A 7. heti nézettség itt olvasható vissza. A 8. héten délutánonként elindultak az RTL Klub új sorozatai. A Marichuy – A szerelem diadala már az első héten jól kezdett, hisz legyőzte az eddig sikeres TV2-s La Pola című szériát. A Teresa eddig nem tudott jó számokat hozni, de ezen a héten már nem az Eva Luna megy majd ellene. A 18-49-es főműsoridős nézettségi listán az elmúlt két hétben az m1 közönségaránya hatalmasat zuhant, míg a Viasat3 folyamatosan erősödött. Hétfőn az NCIS ismétlése most is bőven csatornaátlag fölött teljesített, de a ValóVilág most is legyőzte. Az NCIS: Los Angeles korábbi epizódja simán leverte a nagyon gyengén teljesítő Nagyágyúkat. A Hacktion-nek továbbra is botrányosan alacsony nézettsége van. Kedden és csütörtökön tarolt a VV összefoglalója, kiválasztása és kihívása. Pénteken a ValóVilág párbaja ugyan teljes lakosságban legyűrte a Megasztár utolsó válogatóját, de a fontosabb 18-49-es korosztályban csak megszorongatni tudta. A Grimm a reality extra adásától nagyon kikapott. Vasárnap a Cobra 11 a fiatalok körében, míg a ValóVilág fináléja mindkét korcsportban tarolt. Utóbbi ugyan nagyon magas közönségarányt hozott 18-49-ben, de az Aladdin után csak a második legnézettebb műsor volt a héten, a VV4 nézettségétől pedig messze elmaradt.

Hétfő:
TV2: La Pola. 575 ezer (19,8%), 18-49: 99 ezer (10,7%)
RTL: Marichuy – A szerelem diadala. 474 ezer (17,2%), 18-49: 123 ezer (13,2%)
TV2: Eva Luna. 962 ezer (24,9%), 18-49: 191 ezer (15,5%)
RTL: Teresa. 501 ezer (13,0%), 18-49: 130 ezer (10,5%)

hirdetés

TV2: Tények. 1,309 millió (27,5%), 18-49: 393 ezer (24,6%)
RTL: Híradó. 1,211 millió (26,0%), 18-49: 394 ezer (25,5%)
TV2: Aktív. 868 ezer (16,8%), 18-49: 318 ezer (17,1%)
RTL: Fókusz. 1,130 millió (22,1%), 18-49: 370 ezer (20,5%)
TV2: Jóban rosszban. 1,061 millió (20,1%), 18-49: 375 ezer, (18,7%)
RTL: Barátok közt. 1,397 millió (26,6%), 18-49: 528 ezer (26,6%)

m1: Hacktion 2×02. 167 ezer (3,7%), 18-49: 50 ezer (2,6%)
TV2: NCIS. (ism.) 959 ezer (20,8%), 18-49: 427 ezer (21,8%)
RTL. Valóvilág. 1,149 millió (25,5%), 18-49: 443 ezer (23,0%)

TV2: NCIS: Los Angeles. (ism.) 701 ezer (21,0%), 18-49: 269 ezer (17,3%)
RTL: Nagyágyúk 1×08. 434 ezer (14,0%), 18-49: 210 ezer (14,3%)

Kedd:
TV2: La Pola. 562 ezer (21,3%), 18-49: 100 ezer (11,9%)
RTL: Marichuy – A szerelem diadala. 396 ezer (15,1%), 18-49: 123 ezer (14,7%)
TV2: Eva Luna. 999 ezer (27,5%), 18-49: 206 ezer (17,5%)
RTL: Teresa. 468 ezer (13,1%), 18-49: 140 ezer (12,1%)

TV2: Tények. 1,336 millió (28,8%), 18-49: 427 ezer (27,4%)
RTL: Híradó. 1,134 millió (24,8%), 18-49: 355 ezer (23,2%)
TV2: Aktív. 850 ezer (17,1%), 18-49: 297 ezer (16,8%)
RTL: Fókusz. 1,133 millió (23,2%), 18-49: 407 ezer (24,0%)
TV2: Jóban rosszban. 1,094 millió (21,2%), 18-49: 389 ezer (19,6%)
RTL: Barátok közt. 1,491 millió (29,1%), 18-49: 550 ezer (28,2%)

TV2: Bőrnyakúak. (film) 447 ezer (11,6%), 18-49: 232 ezer (14,1%)
RTL: Valóvilág. 1,307 millió (29,6%), 18-49: 491 ezer (26,3%)
RTL: Valóvilág – Kiválasztás. 1,205 millió (37,3%), 18-49: 466 ezer (33,1%)
RTL: Házon kívül. 657 ezer (28,5%), 18-49: 272 ezer (25,4%)

Szerda:
TV2: La Pola. 511 ezer (19,4%), 18-49: 89 ezer (11,3%)
RTL: Marichuy – A szerelem diadala. 458 ezer (17,7%), 18-49: 131 ezer (16,6%)
TV2: Eva Luna. 984 ezer (26,7%), 18-49: 219 ezer (19,5%)
RTL: Teresa. 416 ezer (11,5%), 18-49: 121 ezer (11,1%)

TV2: Tények. 1,337 millió (29,7%), 18-49: 404 ezer (27,0%)
RTL: Híradó. 1,058 millió (23,9%), 18-49: 311 ezer (21,4%)
TV2: Aktív. 907 ezer (18,4%), 18-49: 327 ezer (18,7%)
RTL: Fókusz. 1,053 millió (21,9%), 18-49: 369 ezer (22,0%)

m1: Párizsi helyszínelők 2×10. 470 ezer (9,3%), 18-49: 100 ezer (5,4%)
TV2: Jóban rosszban. 1,078 millió (21,2%), 18-49: 355 ezer (18,8%)
RTL: Barátok közt. 1,318 millió (26,0%), 18-49: 519 ezer (27,9%)

TV2: Különvélemény (film) 381 ezer (11,8%), 18-49: 247 ezer (17,3%)
RTL: Valóvilág. 1,199 millió (27,2%), 18-49: 436 ezer (24,2%)
RTL: Gyilkos elmék. (ism.) 596 ezer (20,6%), 18-49: 271 ezer (20,1%)
RTL: Reflektor. 342 ezer (17,6%), 18-49: 147 ezer (15,1%)
RTL: A fogoly. (film) 192 ezer (16,6%), 18-49: 80 ezer (13,3%)

Csütörtök:
TV2: La Pola. 613 ezer (22,0%), 18-49: 92 ezer (11,8%)
RTL: Marichuy – A szerelem diadala. 464 ezer (17,1%), 18-49: 128 ezer (16,9%)
TV2: Eva Luna. 1,067 millió (28,7%), 18-49: 211 ezer (19,5%)
RTL: Teresa. 451 ezer (12,3%), 18-49: 119 ezer (11,2%)

TV2: Tények. 1,414 millió (30,5%), 18-49: 404 ezer (26,6%)
RTL: Híradó. 1,143 millió (25,2%), 18-49: 409 ezer (28,0%)
TV2: Aktív. 917 ezer (18,4%), 18-49: 323 ezer (18,7%)
RTL: Fókusz. 1,106 millió (22,4%), 18-49: 401 ezer (23,7%)

m1: Elcserélt lányok 1×09. 354 ezer (7,0%), 18-49: 84 ezer (4,7%)
TV2: Jóban rosszban. 1,148 millió (22,5%), 18-49: 357 ezer (19,0%)
RTL: Barátok közt. 1,430 millió (28,3%), 18-49: 530 ezer (28,9%)

TV2: Egy negyvenes nő és a flört. (film) 624 ezer (14,9%), 18-49: 302 ezer (17,6%)
RTL: Valóvilág. 1,186 millió (26,7%), 18-49: 419 ezer (23,2%)
RTL: Valóvilág – Kihívás. 1,165 millió (33,1%), 18-49: 398 ezer (26,8%)

TV2: Aktív. 233 ezer (10,0%), 18-49: 105 ezer (9,6%)
RTL: Tudorok 1×07. 281 ezer (15,2%), 18-49: 122 ezer (13,8%)

Péntek:
TV2: La Pola.
594 ezer (21,6%), 18-49: 78 ezer (9,3%)
RTL: Marichuy – A szerelem diadala. 379 ezer (14,5%), 18-49: 96 ezer (12,2%)
TV2: Eva Luna. 1,027 millió (27,5%), 18-49: 205 ezer (17,1%)
RTL: Teresa. 406 ezer (11,2%), 18-49: 106 ezer (9,2%)

TV2: Tények. 1,273 millió (28,7%), 18-49: 377 ezer (25,3%)
RTL: Híradó. 1,065 millió (24,4%), 18-49: 365 ezer (25,1%)
TV2: Aktív. 945 ezer (19,6%), 18-49: 329 ezer (18,9%)
RTL: Fókusz. 1,009 millió (21,4%), 18-49: 387 ezer (23,2%)
TV2: Jóban rosszban. 1,245 millió (24,7%), 18-49: 440 ezer (22,9%)
RTL: Barátok közt. 1,312 millió (26,2%), 18-49: 508 ezer (26,8%)

TV2: Megasztár – A válogatás. 1,144 millió (25,0%), 18-49: 531 ezer (27,5%)
TV2: Grimm 1×03. 472 ezer (13,0%), 18-49: 263 ezer (15,9%)
RTL: Valóvilág – Párbaj. 1,267 millió (32,0%), 18-49: 495 ezer (28,6%)

Szombat:
TV2: Hawaii-Five-O.
(ism.) 443 ezer (15,1%), 18-49: 109 ezer (10,1%)
TV2: Sas Kabaré. 873 ezer (23,8%), 18-49: 191 ezer (14,5%)
RTL: A cserecsapat. (film) 375 ezer (11,7%), 18-49: 201 ezer (17,1%)

TV2: Tények. 1,258 millió (28,8%), 18-49: 357 ezer (22,6%)
RTL: Híradó. 1,169 millió (26,7%), 18-49: 474 ezer (29,9%)
TV2: Akítv Extra. 774 ezer (16,8%), 18-49: 242 ezer (14,2%)
RTL: Fókusz Plusz. 1,186 millió (25,8%), 18-49: 511 ezer (30,0%)

TV2: Igazából apa. (film) 564 ezer (11,4%), 18-49: 218 ezer (11,3%)
RTL: Aladdin. (film) 1,297 millió (26,1%), 18-49: 690 ezer (35,8%)

TV2: Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?. (film) 451 ezer (13,7%), 18-49: 231 ezer (15,4%)
RTL: Valóvilág. 1,161 millió (28,1%), 18-49: 476 ezer (26,7%)
RTL: Underworld – Evolúció. (film) 341 ezer (15,4%), 18-49: 201 ezer (18,7%)

Vasárnap:
TV2: Tények.
1,298 millió (26,4%), 18-49: 426 ezer (22,8%)
RTL: Híradó. 1,286 millió (26,2%), 18-49: 524 ezer (28,1%)
TV2: Napló. 1,448 millió (27,2%), 18-49: 516 ezer (24,6%)
RTL: Cobra 11 14×14. 1,296 millió (24,4%), 18-49: 584 ezer (28,0%)

TV2: Csak a testeden át!. (film) 887 ezer (16,6%), 18-49: 465 ezer (20,5%)
TV2: Félholt. (film) 442 ezer (12,1%), 18-49: 160 ezer (9,7%)
RTL: Valóvilág – Finálé. 1,498 millió (34,0%), 18-49: 607 ezer (31,7%)

TOP6 csatornák: (18-49, főműsoridő)
1. RTL: 26,0%
2. TV2: 18,2%
3. Cool: 5,8%
4. Viasat3: 5,3%
5. m1: 5,1%
6. Film+: 4,6%

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd