Pénteken az RTL Klub tartott egy találkozót a székházában, melyre a főbb sorozatos oldalak szerkesztőit (winnie, sixx, a sorozatguru stábja , tőlünk pedig Sdg és én) és néhány kommentelőt hívott meg. Mi is ott voltunk, ennek része volt a Csillag születik próbájára és a stúdiójába való ellátogatás, amiről pár órája itt számoltunk be. Ezután jött egy több órás kerekasztalos beszélgetés is, melyen több RTL-es vezetőt, köztük Kolosi Péter programigazgatót és Rényi Ádám kommunikációs igazgatót lehetett kérdezgetni, majd a végén egy svéd asztalos vacsorával vártak.
Elég sok információt tudtunk meg a 2010-es szezonról, lássuk őket. Megerősítették, hogy hamarosan jön A mentalista 2. évadja az RTL-re, sőt az is kiderült, hogy februárban. Tavasszal a másik két CSI sorozat után CSI: A helyszínelők is bemutatkozik. Továbbá valamikor a jövő év során lesz a Dollhouse, a Modern Family és a Castle premierje, valamint az Édes drága titkaink folytatása a 2. évaddal. A csatorna terveiben szerepel új vetélkedő indítása, valamint megint várhatóak nagyszabású show műsorok, ami akár egy újabb Csillag születik évadot is jelenthet. A közel jövőben ne is számítsunk Vészhelyzet vagy Grace klinika folytatásra, leghamarabb csak ősszel érkezhet új évad a két sorozatból.
Végül nézzük a Cool kínálatát. Amennyiben nem lesz nagyon alacsony nézettsége a december végén induló Chuck és Terminátor – Sarah Connor krónikáinak, akkor az 1. évad után jövőre a 2. évad is műsorra kerülne. Új sorozatként pedig biztosan bemutatkozik Sons Of Anarchy. A 24 7. évadjának premier időpontjáról Rényi Ádám egyelőre nem tudott tájékoztatást adni, de kérésünkre utánanéz, így hamarosan azt is megírjuk.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés