Múlt szombaton 15-én rendezték meg az SF portál, AXN Sci-fi találkozóját. A reggeltől estig tartó találkozó vendégei között volt Vaughn Armstrong a Star Trek: Enterprise-ból ismert Forrest admirális és Ethan Phillips a Star Trek: Voyager-ből ismert Neelix is. A rendezvényen több előadást is tartott a 15 éves Star Trek klub, az AXN pedig ismertette a következő hónapok AXN Sci-fi híreit valamint beszélgetni lehetett az SFportál sztárvendégeivel. Terveink között szerepel, hogy december 25-én és 26-án felrakunk a találkozón készült videókból és pár nap múlva kikerül egy majdnem minden Star Trek-es sorozatot érintő hír. A következő videón üdvözli a SorozatWiki látogatóit Vaughn Armstrong és Ethan Phillips.


A találkozó a Palace Mom Parkban került megrendezésre. Az előtérben sci-fi-s könyveket és kártyákat lehetett vásárolni, az 5-ös teremben pedig sci-fi-s különféle elődadások voltak. A rendezvény főbb eseményei viszont 2-es, 300 férőhelyes mozi teremben voltak.


Úgy 10 óra után 30 perccel megnyitóval üdvözölték a Star Trek rajongóit a szervezők, majd pár perccel rá két Klingonak öltözött ember mutatta be a Klingon udvarlási szokások. Alapvetően jól elmagyarázták a lényegét, de voltak benne furcsa dolgok.

Utána két fiú humoros előadása következett a Star Trek világából.
Ezt követően egy úgynevezett ,,Trek más filmekben – előadás” következett. Itt vetítésre került egy olyan videó, amibe más sorozatokban említik a Star Trek-et.
A következő előadás egy utazási irodát próbált bemutatni. Hirdettek utazást a Star Trek világ különböző bolygóira.
Miután véget ért, a Magyar Star Trek klub 15 éves nagyjából 30 perce előadását lehetett, látni. Ez valószínűleg csak azok számára lehetett érdekes, akik tagjai a Magyar Star Trek klubnak.
A következő előadás egy saját készítésű színdarab volt. Egy űrkompon utaztak külön fajta faj képviselő, a megállók között pedig jöttek a jegyellenőrök. Kicsit sajátos véleményem szerint az ötlet, de voltak vicces részei.
Ezt követte az AXN munkatársának Áncsán Ildikónak az elődadása, ahol főleg az AXN Sci-fi keletkezéséről, bemutatásáról, és a jövőbeni terveiről beszélt.


Mindeközben már megérkezett az előtérbe Vaughn Armstrong és fia, valamint Ethan Phillips. Itt lehetett velük fényképezkedni egy darabig.




Közben elindult bent a mozi teremben a beszélgetés Eric Stillwell forgatókönyvíró, producerrel és Richard Arnold-al Star Trek szakértővel, akik szintén meghívót vendégek voltak. Közben minden mondatukat fordították magyarra, és a végén kérdezni is lehetett tőlük.

Ezután jött a Vaughn Armstrong-al való beszélgetés. Vaughn-ot talán az Enterprise sorozat Forest admirálisaként ismerik a legtöbben de azt kevesen tudják róla, hogy az 5 Star Trek sorozatból, 4-ben játszott több szerepet is, hol Klingonként hol épp Kardasziaiként tűnt fel. A beszélgetés közben tőle is kérdezhetek a rajongók, én is életem persze a remek alakalommal. Majd a végén több dalt adott elő, hiszen van egy saját együttese.


Ezután szünet jött.



A szünet után jött a Kassai Károly színésszel való beszélgetés. Károly többek között Ethan Phillips Voyagerben játszott Neelix és Jackie Chan magyar hangjai is. Érdekes dolgokat mesélt a magyar szinkronizálásról.

Kassai Károly után következett a Ethan Phillips való beszélgetés. Ethan Phillips a Voyager szakácsát és hangulatfelelősét alakító Neelix-et játszotta 7 évadon keresztül. Elmesélte azt is, hogy minden nap a forgatások előtt több óráig rakták fel a maszkját, majd a nap végén a levétel is sokáig tartott. Természetesen öt is kérdezgették a rajongók, és én is feltettem neki kérdést.


A beszélgetés után Richard Arnold Trek-árverése volt, de mivel azon nem voltam benn, nem tudok mit mesélni róla.
A nap vége fele jött az autogram gyűjtés, nagyjából 30-40 emberrel. Egy autogram 2000 Ft-ba került, de az emberek többsége fényképes aláírást kért a színészektől, ami további 2000 Ft-ba került. Ethan Phillips képei elfogytak a végére, így ott rögtönözött saját magáról készült rajzait írta alá.











A következő képen a két kutató tisztnek felöltözött, Csilla és Rita látható Ethan Phillips-el. Csilla kezében az Ethan-től kapott már említett rögtönözött rajzra készült autogram van.


Megérkezetek a torták. Az egyik az SFportál, AXN Sci-fi-s amibe elsőként Vaughn Armstrong vágott bele, a másik a Star Trek 15 éves klub süteménye volt, ennek Ethan Phillips kezdte el a felszeletelését.




Zárásként egy újabb árverés következett, ahol könyveket, játékokat és AXN-es ajándék csomagokat lehetett nyerni.
A szombati találkozón nagyjából 300-an vettek részt. Remélem jövőre is lesz hasonló rendezvény.
December 25-én és 26-án valószínűleg felkerülnek a találkozó főbb eseményeiről készült hosszabb videofelvételek is.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban