A Jóbarátok Joeyja, vagyis Matt LeBlanc öt év kihagyás után a szeptember 13-án debütáló Sikersorozat (Episodes) című szériával tér vissza a hazai HBO képernyőjére. A sorozatban Matt LeBlanc ezúttal saját magát, pontosabban egy Matt LeBlanc nevű színészt alakít, aki sokban hasonlít rá. A hétrészes első szezon kedd esténként 21:20-tól lesz látható, azonban az első epizód szeptember 19-től már az HBO GO kínálatában is megtalálható lesz.

A történet középpontjában Sean és Beverly Lincoln (Stephen Mangan és Tamsin Greig) áll, akik hazájukban óriási sikert érnek el saját tévésorozatukkal, ami a Lyman”s Boys címet viseli. A bennük rejlő lehetőséget szeretné kiaknázni egy amerikai csatorna elnöke, ezért felajánlja a párosnak, hogy, amennyiben Los Angelesbe költöznek, elkészíthetik a történetük tengerentúli változatát. A házaspár természetesen nagy lelkesedéssel és örömmel fogadja el a felajánlást, de nem sokkal később kiderül, hogy a producer egyáltalán nem látta az általuk kreált szériát, ezért az amerikai közönség számára jócskán le kell butítaniuk. A csatorna még az általuk kiszemelt vezető színészt is lecseréli, Matt LeBlanc-ra, akinek felbukkanása végül veszélybe sodorja Lincolnék produkcióját és még a házasságukat is. “Néhány dologban a karakter valóban olyan, mint én, de sok szempontból viszont egyáltalán nem hasonlít rám. Nem akartam, hogy teljesen “önmagam” legyek, mert az igazat megvallva, akkor nem lett volna túl érdekes – nyilatkozta LeBlanc, aki elmondása szerint a való életben jóval visszahúzódóbb egyéniség. Az évfolyam David Crane & Jeffrey Klarik írópárosnak köszönhető, akik olyan sorozatokon dolgoztak már együtt, mint például “Az osztály”. Az első szezon mindössze hét, 30 perces epizódból áll, ami 2011. január 9. és február 20. között volt látható a Showtime-on. Az Episodes 2012 telén folytatódik a már berendelt 9 részes második évaddal.

hirdetés
hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát