A Trónok harca regények atyja, George R. R. Martin a személyes weboldalán jelentette be, hogy a közeljövőben abbahagyja a blogolást. Az író híres volt arról, hogy sokat kommunikált a blogján a rajongókkal, ezentúl viszont a posztokat nem ő, hanem megbízott emberek fogják közzétenni. Az olvasók egyből lelkesek lettek persze, hogy a szerző A tűz és jég dala könyfolyamra, egészen pontosan a Winds of Winterre akar koncentrálni, amelynek megjelenése 2018-ban sem várható.

Martin saját bevallása szerint nagyon elfoglalt, ezért nem akar a weblapjával foglalkozni. A jelek szerint az írót a televíziós munkái kötik le ennyire, hiszen ő is részt vesz a Trónok harca testvérsorozatok fejlesztésén, valamint várhatóan George R. R. Martin lesz a Who Fears Death című új HBO-s széria egyik producere is. A cikk alatt a művész a #televisionandfilm, az #editing és a #writing tageket használta, így vélhetően valamilyen tévés produkción dolgozik épp ennyire Martin.

A Winds of Winter megjelenésének további csúszására utal az is, amit George R. R. Martin még a télen nyilatkozott: “Amikor épp nem a várost kémlelem a hotelszobám ablakából, akkor épp az HBO-val vagy valamelyik filmstúdióval tárgyalok. Legfőképp arról, hogy melyik műveimet adaptálnák legközelebb. Az egyeztetések nagyon jól mennek, így remélhetőleg hamarosan izgalmas hírekkel szolgálhatok majd.”

hirdetés
hirdetés

A TV2 leleplezte, hogy ki lesz az idei a Nagy Ő

Új török sorozat érkezik az egyik országos csatorna főműsoridejébe

Szinte biztos, hogy megszűnik két régi népszerű magyar csatorna

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezik a legújabb török sorozat

18 új sorozat, vagy friss évad érkezik júliusban a Netflixre

56 évesen elhunyt Julian McMahon, a Kés/Alatt és az FBI: Most Wanted sztárja