2020 decemberében a Disney bejelentette, hogy 10 új Star Wars sorozatot fognak készíteni az elkövetkezendő években. Ezek közül a The Book of Boba Fett december 29-én érkezett, az Obi-Wan Kenobi és a 12 részes Andor pedig idén kerül képernyőre. Ezek mellett a bejelentett produkciók közé tartozott az Ahsoka is, melyben a címszereplőt a The Mandalorian 2. évadához hasonlóan ismét Rosario Dawson alakítja majd, de Hayden Christensen is benne lesz a szériában.
Most kiderült, hogy az utóbbi széria szereplőgárdájához egy újabb sztár csatlakozik. Mary Elisabeth Winstead is szerepelni fog a sorozatban, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen karakter bőrébe fog bújni. A színésznőt korábban olyan produkciókban láthatták a nézők, mint a Scott Pilgrim a világ ellen, a Gemini Man és a Végső állomás 3. Az Ahsoka a Star Wars: Lázadók animációs széria után, nagyjából a The Mandalorian idejében fog játszódni. Ahsoka Anakin Skywalker tanítványa volt, a fiatal padawan azonban sosem vált jedi-lovaggá, ugyanis kilépett a rendből. A sorozat forgatása várhatóan tavasszal indul, arról azonban még nincs információ, hogy mikor kerülhet képernyőre.

Kiderült, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

Ilyen lesz Borbély Alexandrával A renitens 3. évada - itt az első előzetes

Megvan, hogy mikor jön a Séfek Séfe 7. évada a TV2-re

Cyla telefonál, Anger Zsolt főz - számos újdonság érkezik 2026 elején a VIASAT csatornáira

71 évesen elhunyt Catherine O'Hara, a Reszkessetek, betörők! sztárja

