A 3. heti nézettség itt olvasható vissza. A 4. héten hétfőn az NCIS ismétlésének második fele teljesben legyőzte az RTL-es Csont nélkült, de 18-49-ben utóbbi hazavágta a TV2 krimisorozatát. Az NCIS: LA korábban már látott epizódja mindkét korcsoportban felülkerekedett A főnök új részén. A keddet az RTL-es Castle-Döglött akták kombó egészen jó nézettséggel uralta, de a XXI. század is legyőzte a TV2-n futó Hősök friss epizódját. Szerdán 1 millió alá csökkent a Szulejmán, illetve a célközönség körében is jókorát zuhant a történelmi széria. Pénteken finálézott a Voice, mely a végére ugyan újra 1,1 millió embert ültetett le a képernyők elé, de a Fókusztól és a Barátok közttől most is kikapott. Így már biztosan állítható: a TV2 szuperprodukciója nem váltotta be a hozzá fűzött nézettségi reményeket. Az Odaát 4. szezonja is véget ért, bár ez nem sok embert kötött le. Szombaton debütált a modern Sherlock és Watson a TV2-n, melynek premierjére nem sokan voltak kíváncsiak. Vasárnap a Cobra 11 új etapja viszont igencsak sikeresen mutatkozott be, egyedül az első fél órában nézték többen a TV2 Naplóját a teljes lakosság körében, míg 18-49-ben az RTL akciósorozata volt végig az élen.

Hétfő:
TV2: Tények. 1,163 millió (26,2%), 18-49: 342 ezer (22,9%)
TV2: Családi titkok. 1,102 millió (22,2%), 18-49: 407 ezer (23,4%)
RTL: Híradó. 1,533 millió (34,2%), 18-49: 439 ezer (29,9%)
RTL: A kód. 1,348 millió (27,7%), 18-49: 396 ezer (23,3%)

hirdetés

TV2: Bűnök és szerelmek. 918 ezer (18,1%), 18-49: 341 ezer (18,1%)
RTL: Fókusz. 1,352 millió (26,7%), 18-49: 461 ezer (24,6%)
TV2: Jóban rosszban. 955 ezer (18,6%), 18-49: 357 ezer (17,6%)
RTL: Barátok közt. 1,651 millió (32,2%), 18-49: 630 ezer (31,3%)

TV2: NCIS. (ism) 753 ezer (17,9%), 18-49: 306 ezer (16,7%)
RTL: Csont nélkül 1×03. 723 ezer (17,6%), 18-49: 394 ezer (21,8%)
TV2: NCIS – Los Angeles. (ism) 509 ezer (18,3%), 18-49: 205 ezer (15,1%)
RTL: A főnök 5×02. 352 ezer (13,4%), 18-49: 177 ezer (13,8%)
TV2: Különleges ügyosztály. 298 ezer (18,3%), 18-49: 114 ezer (14,2%)
RTL: A Dakar -2013. 250 ezer (14%), 18-49: 122 ezer (13,6%)

Kedd:
TV2: Tények. 1,159 millió (25,8%), 18-49: 378 ezer (24,4%)
TV2: Családi titkok. 1,064 millió (21,9%), 18-49: 409 ezer (23,6%)
RTL: Híradó. 1,543 millió (34,5%), 18-49: 496 ezer (32,4%)
RTL: A kód. 1,317 millió (27,5%), 18-49: 417 ezer (24,7%)

m1: Egyszer volt, hol nem volt 1×19. 257 ezer (5,1%), 18-49: 76 ezer (4%)
TV2: Bűnök és szerelmek. 848 ezer (16,9%), 18-49: 341 ezer (17,6%)
RTL: Fókusz. 1,368 millió (27,3%), 18-49: 478 ezer (25%)

m1: Camelot 1×03. 187 ezer (4%), 18-49: 48 ezer (2,4%)
TV2: Jóban rosszban. 953 ezer (18,8%), 18-49: 373 ezer (18,2%)
RTL: Barátok közt. 1,619 millió (32%), 18-49: 621 ezer (30,5%)

TV2: Hirtelen halál. 323 ezer (10,1%), 18-49: 152 ezer (10,2%)
RTL: Castle 3×23. 1,029 millió (26,5%), 18-49: 453 ezer (25,7%)
RTL: Döglött akták 6×23. 644 ezer (24,7%), 18-49: 289 ezer (23%)

TV2: Hősök 4×10. 113 ezer (7,9%), 18-49: 53 ezer (7,6%)
RTL: XXI. század. 334 ezer (19,9%), 18-49: 143 ezer (17,4%)

Szerda:
TV2: Tények. 1,120 millió (25,6%), 18-49: 356 ezer (22,2%)
TV2: Családi titkok. 1,005 millió (20,7%), 18-49: 355 ezer (19,5%)
RTL: Híradó. 1,470 millió (33,7%), 18-49: 449 ezer (28,2%)
RTL: A kód. 1,323 millió (27,7%), 18-49: 435 ezer (24,4%)

M1: Bosszú 1×20. 371 ezer (7,3%), 18-49: 97 ezer (4,9%)
TV2: Bűnök és szerelmek. 871 ezer (17,1%), 18-49: 354 ezer (17,7%)
RTL: Fókusz. 1,329 millió (26,3%), 18-49: 456 ezer (23,3%)
TV2: Jóban Rosszban. 963 ezer (19,1%), 18-49: 370 ezer (17,5%)
RTL: Barátok közt. 1,579 millió (31,2%), 18-49: 619 ezer (29,3%)

TV2: Columbo. (film) 549 ezer (15,9%), 18-49: 234 ezer (14,5%)
RTL: Szulejmán. 980 ezer (24,1%), 18-49: 350 ezer (18,8%)
RTL: Házon kivül. 565 ezer (20%), 18-49: 185 ezer (13,7%)
RTL: Reflektor 293 ezer (12,8%), 18-49: 95 ezer (8,6%)

TV2: Ügyféllista 1×10. 288 ezer (17,5%), 18-49: 127 ezer (15,5%)
RTL: Az átok 2. (film) 132 ezer (11,3%), 18-49: 53 ezer (9%)

Csütörtök:
TV2: Tények. 1,295 millió (29,1%), 18-49: 373 ezer (24,2%)
TV2: Családi titkok. 1,134 millió (22,6%), 18-49: 395 ezer (21,2%)
RTL: Híradó. 1,513 millió (34,6%), 18-49: 471 ezer (31,4%)
RTL: A kód. 1,377 millió (28%), 18-49: 455 ezer (25,3%)

TV2: Bűnök és szerelmek. 873 ezer (17,2%), 18-49: 336 ezer (16,8%)
RTL: Fókusz. 1,215 millió (23,9%), 18-49: 476 ezer (24,2%)
TV2: Jóban Rosszban. 944 ezer (18,7%), 18-49: 359 ezer (17,7%)
RTL: Barátok közt. 1,523 millió (30%), 18-49: 621 ezer (30,4%)

TV2: Rövid pórázon. (film) 462 ezer (14,2%), 18-49: 199 ezer (13,6%)
RTL: Szükségállapot. (film) 635 ezer (21,3%), 18-49: 351 ezer (25,6%)
TV2: Grimm 2×08. 225 ezer (13,9%), 18-49: 118 ezer (14,1%)

Péntek:
TV2: Tények. 1,121 millió (25,7%), 18-49: 367 ezer (24,1%)
RTL: Híradó. 1,518 millió (34,8%), 18-49: 462 ezer (30,3%)
TV2: Bűnök és szerelmek. 809 ezer (17,1%), 18-49: 302 ezer (18,1%)
RTL: A kód. 1,381 millió (28,3%), 18-49: 448 ezer (25,5%)

TV2: Jóban Rosszban. 1,058 millió (20,8%), 18-49: 402 ezer (21,3%)
TV2: The Voice – Magyarország hangja. 1,099 millió (25,6%), 18-49: 442 ezer (24,5%)
RTL: Fókusz. 1,376 millió (26,9%), 18-49: 478 ezer (24,2%)
RTL: Barátok közt. 1,559 millió (30,7%), 18-49: 571 ezer (28,1%)
RTL: CSI: A helyszínelők 1×19. 842 ezer (19,2%), 18-49: 354 ezer (19,0%)
RTL: Gyilkos elmék. (ism.) 528 ezer (15,9%), 18-49: 240 ezer (16,2%)

TV2: A köd. (film) 215 ezer (16,5%), 18-49: 106 ezer (16,2%)
RTL: Odaát 4×22. 219 ezer (12,2%), 18-49: 109 ezer (12,3%)

Szombat:
TV2: Tények. 1,119 millió (25,1%), 18-49: 351 ezer (22,0%)
RTL: Híradó. 1,175 millió (26,3%), 18-49: 369 ezer (23,0%)

TV2: Sherlock és Watson 1×01. 786 ezer (16,6%), 18-49: 320 ezer (18,3%)
TV2: Titkok könyvtára 2. – A visszatérés Salamon kincséhez. (film) 791 ezer (16,0%), 18-49: 441 ezer (22,0%)
RTL: Fókusz Plusz. 1,109 millió (23,7%), 18-49: 339 ezer (19,8%)
RTL: Az istenek a fejükre estek 2. (film) 1,122 millió (22,5%), 18-49: 405 ezer (20,6%)

TV2: Amerikai pite 3. – Az esküvő. (film) 409 ezer (12,2%), 18-49: 267 ezer (16,4%)
TV2: A köd. (film) 111 ezer (7,8%), 18-49: 78 ezer (10,6%)
RTL: Több mint testőr. (film) 694 ezer (21,1%), 18-49: 317 ezer (20,0%)

Vasárnap:
TV2: Tények. 1,224 millió (25,3%), 18-49: 371 ezer (20,9%)
RTL: Híradó. 1,254 millió (25,8%), 18-49: 492 ezer (27,6%)
TV2: Napló. 1,341 millió (25,8%), 18-49: 452 ezer (22,9%)
RTL: Cobra 11 17×01. 1,330 millió (25,5%), 18-49: 529 ezer (26,8%)

TV2: Shrek. (film) 687 ezer (13,6%), 18-49: 398 ezer (19,2%)
RTL: Taxi 2. (film) 1,027 millió (20,4%), 18-49: 440 ezer (21,3%)

TV2: A belső ember. 506 ezer (18,5%), 18-49: 276 ezer (21,1%)
RTL: Fekete lyuk. (film) 495 ezer (16,6%), 18-49: 273 ezer (19,1%)
RTL: Portré. 199 ezer (12,4%), 18-49: 112 ezer (13,9%)

Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő)
1. RTL: 23,4%
2. TV2: 18,9%
3. Cool: 6,1%
4. m1: 4,2%
5. Film+: 4,1%
6. Viasat3: 3,9%

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban