A hét az RTL-es hírektől zengett. Szinte mindennap jött egy friss infó, melyek nagyban érinthetik az RTL Klub és az RTL II műsorait. Több népszerű arc távozik a csatornacsaládtól, de néhány új is érkezik, valamint egy új produkciót is bejelentettek, mely már hétfőn elindul.
Rögtön a hét elején kiderült, hogy Friderikusz Sándor távozik a Legyen Ön is Milliomos műsorvezetői székéből és otthagyja az RTL II-t. A népszerű házigazda szerződése lejárt, így békében válik meg a cégtől. Friderikusz a konkurens csatornához, a TV2-höz igazol. A késő tavasszal induló Az ének iskolája című új énekes formátumot vezeti majd, ahol gyerekek énekelnek ismert hazai előadókkal.
Pár napja sajtóközleményben jelentette be az RTL Klub, hogy új reggeli műsort indít. A 8:08 – Minden reggel című produkció hétköznaponként 8:08-tól 10 óráig lesz képernyőn. A műsor két házigazdája Teszári Nóra (a képen balról a második) és Somogyi Zoltán (a képen középen) lesznek. “A 8:08 – Minden reggel azoknak szól, akik úgy érzik, hogy fontos, hogy lépést tartsanak a világ változásaival és igénylik, hogy mindig naprakészek legyenek a legfontosabb kérdésekben, legyen az közéleti, egészségügyi, gyermeknevelési, párkapcsolati vagy éppen szépségápolással, divattal kapcsolatos téma. A stúdióban elismert és hiteles szakértők segítenek majd tájékozódni az élet legkülönfélébb dolgaiban, ezzel is segítve a nézőket, hogy minden információt megkapjanak, hogy dönteni tudjanak mindennapi problémáik megoldásában.” – olvasható a csatorna anyagában.
A hétvégén pedig egy még fontosabb távozás is kiderült. Az X-Faktorból Malek Miklós és Ördög Nóra után, Keresztes Ildikó is kilép. “Huszonöt éve élek és létezem színpadon, most szeretnék újra teljes gőzzel a hivatásomra koncentrálni. Természetesen a három mentori évem nagyon szép volt, egy egészen új szerep, de azt gondolom, talán itt az ideje, hogy ennek most pontot tegyek a végére” – monda el az énekesnő a Blikknek. Az, hogy Geszti Péter és Nagy Feró marad-e az ősszel induló 4. szériában, még nem tudni.