A tavalyi évben sok szereplő távozott a Barátok köztből és úgy nézz ki, ez idén sem lesz másképp. Az év elején tűnt el R. Kárpáti Péter és Szabó Kitti a sorozatból. Míg a Péter által alakított karakter, Berényi András a történet szerint tragikus körülmények között meghalt, addig a Lindát megformáló Kitti helyére egy új lány, Munkácsy Kata érkezett. Március elején megint két szereplő távozott, a Kingát megformáló Balogh Edina terhesség miatt, míg a Szabit alakító Bozsek Márk dramaturgiai okok miatt, a történt szerint egy időre külföldre utazott. Áprilisban a sor tovább folytatódott és a Barátok közt eredeti szereplője, Várkonyi András is eltűnt a sorozatból. A Vili bácsit alakító színész súlyos betegség miatt szünetelt, de azóta már vissza is tért.

Most pedig újabb távozásról kell hírt adnunk. A Berényi Balázst alakító Aradi Balázs otthagyja a produkciót – írja Blikk. Tavaly már próbált bejutni a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de akkor nem sikerült, így maradt a sorozatban. “Újra megpróbáltam, jelenleg a harmadik rostánál tartok, várhatóan a jövő héten kiderül, sikerült-e a felvételi. De ha véletlenül az idén sem úgy alakul, ahogy szeretném, vannak más terveim. Elképzelhető, hogy külföld felé veszem az irányt, és ott folytatom a tanulmányaimat – mondta a Blikknek Aradi Balázs, aki azt is elárulta, nagyon hálás a sorozatnál eltöltött éveknek, így közel négy év után fájó szívvel int búcsút. Jelenleg a felvételi a legfontosabb a számára, de tanulva a tavalyi felvételi stresszből, most rápihent a rostákra.” – mondta Balázs az újságnak.
Azt hogy a karakterével mi lesz, biztosan még nem tudni, de könnyen lehet, hogy egy új szereplő veszi át a helyét. Egy hete volt egy Barátok közt válogatás, melyen pont 20-22 év közötti fiúk jelentkezését várták, így könnyen elképzelhető, hogy az új Balázst keresték akkor. Amint kiderülnek további részletek, azonnal megírjuk. (fotó: RTL Sajtóklub)

hirdetés

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát

Berendelték az egyik Star Trek sorozat következő évadát

Ezek a vadonatúj filmek érkeznek áprilisban a Netflixre

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának első hetének vendégei

Hétfőtől minden hétköznap estét érintő komolyabb műsorváltozás lesz az RTL-en

hirdetés