Amerikában meglehetősen erős kampányt kapott az Ügyféllista (The Client List) című drámasorozat, amivel a Lifetime csatorna legfőképp a női közönséget célozta be, az erősen 18+ téma azonban minden bizonnyal az erősebb nemet is a távkapcsolóért való mozdulásra csábította. Jennifer Love Hewitt (képünkön) ugyanis a posztereken igencsak segítségül hívta másodlagos nemi jellegeit is a reklámhoz, a kifutók főszereplőjéből lett masszőz sztorija pedig mivel jól teljesített, a 10 epizódos első szezon után megkapta a második évados berendelését is. Idehaza a TV2 fogja vetíteni a szériát, november 14-én, 22:20-tól. A késői kezdés a téma és a tálalás miatt abszolút indokolt, a kertévét pedig dicséret illeti, ugyanis alig fél év telt el mindössze az Ügyféllista tengerentúli premierje óta.
A történet hivatalos ismertetője: Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz anyagi körülmények között él a férjével, aki egy baleset miatt parkolópályára kényszerült. A család feje felett összecsapnak a hullámok, el akarják ugyanis árverezni a házukat. A háromgyermekes asszony ezért munkát keres, hogy biztosítani tudja a családja megélhetését. Végül egy masszázsszalonban helyezkedik el. Ám hamarosan rájön, hogy az ügyfelei elvárása nem merül ki egy kellemes masszázsban. Samantha így titokban prostituált lesz, hogy pénzt keressen…


Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada
