítők komoly tapsvihart kaptak, a levezetésként szolgáló közös italozás, eszegetés közben pedig barátságosan vegyültek el a vendégek között. Gazsó György számított egyébként az egyik legnépszerűbb figurának az after-partyn, vele legalább annyian akartak közös fényképet, mint Thuróczy Szabolccsal, akit a női közönség főleg mély baritonja miatt kedvel. Alább végigböngészhető, miért is tartjuk az HBO díszbemutatóit a legnívósabb tévés eseményeknek jelenleg Magyarországon. (fotók: SorozatWiki/Sdg)



Palvin Barbi még a szokásosnál is szebben festett

Thuróczy Szabolcs büszkén feszített Balsai Móni mellett

Simon Kornél és Martinovics Dorina, a Társas játék Rómeója és Júliája

Pokorny Lia és Gazsó György még ilyenkor is hűek szerepükhöz

Balról-jobbra: Till Attila és felesége, Bereczki Zoltán és Csákányi Eszter, a Terápia sztárja

A második évad egyik nagy visszatérője lesz Básti Juli

Újabb feltörekvő sztárjelölt az HBO-n, akit Döbrösi Laurának hívnak

Tornyi Ildikó és Parti Nóra jó hangulatban voltak

A csütörtöki premier előtt a sorozat készítői pózolnak

Kijár a taps a stábnak

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna