A Vásott szülők (Parenthood) 2010 tavaszán indult Amerikában az NBC-n. Eddig 2 évad készült belőle, az első 13, míg az idei szezonban bemutatott második 22 részből áll. A TV2-n egy hét csúszás után, mint azt már jeleztük, szombaton 17:35-kor indul. A magyar vetítés szinkronhangjait itt tettük közzé.
A vígjátéksorozatban Sarah hazaköltözik a szüleihez két gyermekével, Drew-val és Amber-rel együtt, hogy náluk szedje össze magát egy kicsit, mielőtt új életet kezdene a válása után. Adam, Sarah testvére ráadásul eközben szintén családi gondokkal küzd. A kisfia, Max, csak kalózjelmezben hajlandó iskolába menni és időnként agresszív rohamokat kap. Crosby, a harmadik testvér pedig 34 évesen még nem vitte semmire, ráadásul a barátnője azzal nyaggatja, hogy vállaljanak gyermeket. Julia élete tűnik a legjózanabbnak, ő sikeres ügyvédként dolgozik. A szülők persze megpróbálnak mindenben segíteni a négy testvérnek…

hirdetés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője