A napokban megírtuk, hogy a TV2 nem vetítette le A sors útvesztői (Kaderimin Oyunu) című török sorozat teljes befejező részét. A július 27-én képernyőre került 85. rész a csatornán boldog befejezéssel ért véget, ám a széria cselekménye szerint a továbbiakban a produkció főszereplője, Asiye meghal, ezt azonban a magyar nézők nem láthatták.

Hétfőn megírtuk, hogy a SorozatWiki elemzése szerint több egyéb helyről is kivágtak jeleneteket, ezáltal pedig nagyjából egy órával rövidebb lett az epizód az eredetihez képest. Emellett arról is írtunk, hogy oldalunk információi szerint a médiavállalat a forgalmazótól a teljes epizódot megkapta, aminek el is készült a magyar szinkronja. Nem sokkal az említett cikkünk megjelenése előtt lapunk megkereste az esettel kapcsolatban a TV2 Csoportot, ahonnan nemrég reagáltak:

„Programstratégiai okokból Az Aranyifjú című sorozat pénteki premierje miatt rövidebb verzió került sugárzásra, a teljes epizódot a hamarosan induló TV2 Klubon láthatják majd a nézők.”

– válaszolta a tévétársaság sajtóosztálya a SorozatWikinek.

A médiavállalat új csatornájának, a TV2 Klubnak az indulását, már tavaly októberben bejelentette Pavel Stanchev, a tévétársaság vezérigazgatója. Akkor az is kiderült, hogy a TV2 Klub a FEM3 helyére érkezik majd. Arról egyelőre nincs információ, hogy pontosan mikortól lesz elérhető a csatorna, azonban a TV2 Csoport válaszából arra lehet következtetni, hogy akár már ősszel elindulhat.

Premierözön az HBO Maxon: 29 film kerül fel szeptemberben

Leleplezték Az Árulók idei első három játékosát, van közöttük politikus is

Bejelentették Az Árulók 5. évadának premierdátumát

Elhunyt Krecz Tibor, az RTL egykori hírigazgatója

Ma indul a Sztárban Sztár új évada, ezek az első párosítások

Veterán nyomozóval erősít az Álarcos énekes 5. évada