Ábrahám Edit a Barátok közt egyik alapszereplője volt. 16 éven át alakította a sorozat egyik legfontosabb karakterét, Berényi Claudiát, aki a történetben Juli anyukája, Peti nagymamája, Zsófi nagynénje, Hanna mostoha anyja, Attila régi szövetségese, valamint Miklós és Zsolt régi ellensége. A színésznő 2014-ben távozott a produkcióból, azonban az elmúlt években többször visszatért rövidebb időre a sorozatba.

A héten ismét feltűnik a Berényi Claudiát alakító Ábrahám Edit a Mátyás király téren – tudta meg a SorozatWiki a produkciótól. “A közönségkedvenc színésznő csak néhány epizód erejéig lesz újra Barátok közt, a történet szerint azért, hogy Péter segítségére siessen. Persze Claudia felbukkanása most is, mint mindig, okoz majd meglepetéseket. Amilyen rövid, olyan emlékezetes lesz ez a látogatás” – mondta Szabó Péter a Barátok közt sajtófőnöke a SorozatWikinek.

Azt még nem tudni, hogy a héten pontosan melyik este érkezik vissza a produkcióba. A Barátok közt továbbra is minden hétköznap 20:35-kor látható az RTL Klubon.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban