Az Obi-Wan Kenobi május 27-én dupla epizóddal debütált a Disney+-on. A hatodik, egyben utolsó rész június 22-én érkezett a streaming szolgáltatóra. Annak ellenére, hogy a produkció limitált sorozatként jelent meg, rengetegen szeretnék, ha készülne belőle 2. évad. Korábban összeszedtük, hogy mit nyilatkoztak a szereplők és a készítők a folytatással kapcsolatban, most pedig egy újabb, a sorozaton dolgozó szakember árulta el, mit gondol a 2. etap elkészítéséről.
A széria zeneszerzője, Natalie Holt, aki többek közt a Lokihoz és a Templomosokhoz is komponált zenét, most a Star Wars News Net-nek adott interjúban mesélt arról, hogy dolgozna-e az Obi-Wan Kenobi folytatásán. A válaszából az is kiderül, hogy a produkció rendezője, Deborah Chow mit gondol erről a témáról.
“Nem tudom. Szeretnék visszatérni, de beszéltem erről Deborah-val és ő nagyon úgy érzi, hogy ez egy befejezett történet. Szerintem csak arról lehet szó, hogy Ewan egyszerűen imádja eljátszani a karaktert, Deborah pedig úgy reagált erre, hogy ‘Annyira imád Obi lenni, hogy ismét megformálná őt.’ Nagyon élveztem én is a munkát, és imádtam a csapatot”
– árulta el Natalie Holt.